Szemben az árral: a Praktiker csomagol, a Dedeman terjeszkedik

Míg egyre inkább úgy tűnik, hogy Törökország és Magyarország után Romániából is kénytelen kivonulni a Praktiker, a vetélytársává felnőtt Dedeman a múlt héten a 35. üzletházát nyitotta.

Szucher Ervin

2013. október 27., 17:342013. október 27., 17:34

A teljes egészében román tőkével működtetett nagyvállalkozás immár vezető szerepet tölt be az országban a kültéri és beltéri építőanyagok kiskereskedelmében, a Praktikeren kívül olyan áruházláncokat szorítva maga mögé, mint a Baumax, az OBI vagy a Bricostore. A huszonegy évvel ezelőtt létrehozott cég előbb Moldvában vetette meg a lábát, majd a havasalföldi megyék után lépett be az erdélyi piacra, ahol immár tíz nagy barkácsáruházzal rendelkezik. A legújabb, marosvásárhelyi, 13700 négyzetméteres nagyüzlet 12,5 millió eurós beruházással valósult meg.

„A marosvásárhelyi üzlet megnyitása nagyarányú fejlesztési tervünk szerves részét képezi, még akkor is, ha a romániai és egyben a világméretű gazdasági helyzet komoly kihívást jelent számunkra. Az emberek továbbra is a kényelemről álmodnak, és azok számára, akik éppen most tervezik, hogy új otthont teremtsenek, átalakítanák lakásukat vagy újrarendeznék kertjüket, mi azon dolgozunk, hogy szélesítsük a termékskálát, csökkentsük az árakat, emeljük a minőséget és szolgáltatásaink színvonalát” – mondta Dragoş Pavăl, a Dedeman alapítója és egyben elnöke. Az országos hálózathoz tartozó többi üzlethez hasonlóan a marosvásárhelyi áruházban is több mint 45 ezer termék kerül forgalomba: építőalapanyagok, fali- és padlócsempék, fűtésrendszerek, fürdőszoba-felszerelések, elektromos szerkezetek, bútorok, beltéri dekorációk, elektromos háztartási gépek és elektronikai cikkek, szerszámok és tartozékok, valamint kertészeti termékek, ideális ár-minőség arányban.

A siker kulcsai

Az építőipar és a vásárlóerő drasztikus visszaesése ellenére a bákói cég 2012-ben több mint 20 százalékos növekedést jegyzett a 2011-es évi teljesítményéhez képest.  „Amikor beállt a gazdasági válság a külföldi konzultáns cégek arra intettek, hogy azonnal állítsuk le a beruházásokat. Azt mondták, addig álljunk meg, amíg nem késő! Szerencsére mi nem hallgattuk meg a jó pénzért osztogatott jó tanácsokat, hanem ellenkezőleg: folytattuk a befektetéseket. Olyan telkeket sikerült megvásárolnunk, amelyekről a válság beállta előtt álmodozni sem mertünk” – mesélt a siker egyik kulcsáról Dragoş Pavăl, utalva egy olyan területre, melynek az eredeti ára négyzetméterenkénti 500 euró volt, amiből a krízis 400-at „eltörölt”.

A Dedeman meneteléséhez a cég, a helyi viszonyokhoz való alkalmazkodási készsége is jócskán hozzájárult. „Számunkra nagyon fontosak a helyi közösségek elvárásai. Nekünk ugyanolyan fontos, hogy a magyar vásárló is pont olyan elégedett legyen, mint a román” – magyarázta a Krónikának a vállalkozás elnöke, amikor a csíkszeredai és marosvásárhelyi áruház példaértékű, teljes kétnyelvűségéről faggattuk. Pavăl hangsúlyozta: őket nem a törvények, hanem a jóérzés, a kölcsönös tisztelet és a magyar nemzetiségű kliensek elvárásai vezényelték abban, hogy székelyföldi üzleteik és katalógusaik minden egyes román nyelvű feliratát és mondatát magyarra is lefordítsák.

Dragoş Pavăl szerint egyébként a jövőt a klasszikus- és webáruházak ötvözete jelenti. Éppen ezért a jelenlegi 35 üzlete mellett a cég egy virtuális áruházat is működtet. „Weboldalunkon a kliens itt kinézi magának, hogy körülbelül mit szeretne vásárolni, majd betér a valós üzletbe, és ott részletesen tanulmányozhatja a keresett terméket” – fejtette ki Pavăl.

