Sepsiszentgyörgyön értekeztek a biomasszáról

A fenntartható energia európai hetéhez kapcsolódva szervezett hétfőn műhelymunkát a biomasszáról a sepsiszentgyörgyi székhelyű Green Energy Klaszter. 

Bíró Blanka

2015. június 22., 20:172015. június 22., 20:17

Vajda Lajos, a klaszter elnöke úgy tájékoztatott, Romániából velük együtt nyolc szervezet vett részt múlt héten az Európai Bizottság rendezvényein, amelyeken arra jutottak, hogy a fenntartható energia egyik legfontosabb kutatási terület lehet.

Ion Vişa, a brassói Transilvania Egyetem kutatóintézetének igazgatója előadásában leszögezte, az újrahasznosítható energia jelenti a jövőt, minél hamarabb kell lépni, kormányzati és külföldi támogatásokat lehívni, hiszen rengeteg pénz van erre a célra. Ugyanakkor – tette hozzá – szakembereket kell képezni, akik ezeket a rendszereket ki tudják vitelezni.

A professzor hangsúlyozta, a sepsiszentgyörgyi műhelymunka a biomasszáról szól, az fontos alapanyag, de a működő rendszerekben vegyes energiaforrásokat kell használni, például a nap- és szélenergiát vagy éppen a geotermális energiát. Ion Vişa hangsúlyozta, a források kiválasztása régiófüggő, annak függvényében kell kialakítani, hogy a térségben éppen mire van lehetőség. Megtudtuk, a biomassza kétféle lehet, a fafeldolgozásból származó hulladék vagy a termesztett, például az energiafűz. Mindkettő igen hatékony, ám a szakemberek szerint hosszú távon a vegyes felhasználást kell előnyben részesíteni.

A kutatóintézet vezetője a fenntartható közösségekről is beszélt. Mint ecsetelte, ezt a modellt szeretnék a Központi Fejlesztési Régióban minél több helyszínen megvalósítani, erre dolgoznak ki élhető projekteket. Európában már több példa van hasonlóra, azokat kell a helyi sajátosságokhoz igazítani. Hozzátette, fontos a megközelítés, mert a közösség szempontjából csak akkor jó, ha összefogással valósítják meg ezeket a rendszereket.

Elhangzott, ha egy befektető építi ki a fenntarthatóenergia-rendszert, akkor neki továbbra is fizetnie kell, az állam meg „kipipált” egy újabb zöldenergia-megvalósítást. Felidézte, hogy egy németországi faluban közös bankhitelt vettek fel a fenntartható rendszerekre, a kölcsönt hét év alatt visszafizették, és most már ingyen kapják a hő- és villamos energiát.

Vişa egyúttal arról is beszámolt, hogy a kutatóintézet épületeit fenntartható energiával működtetik, folyamatos méréseket végeznek. Szükség van egy biztosítékra is, így amikor nagyon hideg van, bekapcsolják a gázt, de ez a tartalékmegoldás a biomassza is lehetne.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett

Nicușor Dan államfő hétfőn a Facebook-oldalán közölte, azért hívta meg a szakszervezetek képviselőit a Cotroceni-palotába, hogy nyíltan megvitassák a költségvetési egyensúlyt biztosító lehetséges megoldásokat.

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett
2025. június 16., hétfő

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be

Március 3-ától a június 13-i határidőig 708 012 agrártámogatási kérelmet nyújtottak be a romániai gazdák összesen 9 875 710,11 hektár területre – tájékoztatott hétfőn a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be
2025. június 16., hétfő

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe

A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) hétfőn közleményben jelentette be, hogy az üzemeltető a nyilvánosságban elhnagzott állításokkal ellentétben nem függeszti fel tevékenység&am

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe
2025. június 16., hétfő

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus

Hétfőn újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt a júniusban.

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus
2025. június 16., hétfő

Elfogadhatatlanok a meglebegtetett megszorító intézkedések a szakszervezetek szerint

Nicușor Dan államelnök hétfőn kora reggel találkozott az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti Szövetség (CSDR) képviselőivel.

Elfogadhatatlanok a meglebegtetett megszorító intézkedések a szakszervezetek szerint
2025. június 16., hétfő

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben

Nagy rössel dolgoznak az elmúlt 35 év legnagyobb romániai energetikai projektjén Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Marosnémetiben, ahol Európa legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb gázerőműve épül.

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben
2025. június 15., vasárnap

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól

A rászorulók közvetlen pénzügyi támogatást kapnak áramszámlájuk kifizetésére a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után, az eddigi általános árplafont egy „célzottabb, hatékonyabb és szociális szempontból korrektebb megközelítés” váltja fel.

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól
2025. június 13., péntek

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája

Az idei első negyedévben a munkaképes korú – 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási rátája 62,7 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája
2025. június 13., péntek

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek

A magánszemélyek június 19-étől igényelhetnek állami támogatást a Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján új gépkocsi vásárlására a 2025-ös roncsautóprogram keretében. Az AFM közzétett egy magyarázó videót az eljárásról.

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek
2025. június 13., péntek

Nőtt az átlagnyugdíj, két erdélyi megye a legnagyobb juttatások toplistáján

Az idei első negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 20,6 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,9 millióra csökkent – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Nőtt az átlagnyugdíj, két erdélyi megye a legnagyobb juttatások toplistáján