Sok állást „fertőzött meg” a koronavírus

Sok állást „fertőzött meg” a koronavírus

A járvány miatt külföldről hazatértek munkavállalását is megkönnyítené a román kormány

Fotó: Beliczay László

Folytatta a növekvő trendet áprilisban is a munkanélküliségi ráta – a koronavírus-járvány miatt kialakult válságban több százezren kerültek utcára, amitől a mutató csaknem 5 százalékig ugrott. A román kormány azzal próbálja a trendet visszafordítani, hogy bértámogatást ígér az állástalanokat alkalmazó cégeknek, és ezzel párhuzamosan a kényszerszabadságra küldött munkavállalók visszahívását is támogatja.

Bálint Eszter

2020. június 05., 09:382020. június 05., 09:38

Két és fél éve a legmagasabb, 4,8 százalékos szintre emelkedett áprilisban a munkanélküliségi ráta Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által szerdán nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Ez már a második hónap, hogy meredeken nőtt az állástalanok aránya, márciusban 4,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta a februári 3,9 százalék után.

Legutóbb 2017 második felében volt 4,8 százalék az állástalanok aránya.

A mostani növekedés egyértelműen a koronavírus-járvánnyal karöltve érkező válságnak tudható be. A munkaügyi minisztérium május 28-án, csütörtökön közölt legfrissebb adatai szerint

a pandémia kezdete óta csaknem 430 ezer munkaszerződés szűnt meg, és csaknem 560 ezer felfüggesztett munkaszerződés szerepelt a nyilvántartásban,

amelyek közül nem kizárható, hogy többet végérvényesen megszüntetnek, mivel számos vállalkozás nem fogja túlélni a mostani nehéz időszakot.

A statisztikai intézet szerdán közzétett adatai szerint különben a 15–74 éves korcsoportban 432 ezren kerestek állást, ami növekedést jelent az előző havi 414 ezerhez, illetve az egy évvel korábban jegyzett 355 ezerhez mérten. A férfiak körében a munkanélküliségi ráta 5,4 százalékos volt, 1,5 százalékponttal magasabb, mint a nők 3,9 százalékos aránya. A 25–74 évesek körében 3,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta. A statisztikai intézet megjegyezte, hogy a koronavírus-járvány idején felfüggesztett munkaszerződéssel rendelkezők nem számítanak munkanélkülinek, így őket nem számolták bele a statisztikába.

Közben Violeta Alexandru munkaügyi miniszter szerdán ismertette a kormány által a munkahelyek megmentése érdekében kidolgozott jogszabálytervezetét, ami amúgy a Ludovic Orban kormányfő által a napokban bejelentett intézkedéseket tartalmazza. Az egyre növekvő munkanélküliségi rátát például azzal próbálják visszafordítani, hogy

egy évig terjedő időszakra megtérítik a cégeknek a bér 50 százalékát, de nem többet, mint 2500 lejt,

amennyiben 16 és 29 év közötti vagy 50 év fölötti személyt alkalmaznak. Ezzel többek között azon személyek munkához jutását szeretnék megkönnyíteni, akik a koronavírus-járvány miatt tértek haza külföldről. 

A kényszerszabadságról munkába visszatérő alkalmazott után a vállalkozások bértámogatást kapnak.

A tervezet értelmében a kormány három hónapon át fedezi az alkalmazott alapbérének 41,5 százalékát. A támogatás csak azon munkavállaló után jár, aki legalább 15 napot volt kényszerszabadságon, és most felveszi a munkát. A munkáltató csak akkor jogosult a támogatásra, amennyiben vállalja, hogy az adott munkahelyet nem szünteti meg legalább az év végéig. A cégvezető nem igényelheti egy időben a kényszerszabadság alatti támogatást és a munkaerő aktiválására adott támogatást. A támogatás utólagos: előbb a munkáltató kiadja a teljes fizetést, majd utólag, kérésre kapja vissza ennek 41,5 százalékát a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségtől.

Kevés a megrendelés, újabb kényszerszabadság a Daciánál

Ismét kényszerszabadságra küldi 1100 dolgozóját júniusban a francia Renault tulajdonában levő  Dacia gépkocsigyár, mivel az alacsony megrendelések miatt nem tudja foglalkoztatni valamennyi alkalmazottját – adta hírül szerdán a román közszolgálati rádió. Mint ismeretes, a Dacia március 17-én függesztette fel tevékenységét a koronavírus-járvány miatt, akkor szinte valamennyi dolgozót kényszerszabadságra küldtek. Április 21-től hirdették meg a fokozatos visszatérést, majd május 4-től kezdtek teljes kapacitással működni. Az azóta eltelt hónapban azonban kiderült, hogy a megrendelések alacsonyabbak, főleg a nyugat-európai piacokon csökkent a kereslet, a romániai üzem termelésének 80 százaléka pedig exportra megy. Főleg azokat küldik haza júniusban, akik a Renault-csoport oroszországi, marokkói, brazíliai és franciaországi gyárainak dolgoznak, hiszen azok zárva vannak, így a romániai üzemben sincs munkájuk. A Daciának egyébként mintegy 15 ezer alkalmazottja van a dél-romániai mioveni-i gyárában. A Renault a múlt héten jelentette be, hogy a világon összesen mintegy 15 ezer alkalmazottat bocsát el, és felfüggeszti betervezett romániai és marokkói fejlesztéseit a csökkenő kereslet miatt. Ludovic Orban román miniszterelnök korábban elmondta, hogy a francia csoporttal folytatott tárgyalások alapján nincs tudomása arról, hogy a leépítések Romániát is érintenék.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 14., péntek

