Fotó: Pixabay.com
Az adótörvénykönyv immár 555. módosítása volt nyolc év leforgása alatt az az intézkedéscsomag, amelyet minap hirdetett ki Klaus Iohannis államfő, miután a Ciolacu-kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott jogszabály átment az alkotmánybírósági normakontrollon is.
2023. október 29., 11:142023. október 29., 11:14
A kormány ígérete szerint ezek megoldják Románia költségvetési hiányát, tény viszont, hogy pénteken újabb megszorításokat fogadott el a kabinet, így biztosítva, hogy legalább az európai uniós finanszírozású beruházások önrészéhez szükséges pénzösszegek rendelkezésre fognak állni központi és helyi szinten, és a deficitet is sikerül kordában tartani.
A Wall-street.ro gazdasági portál elemzése szerint a Iohannis által már kihirdetett intézkedéscsomag a következő évekre becsült pénzügyi hatásának mintegy 85 százaléka az adózásból származik, és csak egy csekély százalék az állami kiadások csökkentéséből.
Ugyanakkor a szakportál aláhúzza, hogy ez volt az adótörvénykönyv immár 555. módosítása 2015-től errefelé, hiszen a The Tax Institute ezt megelőzően 554. módosítást tartott nyilván a 2015–2023-as időszakban.
a tanulmány szerint a minőséget tekintve az adótörvénykönyvi módosítások 32 százaléka rossz és nagyon rossz intézkedés volt, amely negatív hatással volt az adófizetőkre vagy a költségvetésre. Eközben 26 százalék úgynevezett kozmetikai módosítás volt, valódi hatás nélkül, közben alig 33 százalékra rúg a jónak minősített intézkedések aránya, amelyek „korlátozott pozitív hatással” bírtak, és csak 9 százalék volt nagyon jó intézkedés.
– irányítják rá a figyelmet a szakemberek.
Az idei évben az intézkedéscsomag állami költségvetésre gyakorolt hatása ugyanakkor csak a költségvetési kiadások csökkenésében mutatkozik meg, mivel az új adók és adóemelések csak 2024-től lépnek hatályba. Az idei állami büdzsére gyakorolt hatás 630 millió lej lesz a hivatalos számítások szerint.
Ami a fogyasztókat és a magánszektort terhelő adóemeléseket illeti, ezek 2024-ben várhatóan 16 milliárd lejjel, 2025-ben pedig további 20 milliárd lejjel növelik a költségvetési bevételeket. Az állami nadrágszíj-meghúzás esetében viszont az összeg állandó marad, 2024-től évente 3 milliárd lej megtakarítást kellene elérnie az államnak.
Kihirdette csütörtökön Klaus Iohannis államfő a Románia hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságát szolgáló intézkedésekről szóló törvényt – közölte a bukaresti elnöki hivatal.
A kormány egy sor intézkedést készül jóváhagyni a költségvetési kiadások csökkentésére, hogy év végéig tartani tudja a hiánycélt – jelentette ki pénteken Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A gazdasági adatok az év folyamán romlottak, mert Románia költségvetése egy 2,5 százalékos hipotetikus növekedésen alapul, amelyet nem fog elérni, de a recesszió elkerülhető – jelentette ki Radu Burnete elnöki tanácsadó szombaton este az Antena 3 hírcsatornának.
Csúcson lesz ősszel a változó kamatlábak kiszámításához viszonyítási alapként használt index, a fogyasztói hitelek irányadó mutatója (IRCC), így a változó kamatú bankkölcsönt törlesztő ügyfeleknek havirészlet-növekedésre kell számítaniuk októberben.
Nincs más megoldás a 9 százalékos költségvetési hiány leszorítását célzó gazdasági megszorító intézkedések helyett – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy vas&a
Románia fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem csökkenti gyorsan az elmúlt évek túlzott kiadásait – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy, a Bloombergnek adott interjúban.
A Fitch nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia szuverén minősítését BBB-/ F3 szinten a hosszú és rövid lejáratú devizahitelek tekintetében, de negatív kilátásokat jelez, közölte a pénzügyminisztérium.
Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.
Az idei év első felében látványosan megváltozott a romániai lakáspiac képe: egyre többen döntenek a régi építésű, azonnal beköltözhető lakások mellett, és mind gyakrabban készpénzzel fizetik ki az ingatlant.
Megszűnik az 50 000 lejes minimális bevételi küszöb, és minden kereskedőnek biztosítania kell mind a készpénzes fizetés, mind az elektronikus eszközökkel történő fizetés lehetőségét – jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Az előző három hónaphoz viszonyítva Romániában nőtt a legnagyobb mértékben a bruttó hazai termék (GDP) 2025 második negyedévében az Európai Unióban – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
A külföldön egy évnél hosszabb ideig dolgozó román állampolgárok által hazautalt pénzösszegek 2025 második negyedévének végén 1,07 milliárd eurót tettek ki, ami növekedést jelent az előző időszakhoz képest.
szóljon hozzá!