Terítéken a pálinka: szeptemberben tárgyalnak

A pálinka földrajzi árujelző erdélyi használatával kapcsolatban a tárgyalások szeptemberben, a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) bevonásával folytatódnak – erősítette meg a magyar Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI megkeresésére.

Bálint Eszter

2016. augusztus 09., 19:232016. augusztus 09., 19:23

2016. augusztus 09., 19:382016. augusztus 09., 19:38

A hírügynökség azt követően kérdezte a szaktárcát, hogy a Krónika beszámolt a minisztérium illetékesei és az Erdélyi Pálinka Lovagrend képviselői között lezajlott pénteki egyeztetésről.

Mint ismeretes, Dezső Tibor, az Erdélyi Pálinka Lovagrend szakmai vezetője lapunknak elmondta, a megbeszélések nyomán van remény arra, hogy hamarosan Erdélyben is fel lehet írni a címkékre a pálinka terméknevet. Dezső arról is tájékoztatott, hogy a következő – szeptember közepére tervezett – megbeszélésig a minisztérium munkatársai összeállítanak egy memorandumot, és elindítják az eredetvédelem erdélyi kiterjesztésének folyamatát.

A Földművelésügyi Minisztérium mintegy kiegészítve ezt, az MTI-nek jelezte, addig a Pálinka Nemzeti Tanács külön munkacsoportot hoz létre, a döntéshozatal előkészítése pedig ezt követően indul meg.
Mint ismeretes, hosszú évek óta jelent bosszúságot és nehézséget az erdélyi magyar pálinkafőzők számára, hogy nem írhatják rá termékük címkéjére anyanyelvükön a pálinka elnevezést. Az európai uniós eredetvédelmi szabályok miatt ugyanis mindössze a kisüsti nevének román megfelelője, a pălincă szerepelhet a feliraton, magyarul csak a gyümölcspárlat szó használható.

Az uniós eredtvédettségi dokumentumba foglalt hivatalos megfogalmazás szerint ugyanis a pálinka készítésekor kizárólag Magyarországon termett és termelt nemes és vad gyümölcs, szőlőtörköly és aszúszőlő törköly használható fel, és pálinkának csak az a törköly- és gyümölcspárlat nevezhető, amelyet Magyarországon cefréztek, pároltak, érleltek és palackoztak. A barackból készített párlat esetében viszont lehetőség van Ausztria négy tartományában is a pálinka elnevezés használatára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Újra utcára vonultak a megszorításokat ellenző a közalkalmazottak

A kormány deficitcsökkentő csomagjába foglalt intézkedések ellen tiltakoznak hétfőn a nyugdíjpénztárak, a román vízügyi igazgatóság (ANAR) és a mezőgazdasági minisztérium alkalmazottai.

Újra utcára vonultak a megszorításokat ellenző a közalkalmazottak
2025. július 07., hétfő

Gazdasági miniszter: Románia olyan, mint egy intenzív osztályon fekvő beteg

Félrekezelt súlyos beteghez hasonlította Romániát Radu Miruță gazdasági miniszter .

Gazdasági miniszter: Románia olyan, mint egy intenzív osztályon fekvő beteg
2025. július 07., hétfő

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára

Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára
2025. július 07., hétfő

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament

Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.

Tovább nőttek a lakásárak Romániában
Tovább nőttek a lakásárak Romániában
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

2025. július 04., péntek

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban

Nagyváradon nyit termelési központot a közel 17 000 alkalmazottat foglalkoztató és évente mintegy 5 milliárd eurós forgalmat bonyolító finn ipari gépgyártó, a Metso – közölte a Profit.ro gazdasági portál.

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma

Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves összevetésben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma

2025. július 04., péntek

Bolojan: ez a deficitcsökkentő csomag volt az egyetlen megoldás az államkassza gyors gyarapítására

Ilie Bolojan csütörtök esete kijelentette: Nicușor Dan államfő a kormány beiktatásakor arra kérte őt, hogy tegyen meg mindent az adóemelések elkerülésért, de a költségvetés állapota ezt nem tette lehetővé.

Bolojan: ez a deficitcsökkentő csomag volt az egyetlen megoldás az államkassza gyors gyarapítására
2025. július 03., csütörtök

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom

Az OMV Petrom új gázlelőhelyre bukkant Dél-Romániában, a Craiovától 70 kilométerre fekvő Spineni-ben.

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom
Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom
2025. július 03., csütörtök

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom

2025. július 03., csütörtök

A legszegényebbeknek fog a legjobban fájni: elemző a Krónikának a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról

Mindenki megkapja a keserű pirulát, de nem egyformán fog fájni – fogalmazta meg Rácz Béla Gergely közgazdász, amikor csütörtökön a Bolojan-kormány által közvitára bocsátott deficitcsökkentő intézkedéscsomagról kérdeztük.

A legszegényebbeknek fog a legjobban fájni: elemző a Krónikának a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról