A hivatalos indoklás szerint az alkotmány nem teszi lehetővé, hogy a képviselőket és szenátorokat is választás elé állítsák
Fotó: Facebook/Parlamentul Romaniei - Camera Deputatilor
A közszféra nem minden területére terjed ki a kormány által szerdán elfogadott törvénytervezet, amely megtiltja a nyugdíjkorhatár betöltése után is a munka mezején maradó közalkalmazottaknak, hogy halmozzák a fizetést a nyugdíjjal.
2021. június 10., 09:222021. június 10., 09:22
A jogszabályjavaslat nem vonatkozik például a képviselőkre, a szenátorokra, a polgármesterekre, az alkotmánybírákra vagy a Számvevőszék tagjaira.
Florin Cîțu miniszterelnök megfogalmazása szerint a tiltás nem vonatkozik a választott közméltóságokra, illetve azokra, akik esetében a mandátum időtartamáról az alaptörvény rendelkezik. Mint mondta, a kormány jogászai szerint így törvényes és alkotmányos a tervezet.
– fogalmazott a kormányfő.
Hasonlóképpen nyilatkozott Raluca Turcan munkaügyi miniszter is, amikor a kivételekről kérdezték. „Költői kérdéssel fogok válaszolni. Akarja valaki, hogy a kormány vagy a parlament mímelje a reformokat? A válasz nyilvánvalóan: nem.
Amíg az alkotmány mindenki számára biztosítja a megválaszthatóságot, és vannak az alkotmány által meghatározott mandátumok, ha mi ellentétes szöveggel rukkolnánk elő, akkor a törvény messze alkotmányellenes lenne. Tanúi lehettünk számos jogszabálytervezetnek, amelyeket később alkotmányellenesnek minősítettek, és az emberek csak a keserűséggel maradtak” – érvelt a munkaügyi tárca vezetője.
Ha akarnak, akár hetven éves korukig is dolgozhatnak a közalkalmazottak, amennyiben életbe lép a Cîțu-kormány által szerdán elfogadott törvénytervezet. Ugyanez a jogszabálytervezet tiltja a fizetés és a nyugdíj halmozását.
Mint ismeretes, a kormány szerdai ülésén fogadta el a törvénytervezetet, amelynek értelmében nem halmozhatják többé a nyugdíjat és a fizetést a közszférában dolgozók, amennyiben úgy döntenek, hogy a törvényes nyugdíjkorhatár után még alkalmazásban maradnak. A jogszabályjavaslat lehetővé teszi egyúttal a közalkalmazottak számára, hogy kérésre 70 éves korukig dolgozzanak.
A tiltás még nem lép hatályba, a jogszabályjavaslatot a parlamentnek is el kell fogadnia, illetve Klaus Iohannis államfőnek is ki kell hirdetnie. Úgy tűnik viszont, hogy valószínűleg nem kell sokáig várni a jogszabályra, Florin Cîţu kormányfő szerdai bejelentése szerint ugyanis a parlament gyorsított eljárással fogja megvitatni és elfogadni a tervezetet.
Első olvasatban jóváhagyta a kormány szerdai ülésén azt a jogszabálytervezetet, amely a nyugdíjkorhatár elérése utáni munkavállalást szabályozza – közölte szerdán Raluca Turcan munkaügyi miniszter.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
Az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet idén a GDP 0,6 százalékának, jövőre pedig a GDP 3,35 százalékának megfelelő összeggel javít a költségvetési egyenlegen – állapította meg a Költségvetési Tanács.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint fennáll az a veszély, hogy Románia a jövő év közepéig nem tudja lehívni a rendelkezésére álló uniós helyreállítási forrásokat, ezért a kormánynak a megvalósítható beruházásokra kell összpontosítania.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.
A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.
Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
1 hozzászólás