Elfogadta a szlovák parlament azt a törvényt, amely csökkenti az egykori kommunista rendszer kiemelt tisztségviselőinek nyugdíját
Egyelőre nem ragadós a térség országainak a példája, a volt magas rangú kommunista funkcionáriusok nyugdíjának kérdése többször felmerült az utóbbi években Romániában is, de konkrét intézkedés nem történt ezekkel kapcsolatban. Pedig csaknem 80 ezer lejes nyugdíjat is folyósítanak egy egykori kommunista ügyésznek, aki Colibași börtönének parancsnoka is volt.
2021. július 02., 20:282021. július 02., 20:28
2021. július 03., 12:202021. július 03., 12:20
Elfogadta a szlovák parlament azt a törvényt, amely csökkenti az egykori kommunista rendszer kiemelt tisztségviselőinek nyugdíját. Eduard Heger miniszterelnök szerint a jogszabály kijavítja a szörnyű ellentétet az embereket üldözők igazságtalanul magas és az üldözöttek igazságtalanul alacsony nyugdíja között. Mint arról a Körkép című felvidéki portál beszámolt, a törvény augusztusban lép hatályba, és körülbelül ötezer embert érint.
A törvény rajtuk kívül vonatkozik a titkosszolgálatok tagjaira, a csehszlovák kommunista párt központi bizottságának tagjaira és alkalmazottaira, illetve a titkosszolgálatokat felügyelőkre is. A beterjesztők érvelése szerint a kommunista rendszert így szolgáló személyek nemcsak jóval magasabb fizetést kaptak, mint az átlag, hanem különböző juttatásokban is részesültek, és ezért a nyugdíjuk jóval meghaladja a szlovákiai átlagnyugdíjak értékét.
Lengyelországban már 2017-ben a szlovákhoz hasonló döntést hoztak: az átlagnyugdíj szintjére csökkentették az egykori kommunista biztonsági apparátus mintegy 32 ezer volt tisztviselőjének nyugdíját. A nyugdíjcsökkentő törvény azokra vonatkozik, akik 1944 és 1990 között a belbiztonsági, a hírszerzési és az elhárítási szervek állományában dolgoztak, ezen belül a kommunista titkosrendőrség volt tagjaira, a korábbi határőrségnél szolgálók egy részére, valamint a tiszti iskoláknak az állami biztonsággal akkoriban együttműködő oktatóira és hallgatóira is.
A jogszabály hatálya alól a belügyminiszter „különösen indokolt esetekben” azokat a személyeket mentheti fel, akik az 1989-es rendszerváltás idején „rövid ideig teljesítettek szolgálatot”, illetve akik akkoriban „szabályosan, akár életüket kockáztatva is teljesítették feladataikat”.
Magyarországon nyolc évvel ezelőtt alkotmánymódosítással foglalták az alaptörvénybe, hogy a
Ennek értelmében 2013 nyarától nem folyósították augusztustól az egykori kommunista kitüntetése után járó nyugdíjpótlékát 142 korábbi pártfunkcionáriusnak.
Romániában eközben a legmagasabb nyugdíj haszonélvezője éppen egy volt kommunista ügyész, aki Colibași börtönének parancsnoka is volt. A hetvenes éveiben járó Gheorghe Bălășoiu jelenleg 78 634 lejt kap havonta, holott befizetett nyugdíjjáruléka révén „csak” 5205 lejre lenne jogosult, a többit különböző ráadások képezik az állam részéről.
Gheorghe Bălășoiu 73 éves korában, pénteken elhunyt – adta hírül az Infoargesnews.ro portál.
A volt magas rangú kommunista funkcionáriusok nyugdíjának kérdése többször felmerült az utóbbi években bukaresti politikai körökben, de konkrét intézkedés nem történt ezekkel kapcsolatban.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
1 hozzászólás