Tervezet: a hátralékot felhalmozók mellett az adóikat példásan befizető személyek nevét is nyilvánosságra hoznák

tervezet

Példát mutatnának. A pénzügyminisztérium által kidolgozott tervezet szerint nyilvánosak lennének a mintaszerű adófizetők adatai is

Fotó: Orbán Orsolya

Nem csak az adójuk befizetését elmulasztók, de az adót naprakészen befizető személyek adatait is nyilvánossá kellene tenni egy, a fejlesztési minisztérium által ismertetett törvénymódosítás szerint.

Krónika

2025. augusztus 10., 19:272025. augusztus 10., 19:27

A tervezet jelentős változásokat ír elő az adóügyi átláthatóság terén, mivel a központi és helyi adóhatóságok kötelesek lesznek saját honlapjukon közzétenni a jogi és természetes személy adósok listáját, valamint a fennálló adótartozások összegét.

Az újdonság többek között abban áll, hogy ezekre a listákra felkerülnek azok az adófizetők is, akik bevallották és határidőre befizették adósságaikat, és nincs hátralékuk.

A törvénytervezet fő célja a fiskális átláthatóság növelése és az adó befizetésének ösztönzése azáltal, hogy a nyilvánosság számára hozzáférést biztosít a fizetési kötelezettségekkel rendelkező, valamint az adósságokkal nem rendelkező adózók fiskális helyzetére vonatkozó egyértelmű információkhoz.

Így mind a fizetési kötelezettségekkel rendelkező magánszemélyek, mind a jogi személyek nyilvánosan láthatóak lesznek, nevük, címük és adószámuk feltüntetésével.

Az indoklás szerint a hátralékot felhalmozó adófizetők listáját a központi adóhatóságok teszik közzé az adóhivatal (ANAF) elnökének rendelete, helyi szinten pedig a helyi önkormányzat határozata alapján, többek között a helyi hivatalos közlönyben.

A tervezet továbbá korlátozza a titkos adóinformációk kategóriáit, a nagyobb átláthatóság érdekében megkönnyítve az olyan adatokhoz való hozzáférést, mint az adókötelezettségek jellege és összege.

Ezekkel az intézkedésekkel a hatóságok a társadalmi ellenőrzés erősítését és a felelős adózási magatartás előmozdítását célozzák, azáltal, hogy nyilvánosan elismerik azokat az adófizetőket, akik betartják a fizetési határidőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 12., kedd

Nehezen gyullad be a félreállított roncsautóprogram

Szeptember elsején útjára indul az új gépkocsik vásárlását támogató állami roncsautóprogram – erősítette meg Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, aki azonban továbbra sem árulta el, konkrétan mennyi pénzzel finanszírozzák a járművásárlást.

Nehezen gyullad be a félreállított roncsautóprogram
2025. augusztus 12., kedd

Folytatni kell a deficitcsökkentő intézkedéseket a Román Nemzeti Bank kormányzója szerint

Az első deficitcsökkentő csomagba foglalt intézkedésekkel jelentős lépést tett a kormány, de ezeket követnie kell egy második és egy harmadik csomagnak is – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a Román Nemzeti Bank kormányzója.

Folytatni kell a deficitcsökkentő intézkedéseket a Román Nemzeti Bank kormányzója szerint
2025. augusztus 12., kedd

Eltávolodott Románia az euró bevezetésétől Mugur Isărescu szerint

Románia 2013–2015-ben teljesítette az euró bevezetésének feltételeit, de lemondott a csatlakozási menetrendről, amikor már nem tartotta be a költségvetési célokat – ez pedig politikai döntés volt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Mugur Isărescu.

Eltávolodott Románia az euró bevezetésétől Mugur Isărescu szerint
2025. augusztus 12., kedd

Jegelheti a kormány a felháborodás miatt a magánnyugdíjhoz való hozzájutást korlátozó törvényt

A kormány arra készül, hogy elhalassza a magánnyugdíjhoz való hozzáférést módosító törvénytervezetet – közölte az Economica.net gazdasági portál.

Jegelheti a kormány a felháborodás miatt a magánnyugdíjhoz való hozzájutást korlátozó törvényt
2025. augusztus 12., kedd

A drágulások egyelőre folytatódnak, az EU-pénzek lehívásával kerülhető el a recesszió Isărescu szerint

A Román Nemzeti Bank (BNR) 4,6 százalékról 8,8 százalékra módosítja az inflációs előrejelzést 2025-re vonatkozóan – jelentette be Mugur Isărescu, a bukaresti központi pénzintézet igazgatója.

A drágulások egyelőre folytatódnak, az EU-pénzek lehívásával kerülhető el a recesszió Isărescu szerint
2025. augusztus 12., kedd

Szégyenlista, drónok – Cseke Attila részleteket árult el az adócsalás ellen tervezett intézkedésekről

Miután az óriásira dagadt költségvetési hiány lefaragása érdekében a Bolojan-kormány kénytelen növelni az államkassza bevételeit, hatékonyabb fellépést ígérnek az adócsalók ellen.

Szégyenlista, drónok – Cseke Attila részleteket árult el az adócsalás ellen tervezett intézkedésekről
2025. augusztus 12., kedd

Fájdalmas mértékben meglódult az infláció Romániában

Júliusban 7,84 százalékra gyorsult az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Fájdalmas mértékben meglódult az infláció Romániában
2025. augusztus 11., hétfő

Zilahi körgyűrű: szakértők szerint a kivitelező úgy tesz, mintha dolgozna, a román állam pedig mintha fizetne

A kínai Sinohydro cég közel négy és fél éve küzd a Zilah melletti „minikerülőút” megépítésével, pedig az építkezésnek két évig kellett volna tartania – mutatott rá a Pro Infrastruktúra Egyesület vasárnap este.

Zilahi körgyűrű: szakértők szerint a kivitelező úgy tesz, mintha dolgozna, a román állam pedig mintha fizetne
2025. augusztus 11., hétfő

Nincs gond a magánnyugdíjak kifizetésével, előnyösebb részletekben kérni a pénzt – mondja az alapkezelők képviselője

Nincs probléma a magánnyugdíjak kifizetésével, a II. pillér alapjaival, amelyeknek „nagyon magas a likviditásuk” – jelentette ki Radu Crăciun, a Romániai Magánnyugdíjpénztárak Szövetségének elnöke hétfőn egy sajtótájékoztatón.

Nincs gond a magánnyugdíjak kifizetésével, előnyösebb részletekben kérni a pénzt – mondja az alapkezelők képviselője
2025. augusztus 11., hétfő

Bolojan a magánnyugdíjakról: a kormány egyetlen lejt sem koboz el az állampolgárok megtakarításából

Ilie Bolojan kormányfő vasárnap este kifejtette, hogy a jelenleg közvita alatt álló magánnyugdíjtörvény tervezete nem kobozza el az állampolgárok által felhalmozott pénzösszegeket.

Bolojan a magánnyugdíjakról: a kormány egyetlen lejt sem koboz el az állampolgárok megtakarításából