2009. július 24., 10:532009. július 24., 10:53
A programban részt vevő bankok euróalapú hitel esetén 4 százalék plusz Euribor körüli értékű kamatot számolnak fel, míg a lejalapú kölcsönökre 2,5 százalék plusz Robor a kamat.
A veszély abban rejlik, hogy a program keretében nyújtott hitelek kamata változó, azt az európai irányadó bankközi kamatláb, az Euribor függvényében állapítják meg. Július közepén az Euribor csupán 0,969 százalék volt, minek következtében az Első otthon kamatok 5 százalék körül mozognak. Ez körülbelül fele a hazai bankok által euróalapú hitelek esetén alkalmazott kamatoknak. A hiteligénylők zöme azonban nem tudja, hogy az Euribor jelenleg közel van a történelmi mélyponthoz. 2007 januárjában 3,746 százalék volt az európai irányadó bankközi kamatláb, 2007 végén 4,655 százalék, 2008 végén pedig 5,090 százalék. A kamatláb meredek zuhanása az idei év elején kezdődött, s a szakértők úgy vélik, rövidesen megfordul a tendencia.
Mivel az Első otthon keretében nyújtott hitelek kamatát háromhavonta újraszámolják, egy esetleges emelkedésnek súlyos következményei lehetnek a program haszonélvezői számára. A jelenlegi kamattal egy 57 ezer eurós hitel havi törlesztőrészlete 320 euró. Ha az Euribor 2 szálékra nőne, ugyanolyan összegű hitel után már 341 eurót kellene törleszteni havonta. A 3 százalékos Euribor 380 euróra, a 4 százalékos pedig 420 euróra srófolná fel a havi részletet. Abban az esetben, ha az európai kamatláb elérné a tavaly októberi, 5 százalék feletti szintet, az adósnak már 460 eurót kellene befizetnie minden hónapban, 140 euróval többet, mint jelenleg. A valós növekedés még nagyobb lehet a lej euróval szembeni értékvesztése esetén, aminek a bekövetkezte több elemző szerint az elkövetkező hónapokban nagyon valószínű. Ha az Első otthon valamely haszonélvezője három hónapon át nem tudja törleszteni tartozását, kilakoltatják a jelzáloghitellel terhelt lakásból.
A holland ING bank kiszállt az Első otthon programból, ugyanakkor a közeljövőben piacra dob egy kedvezményes terméket, lakásvásárlás céljára. Ennek a hitelkonstrukciónak a kamata 5,5 százalékos, maximálisan értéke pedig 8 ezer euró lesz. „Nagyon könnyen hozzá lehet majd jutni. Ez az ajánlat összhangban van a kormánynak az ingatlanszektor fellendítésére tett erőfeszítéseivel” – nyilatkozta Albert Roggemans, az ING lakossági hitelekért felelős igazgatója. A holland bank nem csupán olyan személyeknek fog hitelezni, akik még nem rendelkeznek saját ingatlannal, ugyanakkor 25 százalékos előleget fog kérni. Az Első otthon program keretében nyújtott kölcsönök esetében csupán 5 százalék előlegre van szükség.
Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.