2010. június 04., 09:422010. június 04., 09:42
A szakemberek véleménye szerint a mérséklődő érdeklődés a gazdasági helyzet romlásának tudható be, egyre kevesebben mernek felvenni nagy összegű hitelt. Az ingatlanszakértők többsége úgy véli, nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a program idén eszközölt módosításai nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
„Azt gondolom, hogy a kereslet elsősorban a piaci viszonyok miatt csappant meg, az emberek úgy érzik, nem ez a megfelelő momentum egy nagy értékű beruházáshoz. Egyértelmű szerintem az is, hogy a programot nem úgy változtatták meg, ahogy kellett, hogy az embereket új építésű lakás vásárlására ösztönözze” – nyilatkozta Dragoş Cabat, a Financial View tanácsadó cég igazgatója.
Egyes ingatlanközvetítő ügynökségek arra panaszkodnak, hogy az Első otthon iránt érdeklődő ügyfelek száma 75 százalékkal csökkent a tavalyi évhez képest. „Azon kliensek száma, akik az Első otthon keretében kapott hitelből akarnak lakást vásárolni, jelenleg csupán 25 százaléka a tavaly őszinek. A program általános alkalmazási módszertana megjelent, ám egyes bankok még nem véglegesítették a saját szabályzatukat az újonnan épített lakásokra vonatkozóan. Az ügyfelek jelentős hányada arra vár, hogy erre sor kerüljön” – mondta Valentin Stamate, az Activ Imob ügynökség ingatlanbrókere.
A banki szakemberek szintén megerősítik az érdeklődés számottevő csökkenésének tényét, ám szerintük elhamarkodott volna ennek okairól nyilatkozni. „Az utóbbi időben valóban csökkent az érdeklődés, ám az nem egyértelmű, hogy a potenciális ügyfelek a korábbinál rosszabbnak ítélik meg saját pénzügyi kilátásaikat, vagy tényleg kevesebb lakásra van igény” – mondta Lucian Cojocaru, a Román Fejlesztési Bank kereskedelmi igazgatója (képünkön). Vannak azonban olyan bankok is, melyeknél a program második szakaszának kezdete óta nagyobb az érdeklődés, mint az első idején volt. „Mióta elkezdődött a második szakasz, az ügyfelek száma körülbelül a négyszeresére nőtt. Jelenleg is több tucat, általunk jóváhagyott igénylés vár arra, hogy zöldutat kapjon a Garancia Alaptól. A legtöbb esetben előzetes jóváhagyásról van szó, vagyis az ügyfélnek meg kell találnia a megfelelő ingatlant, és utána vissza kell jönnie, hogy véglegesítsük a szerződést” – nyilatkozta Mihai Simionescu, a Raiffeisen Banknak az állam által garantált hitelekkel foglalkozó részlegének vezetője.
A május 1. és 18. közötti időszakban a Garancia Alap mintegy ezer hiteligénylési kérelmet hagyott jóvá, ami átlagosan napi nyolcvannak felel meg. A program második szakaszának kezdete óta megközelítőleg kétezer igénylő kapott kölcsönt, 80 millió eurót meghaladó összértékben.
Annak ellenére, hogy az érdeklődés leszállóágban van, továbbra is az Első otthon keretében adják a bankok a legtöbb jelzáloghitelt. Március végén a romániai bankok által nyújtott lakáshitelek összértéke 6,11 milliárd euró volt, ami 18,5 százalékkal több mint egy évvel korábban. Ugyanezen időszakban a fogyasztási hitelek öszszege 4 százalékkal csökkent, 17,2 milliárd euróra. „Az Első otthon program az ingatlanhitelek növekedésének a legfontosabb tényezője. A Román Fejlesztési Banknál 850 a jóváhagyott vagy elbírálás alatt álló igénylések száma. A hitelek átlagos értéke 42 ezer euró” – fejtette ki Lucian Cojocaru.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.