Szép összeget hagytak tavaly Romániában a külföldi turisták

•  Fotó: Brassó polgármesteri hivatala

Fotó: Brassó polgármesteri hivatala

Tavaly 1,958 millió külföldi turista szállt meg a romániai szálláshelyeken, és összesen 5,239 milliárd lejt, fejenként 2674,8 lejt költöttek – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Krónika

2024. március 19., 12:292024. március 19., 12:29

A külföldiek 50,6 százaléka magáncélból jött Romániába, ők az 5,239 milliárd lej 44,8 százalékát költötték el; a 49,4 százalékuk üzleti útra jött, és a teljes összeg 55,2 százalékát költötték el az országban.

A statisztikai intézet Agerpres által ismertetett adatai szerint a 2023-ban Romániába érkezett külföldiek csaknem 40 százaléka maga szervezte meg az útját, 37,7 százalék utazási irodán keresztül jött, 13,4 százalék más utazásszervezési módot választott; a fennmaradó 9,6 százalék maga szervezte meg az útját, de ügynökséget is igénybe vett.

A külföldi turisták többsége (75,9 százalék) repülővel jött Romániába tavaly,

16,7 százalékuk saját autóval, 5,5 százalékuk autóbusszal, 0,8 százalék hajóval, 0,4 százalék vonattal, 0,7 százalék pedig más közlekedési eszközzel (motorbicikli, bérelt autó stb.).

A statisztikai intézet adatai szerint

a tavalyi negyedik negyedévben a romániai szálláshelyeken 437 000 külföldi turista szállt meg, akik fejenként 3009,7 lejt, összesen 1,315 milliárd lejt költöttek;

47 százalékuk üzleti úton tartózkodott az országban, ők a teljes összeg 55,5 százalékát költötték el Romániában. Kiadásaiknak 48,1 százalékát jelentette a szállás, 17,7 százalékát az éttermekben és bárokban történő fogyasztás, 16,2 százalékát a vásárlások.

A 2023 negyedik negyedévében jegyzett külföldi turisták több mint fele (53 százaléka) magáncélból érkezett az országba, az ő kiadásaik a külföldi turisták által elköltött teljes összeg 44,5 százalékát tették ki.

Ennek a nagy részét – 47,6 százalékát – a szállásra költötték, 17 százalékát éttermekben és bárokban hagyták, 15,8 százalékát pedig vásárlásra fordították.

A külföldi állampolgárok 39,4 százaléka a tavalyi negyedik negyedévben maga szervezte meg az útját, 35,4 százalék utazási irodán keresztül érkezett Romániába, 14,6 százalék más utazásszervezési módot választott, míg 10,6 százalék maga szervezte meg az útját, de ügynökséget is igénybe vett.

A vizsgált időszakban Romániában tartózkodó külföldiek 79,2 százaléka repülővel jött, 14,9 százalékuk saját járművel, 4,9 százalékuk autóbusszal, 0,4 százalékuk hajóval, 0,4 százalékuk vonattal, 0,2 százalékuk más közlekedési eszközzel (motorbiciklin, bérelt autóval stb.).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Három fontos állami hatóságnál is csökkenteni kell a béreket és az alkalmazottak létszámát

A GDP 9 százalékát meghaladó tavalyi költségvetési hiány lefaragása érdekében meghozandó megszorító intézkedések az állami hatóságokat sem kerülik el.

Három fontos állami hatóságnál is csökkenteni kell a béreket és az alkalmazottak létszámát
2025. augusztus 18., hétfő

Meghátrálhat a kormány, nagyobb összeghez biztosíthat hozzáférést egyben a magánnyugdíjból

Nem az eredeti formájában fogadják el a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló törvénytervezetet, miután az heves vitákat váltott ki a társadalomban és politikai körökben – értesült az Economica.net.

Meghátrálhat a kormány, nagyobb összeghez biztosíthat hozzáférést egyben a magánnyugdíjból
2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan: Romániának be kell tartania a vállalt kötelezettségeket, hogy visszanyerje a hitelességét

A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.

Bolojan: Romániának be kell tartania a vállalt kötelezettségeket, hogy visszanyerje a hitelességét
2025. augusztus 18., hétfő

„Bolojan hibát követett el” egy PSD-s szenátor szerint, aki azt is elárulta: nem Iliescu miatt nem tárgyalnak a koalícióval

Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.

„Bolojan hibát követett el” egy PSD-s szenátor szerint, aki azt is elárulta: nem Iliescu miatt nem tárgyalnak a koalícióval
2025. augusztus 17., vasárnap

Elnöki tanácsadó: a várt gazdasági növekedés elmarad, de a recesszió elkerülhető, szükség van a megszorításokra

A gazdasági adatok az év folyamán romlottak, mert Románia költségvetése egy 2,5 százalékos hipotetikus növekedésen alapul, amelyet nem fog elérni, de a recesszió elkerülhető – jelentette ki Radu Burnete elnöki tanácsadó szombaton este az Antena 3 hírcsatornának.

Elnöki tanácsadó: a várt gazdasági növekedés elmarad, de a recesszió elkerülhető, szükség van a megszorításokra
2025. augusztus 17., vasárnap

Bolojan a megszorításokról: nincs más megoldás, nélkülük ugyanoda jutunk, ahonnan elindultunk

Nincs más megoldás a 9 százalékos költségvetési hiány leszorítását célzó gazdasági megszorító intézkedések helyett – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy vas&a

Bolojan a megszorításokról: nincs más megoldás, nélkülük ugyanoda jutunk, ahonnan elindultunk
2025. augusztus 16., szombat

Bolojan: a megszorító intézkedések nélkül fizetésképtelenné válhat Románia

Románia fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem csökkenti gyorsan az elmúlt évek túlzott kiadásait – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy, a Bloombergnek adott interjúban.

Bolojan: a megszorító intézkedések nélkül fizetésképtelenné válhat Románia
2025. augusztus 16., szombat

Fitch: Románia gazdasága még nem bóvli, de nem biztatóak a kilátások

A Fitch nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia szuverén minősítését BBB-/ F3 szinten a hosszú és rövid lejáratú devizahitelek tekintetében, de negatív kilátásokat jelez, közölte a pénzügyminisztérium.

Fitch: Románia gazdasága még nem bóvli, de nem biztatóak a kilátások
2025. augusztus 15., péntek

Eltörpül az országos átlagbér a közalkalmazottak fizetése mellett

Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.

Eltörpül az országos átlagbér a közalkalmazottak fizetése mellett
2025. augusztus 14., csütörtök

Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon

Az idei év első felében látványosan megváltozott a romániai lakáspiac képe: egyre többen döntenek a régi építésű, azonnal beköltözhető lakások mellett, és mind gyakrabban készpénzzel fizetik ki az ingatlant.

Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon
Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon
2025. augusztus 14., csütörtök

Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon