Hamarosan újabb partszakaszon is meg lehet mártózni a Fekete-tengerben, a külföldi beruházók érdeklődését is felkeltette az új helyszín
Fotó: Jakab Mónika
Új üdülőtelep kezd kialakulni a Fekete-tenger romániai partszakaszán, ahol egy nagyjából 11–12 ezer négyzetméteres területet szórtak fel megfelelő minőségű homokkal, és a tengerbe is könnyedén be tudnak jutni a csobbanni vágyók.
2024. január 15., 17:092024. január 15., 17:09
A román tengerpart déli részén, Konstanca és Eforie Nord között fekvő Agigea hamarosan nemcsak fekete-tengeri kikötőként, hanem turisztikai üdülőhelyként is ismertté válhat. A településnek mostanáig nem volt fürdőzésre alkalmas partszakasza, de most már joggal pályázik a turisták bevonzására.
„Ez jó homok a napozóhoz, könnyű rajta járni, a vízbe való bejárat pedig sima, fokozatosan lejt” – nyilatkozta a Pro Tv-nek Marius Stamat, egy építőipari cég vezetője.
Agigea környékén máris több százmillió eurót költöttek el a beruházók. Nyaralók, apartmanok, villák és aparthotelek épültek eddig.
Sajtóhírek szerint az illetékes vízügyi igazgatóság már megkezdte a 11–12 ezer négyzetméteres terület telekkönyvezéséhez szükséges lépéseket, hogy a nyáron már be lehessen vonni a turisztikai körforgásba.
Amúgy az agigeai új napozó része annak a tizenegy partszakasznak, amelyet a part menti erózió csökkentése érdekében kiszélesítettek a román hatóságok. A projekt közel 1 milliárd eurós uniós támogatással valósul meg.
Jóváhagy a kormány csütörtöki ülésén egy közel 100 millió eurós beruházást, amelynek keretében országszerte mintegy 1000 településen építenek ki nagysebességű internetkapcsolatot biztosító hálózatot.
Helyes volt a kormány energiaár-korlátozásra vonatkozó döntése, ezt bizonyítja, hogy áprilisban csökkent a gáz és az elektromos energia ára – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején.
Románia a 89. helyen áll a legvonzóbb munkavállalási célpontok között, ami előrelépés a 2020-as 92. helyhez mérten, ám elmarad a 2018-as 78. helyezéstől – derül ki egy felmérés eredményeiből.
Az év első három hónapjában 2,47 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 2,4 százalékkal többet a 2023 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Bár első hallásra jól hangzik a negatív áramár fogalma, a mélypontra süllyedt fogyasztás és a megújuló energia előretörésének együttes hatása óhatatlanul kedvezőtlenül érintheti a lakossági fogyasztókat is.
Az állami tulajdonban lévő Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) 2024-re 1,026 milliárd lejes veszteséget becsül, ami 464 százalékkal magasabb a 2023. december 31-i szintnél.
A Versenytanács jóváhagyta azt a tranzakciót, amelynek keretében az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb bankja átveszi a First Bank Romániát – adta hírül kedden a Profit.ro gazdasági szakportál.
Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában – közölte kedden a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
Közel 3000 ukrán állampolgár talált munkát Romániában a háború kitörése óta az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség (ANOFM) közvetítésével.
szóljon hozzá!