A szervezők szerint sikeres volt a Condominium

Az élénkülés jeleit mutatja az ingatlanpiac, állítják a kolozsvári Condominium nemzetközi lakásvásár szervezői. A május 7. és 10. között, a Polus Centerben lezajlott rendezvényen 15 ingatlanprojektet mutattak be a nagyközönségnek.

Pengő Zoltán

2009. május 15., 11:002009. május 15., 11:00

A kínálatban 3500 kolozsvári és a kincses város környéki új építésű lakás szerepelt, valamint nyaralók a spanyolországi Costa del Solon. A vásár ideje alatt két ingatlant sikerült értékesíteniük a kiállítóknak. Mindkettő kétszobás, a monostori lakótelepen található lakás, amelyekért 35 ezer eurót fizettek ki készpénzben a vásárlók. Megkötöttek ezenfelül 35 előszerződést, 200 ügyfél pedig előjegyeztette magát, hogy a helyszínen tekintse meg az érdeklődését felkeltő lakásokat. Ez utóbbiak közül tizenöten spanyolországi tengerparti ingatlanokat kívánnak megnézni.

A fő kritérium az ár

A szervezők által készített felmérésből kiderül, hogy míg a korábbi vásárokon a kétszobás lakások voltak a legnépszerűbbek, addig a mostani Condominiumon a látogatók többsége a három- és négyszobás ingatlanok felől érdeklődött. A tipikus látogatók fiatal, gyermekes vagy gyereket váró házasok voltak, 500 és 1500 euró közötti havi jövedelemmel. A kritériumok, amelyek alapján az emberek lakást választanak, a fontosság csökkenő sorrendjében a következők: az ár, a környék, ahol az ingatlan található, az ingatlan méretei, valamint annak minősége. Bár a vásáron a legkülönfélébb igényeket kielégítő ingatlanokat kínáltak megvételre, 500 eurótól 1250 euróig terjedő négyzetméterenkénti árakon, mindkét eladott lakás alacsony árfekvésű.

Kevés a készpénzes vevő

Az előző vásárokhoz képest jóval kevesebb volt azon ügyfelek száma, akik bankkölcsönből kívánják finanszírozni a lakásvásárlást. Legtöbben az ingatlanfejlesztők által kínált saját finanszírozási lehetőségeket kívánják igénybe venni. A megkérdezett látogatók csupán 10 százaléka nyilatkozta, hogy megvan a pénze a vásárláshoz, 30 százalékuk pedig egy másik ingatlan eladása révén kíván pénzhez jutni, a különbözetet pedig részletekben törlesztené az ingatlanfejlesztőnek, vagy bankhitelt venne fel.

A kiállítók egyöntetű véleménye az volt, hogy a látogatók egyre tájékozottabbak és céltudatosabbak, tudják, hogy mit akarnak, leginkább a finanszírozással kapcsolatos kérdésekkel fordulnak a fejlesztőkhöz. A vásáron ingatlanfejlesztőkön kívül bútorgyártó és -forgalmazó, valamint belsőépítészeti cikkeket árusító cégek is részt vettek. A következő kolozsvári Condominiumra október 29. és november 1. között kerül majd sor, szintén a Polus Centerben.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 03., hétfő

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók

Profitál Románia az Ukrajnában zajló háborúból: az ország csatornái és kikötői jelentős bevételre tettek szert az azokat használó ukrán tranzitforgalom nyomán.

Románia is profitál az ukrajnai háborúból, jól fizetnek a csatornákat és kikötőket használó ukrán áruszállító hajók