Síneken Európába. Akár a 160 kilométeres óránkénti sebességgel száguldhatnak majd a vonatok a felújított szakaszokon
Fotó: Gábos Albin
A Román Államvasutak (CFR) aláírta csütörtökön a RailWorks cégtársulással azt a szerződést, amelynek értelmében 617,6 millió euróból újul meg a Brassó-Apáca és Kaca-Segesvár közötti vasútvonal – jelentette be Lucian Bode román ügyvivő közlekedési miniszter.
2020. március 05., 17:162020. március 05., 17:16
2020. március 05., 17:252020. március 05., 17:25
A tárcavezető elmondta, hogy a felújítást európai uniós vissza nem térítendő támogatásból és román állami költségvetésből finanszírozzák, a szerződés értéke 2,97 milliárd lej (617,6 millió euró).
Rámutatott, hogy a vasútfelújítási tervek közül ez az egyik legnagyobb értékű szerződés, ennek ellenére
A késés oka, hogy a közbeszerzési eljárást megtámadták a bíróságon. Ebben a perben 19 tárgyalás után hirdettek ítéletet, így elhárult minden jogi akadály a szerződés aláírása elől – magyarázta a miniszter.
Az Alstom, az Aktor és az Arcada vállalat által alkotott RailWorks társulás a Brassó és Apáca, illetve a Kaca és Segesvár közötti,
A munkálatokat négy éven belül kell elvégezni.
A Segesvár és Brassó közötti vasút része a Kaca és Apáca közötti szakasz is, amelynek felújítására kiírt közbeszerzést a román állam egy török cégtársulásnak ítélte oda január végén.
A Segesvár és Brassó közötti vasúti vonal része a Románián keresztül a Kürtös-Arad-Piski-Segesvár-Brassó-Bukarest-Konstanca nyomvonalon haladó Rajna-Duna transzeurópai vasúthálózatnak.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
1 hozzászólás