A Praktiker csomagol

A Pavăl-testvérek terjeszkedési tervei nem rekednek meg itt. Eltökélt szándékuk, hogy miután „befonták” az ország összes megyéjét, külföldön is létrehozzák áruházláncukat. Ezzel szemben a néhány évvel ezelőtt még piacvezetőnek számító Praktiker Romániában 27 áruházat működtet, és annak ellenére, hogy Németország után nálunk van a legnagyobb piaca, jelenleg veszteségesnek bizonyul, eladósodott és a fizetésképtelenség veszélyezteti. Gazdasági elemzők szerint elsősorban azért jutott válságba, mert nem vált be az alacsony árakra és rendkívüli akciókra épülő stratégiája.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Nőtt a forgalomba helyezett autók száma, de kevesebb az új jármű, mint egy éve

Idén júliusban 16 276 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 26 százalékkal többet, mint a tavalyi hetedik hónapban – közölte pénteken a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete (APIA).

Nőtt a forgalomba helyezett autók száma, de kevesebb az új jármű, mint egy éve
2025. augusztus 01., péntek

Pénzügyminiszter: lesz pénz a nyugdíjakra és a bérekre, bár óriási összeg kell a költségvetésen tátongó lyuk befoltozásához

Lesz pénz a fizetésekre és a nyugdíjakra az év végéig – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: lesz pénz a nyugdíjakra és a bérekre, bár óriási összeg kell a költségvetésen tátongó lyuk befoltozásához
2025. július 31., csütörtök

Állásinterjú: hitelesség vagy szerepjáték? Hogyan látja a szakember?

A munkaerőpiac kihívásai Székelyföldön és tágabb értelemben Erdélyben is érezhetőek: a fiatalok gyakran kivándorolnak, a tapasztalt munkaerő pedig nem mindig találja a helyét a helyi gazdasági viszonyok között.

Állásinterjú: hitelesség vagy szerepjáték? Hogyan látja a szakember?
2025. július 31., csütörtök

Drágulásokat hoz minden téren augusztus – Íme, mennyivel nő a különböző termékek, szolgáltatások ára

Már augusztus elsején mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha vásárlásra adjuk a fejünket.

Drágulásokat hoz minden téren augusztus – Íme, mennyivel nő a különböző termékek, szolgáltatások ára
2025. július 31., csütörtök

„Egyetlen eurót sem veszít az ország”. Románia újratárgyalta a helyreállítási tervét

Románia lezárta a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal az országos helyreállítási tervének (PNRR) felülvizsgálatáról – jelentette ki csütörtökön Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.

„Egyetlen eurót sem veszít az ország”. Románia újratárgyalta a helyreállítási tervét
2025. július 31., csütörtök

Stagnált a munkanélküliség júniusban

A szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2025 júniusában a májusival egyenlő 5,8 százalékos munkanélküliségi rátát regisztráltak Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Stagnált a munkanélküliség júniusban
Stagnált a munkanélküliség júniusban
2025. július 31., csütörtök

Stagnált a munkanélküliség júniusban

2025. július 31., csütörtök

Magyar kézbe kerülhet a Napolact és a Friesland két erdélyi gyára

A Royal FrieslandCampina N.V. eladja a Napolact márkát, illetve a kolozsvári és marosvásárhelyi gyárai a magyar Bonafarm Groupnak – értesült az Economica.net. A tranzakcióra azonban még a Versenytanácsnak is rá kell bólintania.

Magyar kézbe kerülhet a Napolact és a Friesland két erdélyi gyára
2025. július 31., csütörtök

Személyszállító repülőkhöz alkatrészeket gyártó üzem épül Romániában

Romániában épít gyárat a német repüléstechnikai vállalat, a Diehl Aviation – adta hírül a Profit.ro gazdasági portál.

Személyszállító repülőkhöz alkatrészeket gyártó üzem épül Romániában
2025. július 30., szerda

Nekiveselkedik az állam a villanyszámla-csökkentésnek

Akár 15 százalékos villanyszámla-csökkenést remél Bogdan Ivan energiaügyi miniszter attól az átfogó intézkedéscsomagtól, amelynek három fő pillérét szerdán ismertette.

Nekiveselkedik az állam a villanyszámla-csökkentésnek
2025. július 30., szerda

Egyre gyakoribb jelenség: egyszerűen továbbállnak a vendégmunkások

Egyre több ázsiai vendégmunkást foglalkoztató romániai munkáltató szembesül egy kényes és gyakran nem egyértelmű jogi problémával: mi történik abban az esetben, ha egy nem uniós állampolgár illegálisan elhagyja Romániát?

Egyre gyakoribb jelenség: egyszerűen továbbállnak a vendégmunkások