Vendégmunkások: elsősorban futárokat keresnek
Fotó: Rostás Szabolcs
Idén további 100 000 külföldi vendégmunkás számára teszi lehetővé a romániai munkavállalást a kormány – számolt be a sajtónak a kabinet csütörtöki ülését követően Mihai Constantin.
2025. január 16., 17:462025. január 16., 17:46
A kormányszóvivő elmondta, hogy a kvótát a szakszervezetekkel és a munkáltatókkal folytatott konzultációk nyomán állapították meg, figyelembe véve a hazai munkaerőhiányt.
Constantin emlékeztetett, hogy az elmúlt három évben is 100 ezerben szabták meg a harmadik országból újonnan befogadható külföldi vendégmunkások számát. „Ezeket a helyeket nem kell kötelező módon betölteni, de ez az erre az évre megszabott felső határ” – magyarázta az Agerpres szerint. A szóvivő beszámolt arról is, hogy
Az Országos Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (ANOFM) adatai szerint a tavalyi első tíz hónapban 543 440 betöltetlen állás szerepelt a nyilvántartásukban, elsősorban futárokat, árukezelőket és építőmunkásokat kerestek a cégek – tette hozzá Mihai Constantin.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint júliusban az Európai Unióban 2,4 százalékra nőtt a júniusi 2,3 százalékról az éves infláció, a tagállamok közül pedig továbbra is Romániában a legmagasabb, 6,6 százalék.
Hivatalossá vált, hogy a közvetlen külföldi befektetéseket vizsgáló bukaresti bizottság (CEISD) a magyar MVM Csoport és E.ON Energie Románia közötti tranzakció elutasítását javasolja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak (CSAT).
Az állami támogatásra jogosult áramfogyasztók szerdától igényelhetik az elektronikus energiakártyát az EPIDS (epids.mmuncii.ro) online platformon. Az alkalmazást a Különleges Távközlési Szolgálat dolgozta ki.
A nyers adatok szerint júniusban 8,8 százalékkal nőtt az építőipari termelés Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét – írta az Economica.net gazdasági portál az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) adatai alapján.
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
Nem hagyta jóvá a Közvetlen Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar állami energetikai vállalat, az MVM átvenné a német E.On romániai gáz- és villamosenergia-ellátási üzletágát.
A deficitcsökkentő csomagok gyors egymásutánban történő elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják – írta hétfő este a Facebook-oldalán a gazdasági miniszter.
Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Románia fúziója – közölte az UniCredit Bank.
szóljon hozzá!