Személyesen utazott Bukarestbe a görög miniszter, hogy hazájába csalogassa a romániai turistákat

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

Görögországban idén hivatalosan május 14-től kezdődik az idegenforgalmi szezon, határait azonban várhatóan már április közepétől megnyitja az Európai Unióból érkező turisták előtt – jelentette be pénteken Bukarestben Harisz Theoharisz idegenforgalmi miniszter Claudiu Năsui román gazdasági és turisztikai miniszterrel folytatott tárgyalásai után.

Krónika

2021. március 19., 15:412021. március 19., 15:41

2021. március 19., 16:102021. március 19., 16:10

Az országba azok léphetnek be, akiket már beoltottak a koronavírus ellen, akik ellenanyagteszttel bizonyítják, hogy átestek a betegségen, vagy akik negatív Covid-teszttel igazolják, hogy nem fertőznek. A tíz év alatti gyerekek esetében nincs szükség tesztre. A beutazókat szúrópróbaszerűen antigén gyorstesztekkel ellenőrzik a határon (tehát nem kell már olyan sokáig várniuk az eredményre, ahogy tavaly történt), ha pedig a teszt eredménye pozitív, akkor elkülönítésbe kerülnek egy görög szállodában, amelynek költségeit a görög fél fedezi a karantén idejére – idézte a görög minisztert az Agerpres hírügynökség.

Theoharisz elmondta: Románia az első ország, amelyet felkeresett a 2021-es turisztikai szezonra vonatkozó protokoll kidolgozása óta.

Látogatása pedig egyebek mellett azt célozza, hogy kétoldalú megállapodással tegyék lehetővé a román turisták beutazását, akik szívesen töltik Görögországban a húsvéti ünnepeket. Az ortodox egyház idén május 2-án ünnepli Jézus feltámadását. A görög miniszter úgy vélekedett: a világjárvány közepette is lehet biztonságosan működtetni a turizmust, és kifejezte reményét, hogy az Európai Unió mielőbb bevezeti a közös uniós egészségügyi igazolást, az úgynevezett „zöld tanúsítványt”. Addig is könnyíteni akarják a román turisták beutazását, ezért Görögország kész elfogadni a román állam által románul és angolul kiállított igazolásokat.

Claudiu Năsui gazdasági miniszter a kétoldalú megbeszélést követően elmondta, az európai vakcinaútlevél bevezetéséig a bukaresti hatóságok igazolványt fognak kibocsátani mindazok számára, akik megkapták már a koronavírus elleni vakcinát, és turisztikai céllal utazni szeretnének. Mindezekkel kapcsolatban a román kormány hozza meg a végső döntést. A gazdasági miniszter szerint más országok, köztük Izrael képviselőivel is folytattak már tárgyalásokat ezeknek az igazolványoknak a kölcsönös elismeréséről.

A hellén delegációval Bukarestbe érkezett Grigoriosz Tassziosz, a görögországi szállodaipari szövetség elnöke úgy nyilatkozott, ebben az évben mintegy 700 ezer vendéget várnak Romániából a görögországi szállásadók.

Ez a fele a pandémiát megelőző évben, 2019-ben Görögországban nyaralt román állampolgárok számának, míg 2020-ban mintegy 300 ezren töltötték vakációjukat a balkán országban. Tassziosz elmondta azt is, tárgyalásokba bocsátkoznak a görögországi szállodákkal annak érdekében, hogy lehetőség szerint fedezzék a – Romániában 50 euró körüli – PCR-tesztek árának a felét. Hozzátette, a tesztek ellenértékét nem készpénzben kapnák vissza a romániai turisták, hanem szolgáltatások – ebédjegyek, kirándulási utalványok – formájában.

Görögországban jelenleg még szigorú járványügyi korlátozások vannak érvényben azokban a térségekben, ahol magas a fertőzöttek száma – derül ki az MTI híradásából. Athénban és más piros besorolású fertőzöttebb övezetekben március 22-ig fenntartják a korlátozásokat, csak a létfontosságú termékeket árusító üzletek tarthatnak nyitva, és március 29-éig zárva maradnak az iskolák. A csaknem 11 millió lakosú országban eddig 230 ezer embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, csaknem 7300 halálesetet jelentettek, és a lakosság 8,7 százalékát oltották be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli