2010. október 27., 09:132010. október 27., 09:13
A japán multinacionális cég kolozsvári gyárába január elsejétől kezdik el toborozni az új munkaerőt, összesen 630 állást hirdetnek meg, ennek tíz százalékát felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára, a munkahelyek többségére a szakképzetlen munkavállalókat várják.
Sorin Apostu szerint ez egyensúlyt teremt a munkaerőpiacon, ugyanis az ING és a Skyes is 1700 felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalót alkalmaz, míg a Dedeman és a Baumax inkább a szakképzetlen munkaerőt keresi. Ignacio Ibarra ugyanakkor elmondta, azért döntöttek a kolozsvári gyár bővítése mellett, mert itt rendelkezésre áll a megfelelő munkaerő, és jól megértik magukat a helyi önkormányzattal. „Amikor egy cég eldönti, hogy melyik helyszínt választja befektetése számára, felméri a helyszín potenciálját, Kolozsvárnak pedig gazdag egyetemi hagyománya és minőségi munkaereje van.
Ezt is figyelembe vettük a döntés meghozatalakor” – nyilatkozta Ibarra. Az autóalkatrészeket és elektronikus berendezéseket gyártó cég azért bővíti kolozsvári gyárát, mert szerződést kötöttek a Volkswagennel, a cég európai részlegének a vezetése úgy döntött, Kolozsváron gyártják le a német autógyár kérte alkatrészeket.
Sorin Apostu ugyanakkor elmondta: a Fujikura elnöke egy hónappal ezelőtt arról tájékoztatta, hogy komoly szerződést készülnek aláírni az egyik autógyártó céggel, és úgy tervezik, hogy a kolozsvári gyár bővítésével tesznek eleget vállalásaiknak. Előtte azonban tisztázniuk kellett néhány részletét a gyár korábbi tulajdonosával kötött szerződésnek.
Korábban ugyanis az Auxiliar de Componentes Electricos (ACE) volt a gyár tulajdonosa, a Fujikura 2006-ban szerzett többségi tulajdont a társaságban, ekkor a részvények 60 százalékát vásárolták meg, két évvel később pedig megvették a részvények fennmaradt 40 százalékát is. A Fujikurának jelenleg két gyára üzemel Erdélyben, a japán alapítású vállalat 2001-ben Kolozsvárott, 2006-ban pedig Désen nyitotta meg gyárait, amikor a gyártás egy részét Spanyolországból Romániába telepítették.
Az Európai Unióban 19,5 millió gyereket érint szegénység vagy társadalmi kirekesztettségi kockázata, ez az uniós gyermekpopuláció 24,2 százalékát jelenti – olvasható az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) tavalyi évre vonatkozó felmérésében.
Június 30-ig el kell készülnie a 2025 második félévére vonatkozó deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak – jelentette ki Nicușor Dan elnök a munkáltatói szövetségekkel tartott csütörtöki találkozóján.
A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.
Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.
Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.
Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.
A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.
A pénteken jegyzett évi 7,29 százalékról 7,10 százalékra csökkent hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.
Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.