Pásztorlevelek: Pap Géza erdélyi református püspök

Az idézett ige gondolatmenetét három pontban foglalhatjuk össze. 1. A halál után szétválnak az utak. Jézus két embert mutat be nekünk: a gazdagot és Lázárt, a koldust. Mindketten meghalnak, mindkettő számára elérkezik a vég. De ezzel nem ér véget az elbeszélés, Jézus nem áll meg mondanivalója kifejtésében, hanem a halál utáni eseményekre is kitér. Lázár az angyaloktól az Ábrahám kebelébe vitetik, vagyis a mennyei országba, a Krisztus közösségébe, a gazdag ember viszont a pokolban nyitja ki a szemét. Ezzel Jézus először azt hozza tudomásunkra, hogy van folytatás, távolról sem igaz, hogy a halállal minden befejeződik, mindennek vége. Viszont az sem igaz, hogy mindenki üdvözülni fog, és mindenki – hitétől és cselekedeteitől függetlenül – a boldogságba jut. Van folytatás, de nem mindegy, hogy hol! A menny az Istennel való közösség állapota, a pokol ennek a hiánya. Aki földi életében vele volt, halála után is vele lesz, aki nélküle volt, az nélküle is marad. 2. A szétválasztás végleges állapot, azon már nem lehet változtatni. A gazdag a pokolban könyörög Ábrahámhoz, hogy engedje meg Lázárnak, hogy a kezét vízben megmártva enyhítse gyötrelmét. Ábrahám válaszából kiderül, hogy nem úgy van ám az, hogy sétálgatunk egyik állapotból a másikba, mert a két állapot között „közbevetés” van, s az egyikből a másikba átmenni nem lehet. A halál utáni sorsunk itt, a földön dől el, csak itt lehet ezen változtatni; ott már az állapotok változtathatatlanok és véglegesek lesznek. Ez azt jelenti, hogy mi, földön élő emberek, nem tudjuk befolyásolni elhunyt szeretteink halál utáni állapotát. Sem rendszeres imádsággal, sem bizonyos idő elteltével végzett szertartásokkal a halottak sorsát meg nem változtathatjuk. Ezért mi, reformátusok nem is gyakoroljuk ezeket. Halottainkat az Úrnak adjuk át. 3. Élők és halottak között is közbevetés van. Látva, hogy neki már nincs esélye, a gazdag öt élő testvérére gondol, s arra kéri Ábrahámot, a halottak közül menjen vissza valaki hozzájuk, figyelmeztesse őket, hogy ők is ide ne kerüljenek. Lehet, vele együtt sokan ezt nagyszerű gondolatnak tartanák, de végső soron ez pokolban született gondolat. Tudomásul kell vennünk, erre sincs lehetőség, mert nemcsak a halottak között van „közbevetés”, az élők és a halottak között is. Ebből levonhatjuk a következtetést, a halottak nem járnak vissza, nem kísértenek, nem hozhatnak üzenetet, mert ezt a megoldást Isten nem engedélyezte. Aki szellemidézés segítségével kíván a titkok mögé tekinteni, az nem szeretteivel, hanem a gonosszal találkozik, aki a világosság angyalává tudja változtatni magát. Istennek más megoldása van: „van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassák azokat!”. Isten nem a halottakon keresztül akar figyelmeztetni bennünket, hanem az Ő kijelentésén – ma így mondanánk: a Biblián - keresztül. A halál utáni életről csak hiteles forrásból lehet valós információkhoz jutni! Tehát Isten figyelmeztet, és elküldi minden időben az ő követeit, nekünk rájuk kell hallgatnunk. Húsvét ünnepén úgy nézzünk szembe Jézus feltámadásával, mint akik tudjuk, az ő feltámadása a mi feltámadásunk biztos záloga! A halál utáni állapotra nézve vegyük komolyan, hogy az utak szétválnak, s a halottak - de az élők és halottak – között is átjárhatatlan közbevetés van! Aki Ábrahám kebelén, a Jézus Krisztussal való közösségben akar élni, az legyen az Isten szavának hallgatója és megtartója! Adja Isten, hogy még ebben az életben felismerjük a változtatás lehetőségét, és így legyen áldott húsvéti ünnepünk!