Bőséges a paradicsomtermés, így sok tonna hazai zöldség kerül a szemétbe, annyira alacsony a felvásárlási áruk

Több ezer kilogrammnyi paradicsom kerül a szemétbe Dél-Romániában: a gazdák arra panaszkodnak, hogy a minisztériumi Tomata-program sokakat ösztönzött a paradicsomtermesztésre, most pedig nincsen hasznuk munkájukból.

Bőséges a paradicsomtermés, így sok tonna hazai zöldség kerül a szemétbe, annyira alacsony a felvásárlási áruk
2024. június 14., péntek

Közel 15 százalékkal nőtt tavaly óta az átlagbér, sok a fiatal munkanélküli

Idén áprilisban márciushoz képest 32 lejjel (0,6 százalékkal) 5217 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Közel 15 százalékkal nőtt tavaly óta az átlagbér, sok a fiatal munkanélküli
2024. június 13., csütörtök

Még mindig meghaladja az ezret azoknak a településeknek a száma, ahol nincs vezetékes internet

Romániában jelenleg a háztartások 80 százalékának van vezetékes internetkapcsolata, amelyeknek a 93 százaléka optikai szálas – jelentette ki egy csütörtöki szakmai konferencián Marius Săceanu, az országos távközlési hatóság (ANCOM) főtitkára.

Még mindig meghaladja az ezret azoknak a településeknek a száma, ahol nincs vezetékes internet
2024. június 13., csütörtök

Közvitán az európai minimálbér romániai bevezetéséről szóló jogszabálytervezet

Közvitára bocsátották az európai minimálbér romániai bevezetéséről szóló jogszabálytervezetet – jelentette be csütörtökön Marcel Ciolacu kormányfő.

Közvitán az európai minimálbér romániai bevezetéséről szóló jogszabálytervezet
2024. június 12., szerda

Jóváhagyta az Európai Bizottság, hogy az UniCredit felvásárolja az Alpha Bank romániai érdekeltségét

Az Európai Bizottság szerdán az uniós összefonódás-ellenőrzési rendelet alapján jóváhagyta, hogy az UniCredit olasz bankcsoport felvásárolja az Alpha Bank romániai érdekeltségét – közölte az uniós testület.

Jóváhagyta az Európai Bizottság, hogy az UniCredit felvásárolja az Alpha Bank romániai érdekeltségét
2024. június 12., szerda

Jóval kevesebb lakást adtak használatba az első negyedévben, csupán egy régióban volt növekedés

Az idei első negyedévben több mint 11 300 lakást adtak használatba Romániában, 3969-cel kevesebbet, mint 2023 ugyanezen időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett adataiból.

Jóval kevesebb lakást adtak használatba az első negyedévben, csupán egy régióban volt növekedés
2024. június 12., szerda

Tovább csökkent az infláció, a szolgáltatások drágultak a leginkább tavaly óta

Az áprilisi 5,9 százalékról májusban 5,12 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Tovább csökkent az infláció, a szolgáltatások drágultak a leginkább tavaly óta
2024. június 11., kedd

Növekszik miatta az áramfogyasztás, de a romániai háztartások egyharmada használ nyáron légkondicionáló berendezést

Nyáron 21 és 23 Celsius-fok közötti hőmérsékletet szeretne otthonában a romániaiak több mint fele (57%), tízből négyen (42%) pedig szinte minden nap használják a légkondicionálót – derült ki az E.ON kedden közzétett felméréséből.

Növekszik miatta az áramfogyasztás, de a romániai háztartások egyharmada használ nyáron légkondicionáló berendezést
2024. június 11., kedd

Kevesebbet fordít Románia nyugdíjakra GDP-arányosan, mint az uniós átlag

Az EU tagállamai az uniós GDP 12,9 százalékának megfelelő összeget, összesen 1882 milliárd eurót költöttek nyugdíjakra 2021-ben – derül ki a Eurostat kedden közzétett adataiból.

Kevesebbet fordít Románia nyugdíjakra GDP-arányosan, mint az uniós átlag
2024. június 11., kedd

Román tengerparti szálláshelyeket kínáló platformot vásárolt fel a Szállás.hu tulajdonosa

A Szállás.hu platform tulajdonosa, a Szallas Group felvásárolta a Litoralulromanesc.ro szállásközvetítő oldalt üzemeltető cég tulajdonjogának nyolcvan százalékát, ezzel a román tengerpart szálláskínálatának nagyrészét vonta be portfóliójába.

Román tengerparti szálláshelyeket kínáló platformot vásárolt fel a Szállás.hu tulajdonosa