Fotó: Gazprom/Facebook
Helyesen döntött az Európai Unió és a legfejlettebb iparú demokráciákat összefogó G7 csoport azzal, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben nem sújtotta szankciókkal az orosz gázimportot – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár csütörtökön Berlinben.
2022. augusztus 11., 18:002022. augusztus 11., 18:00
A német kormányfő nyári nemzetközi sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy számos kelet-európai uniós tag „nagyon-nagyon erősen” függ az orosz földgázszállításoktól, és Németország is részben – a norvég és holland import mellett – az orosz forrásra építi az ellátást.
Hangsúlyozta, hogy az Ukrajna elleni orosz háborúval összefüggő kihívások megválaszolásában az EU eddig jobban teljesített, mint sokan várták, a közösség „nagyon egységesen és szolidárisan” reagált az orosz agresszióra. Németországnak a közösség legnépesebb országaként és legnagyobb gazdaságaként „különleges feladata van”,
– húzta alá. Németországnak azért kell dolgoznia, hogy „a haladás és a fenntarthatóság” jusson érvényre az EU-ban – tette hozzá a szociáldemokrata politikus. Elmondta, hogy Németország részéről is hiba volt az orosz importfüggőség kialakítása, korábban el kellett volna kezdeni a diverzifikációt, a több forrásból működő földgázellátás kiépítését.
Azonban a decemberben hivatalba lépett kormány már jóval az Ukrajna elleni háború kezdete előtt elkezdte felmérni, hogy milyen következményekkel járhat az orosz szállítások kiesése, és időközben számos jelentős lépést tett, így nagy ütemben halad a többi között a cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas tengeri terminálok kialakításának előkészítése – fejtette ki a kancellár, hozzátéve, hogy
Arról is szólt, hogy az LNG mellett az európai vezetékrendszer fejlesztését is folytatni kell, így előre kell mozdítani a Németország, illetve Közép-Európa felé a Portugália-Spanyolország-Franciaroszág útvonalon érkező nemzetközi vezetékrendszer ügyét. Egy ilyen földgázvezeték igen nagy mértékben javíthatná az ellátást – mondta Olaf Scholz.
A háborúval kapcsolatban azt is kiemelte, hogy Németország továbbra is támogatja Ukrajnát fegyverekkel, méghozzá olyan modern fegyverrendszerekkel – köztük az IRIS-t légvédelmi rendszerrel – is, amelyekkel még a német hadsereg (Bundeswehr) sem rendelkezik.
– jelentette ki Olaf Scholz. Kiemelte, hogy a háborút nem lehet „békediktátummal” lezárni, csakis olyan megállapodásról lehet szó, amelyet elfogad Ukrajna. A háború utáni újjáépítésről szólva azt mondta, hogy az annyira hatalmas feladat lesz, hogy jellemzésére még a második világháború után nyugati-európai országoknak nyújtott nagyszabású amerikai gazdasági segélyprogram, a Marshall-terv sem teljesen alkalmas analógia.
Kérdésre válaszolva világossá tette, hogy nem támogatja az orosz állampolgárokat sújtó EU-s vízumkiadási tilalom bevezetésére irányuló követeléseket. Az Ukrajna elleni támadás „Putyin háborúja” – utalt a német kancellár az orosz elnökre, Vlagyimir Putyinra, hozzátéve, hogy a vízumtilalom „ártatlan” embereket büntetne, ezért inkább meg kell maradni a személyre szóló, célzott büntetőintézkedések politikájánál.
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
szóljon hozzá!