Romániában és Magyarországon is nagyobb volt a „pizzainfláció” mértéke 2023-ban, mint az EU-átlag

Romániában és Magyarországon is nagyobb volt a „pizzainfláció” mértéke 2023-ban, mint az EU-átlag

Fotó: Erdély Bálint Előd

Mind Romániában, mind Magyarországon nagyobb volt a 2023-as „pizzainfláció”, mint az EU-átlag – derül ki az Eurostat által a pizza világnapja alkalmából közzétett adatokból.

Krónika

2024. február 09., 14:402024. február 09., 14:40

Az adatok szerint az Európai Unió tagállamaiban 2023 decemberében átlagosan 5,9 százalékkal került többe a pizza, mint 2022 decemberében.

Ugyanakkor ez az adat az áremelkedés ellenére is kedvező, hiszen a 2021 decembere és 2022 decembere közötti 15,9 százalékos emelkedés után a pizzaárak jelentős lassulását mutatja az EU-ban.

A tagállamok közül Magyarországon (13,4 százalék), Luxemburgban (11,3 százalék) és Lettországban (10,6 százalék) nőttek a legnagyobb mértékben a pizzaárak éves szinten.

A skála másik végén Hollandia áll, ahol 0,9 százalék kal csökkentek a pizzaárak, míg Dániában (0,6 százalék) és Belgiumban (1 százalék) szerény áremelkedést regisztráltak.

Románia esetében a pizzaárak 2023 decemberében 6,5 százalékkal voltak magasabbak, mint 2022 decemberében,

miután 2021 decembere és 2022 decembere között 15,9 százalékkal emelkedtek.

A pizza világnapját minden évben február 9-én „ünneplik”.

Nagyon rákattantak a pizzára Romániában

Románia délkelet-európai viszonylatban az első, világviszonylatban pedig a második az egy főre eső pizzafogyasztás tekintetében – közölte a Glovo futárszolgálat.
A Glovo a pizza nemzetközi napja alkalmából tette közzé elemzését, amelyből az derül ki, hogy tavaly több mint ötmillió pizzát rendeltek Romániában.
Az olasz recept szerint készülő finomságból Bukarestben, Kolozsváron, Iaşi-ban, Konstancán, Nagyváradon és Brassóban fogyasztották a legtöbbet. A rekord a Glovo egyik iaşi-i ügyfeléé, aki 2023-ban 569 pizzát rendelt. A legnagyobb összegű rendelést Konstancán adták le tavaly, ennek értéke 3958 lej volt.
A romániai emberek a hagyományos pizzafajtákat kedvelik a leginkább: Diavolából, Quattro Stagioniból, Quatro Formaggiból, Margheritából és Capriciosából fogy a legtöbb.
A pizzarendelések 32 százaléka pénteken és szombaton történik, 19 és 21 óra között a legnagyobb a fogyasztás. A pizzafutárok szolgáltatásaira 2023-ban december 20-án 11:57-kor volt a legnagyobb igény, ekkor 3 és fél másodpercenként rendeltek egy pizzát. Legforgalmasabb napjuk azonban március 8-a volt, ekkor 24 óra leforgása alatt több mint 24 ezer darabot szállítottak ki.        

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 08., szerda

Jobban dübörgött a turizmus idén, mint a tavalyi év elején, erdélyi helyszín is van a népszerű célpontok között

Az év első három hónapjában 2,47 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 2,4 százalékkal többet a 2023 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Jobban dübörgött a turizmus idén, mint a tavalyi év elején, erdélyi helyszín is van a népszerű célpontok között
2024. május 08., szerda

Felpörgött a fogyasztás: közel 6,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben

Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Felpörgött a fogyasztás: közel 6,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben
2024. május 08., szerda

Mire alaposan beizzítottuk a napelemeket, lehűt minket a negatív áramár

Bár első hallásra jól hangzik a negatív áramár fogalma, a mélypontra süllyedt fogyasztás és a megújuló energia előretörésének együttes hatása óhatatlanul kedvezőtlenül érintheti a lakossági fogyasztókat is.

Mire alaposan beizzítottuk a napelemeket, lehűt minket a negatív áramár
2024. május 07., kedd

Csaknem 500 százalékkal emelkedő veszteséggel számol a CFR, az egymilliárd lejt is meghaladhatja idén az összeg

Az állami tulajdonban lévő Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) 2024-re 1,026 milliárd lejes veszteséget becsül, ami 464 százalékkal magasabb a 2023. december 31-i szintnél.

Csaknem 500 százalékkal emelkedő veszteséggel számol a CFR, az egymilliárd lejt is meghaladhatja idén az összeg
2024. május 07., kedd

Újabb változás a romániai bankpiacon: a Versenytanács rábólintott két pénzintézet fúziójára

A Versenytanács jóváhagyta azt a tranzakciót, amelynek keretében az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb bankja átveszi a First Bank Romániát – adta hírül kedden a Profit.ro gazdasági szakportál.

Újabb változás a romániai bankpiacon: a Versenytanács rábólintott két pénzintézet fúziójára
2024. május 07., kedd

Stagnált az új autók piaca, a Dacia és a Toyota volt a legnépszerűbb az első négy hónapban

Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában – közölte kedden a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).

Stagnált az új autók piaca, a Dacia és a Toyota volt a legnépszerűbb az első négy hónapban
2024. május 05., vasárnap

Közel háromezer ukrán állampolgár vállalt munkát Romániában a háború kitörése óta

Közel 3000 ukrán állampolgár talált munkát Romániában a háború kitörése óta az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség (ANOFM) közvetítésével.

Közel háromezer ukrán állampolgár vállalt munkát Romániában a háború kitörése óta
2024. május 05., vasárnap

Enyhén csökkent áprilisban a nyugdíjasok száma; az átlagnyugdíj 2248 lej volt

Idén április végén 4 748 274 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4274-gyel kevesebbet, mint egy hónappal korábban; az átlagnyugdíj 2248 lej volt – közölte vasárnap az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) közzétett adataiból.

Enyhén csökkent áprilisban a nyugdíjasok száma; az átlagnyugdíj 2248 lej volt
2024. május 03., péntek

Késélen táncol a búza jövedelmezősége, de meglódult a repce és a napraforgó ára

Lassú emelkedésbe kezdtek a hónapokig mélyponton álló szalmás gabonafelvásárlási árak, de ennél látványosabb drágulás elé néz a két legkeresettebb olajos növény, a repce és a napraforgó.

Késélen táncol a búza jövedelmezősége, de meglódult a repce és a napraforgó ára
2024. május 03., péntek

A 25 ezer eurós de minimis agrártámogatás megduplázását kéri Brüsszeltől 15 uniós tagállam

Az Európai Bizottság 2024 végéig meghosszabbította az ukrajnai háború okozta válság miatt bajban levő mezőgazdasági farmoknak nyújtandó támogatást. Tizenöt tagállam viszont azt kéri, a kistermelőknek szánt de minimis támogatások összege megduplázódjon.

A 25 ezer eurós de minimis agrártámogatás megduplázását kéri Brüsszeltől 15 uniós tagállam