Fotó: Pixabay
Románia kompenzációt fog kérni az Európai Uniótól (EU), mivel ebben a térségben az energiaárak jóval magasabbak, mint Nyugat-Európában – jelentette ki egy csütörtöki szakkonferencián az energiaügyi miniszter.
2024. szeptember 12., 13:332024. szeptember 12., 13:33
2024. szeptember 12., 13:342024. szeptember 12., 13:34
Sebastian Burduja elmondta, Romániát aggasztják az energiapiac történései, az elmúlt hónapokban ugyanis ebben a régióban sokkal magasabbak voltak az energiaárak, mint Nyugat-Európában.
– fogalmazott a miniszter. Hozzátette, felveti a témát az energiaügyi miniszterek tanácsában, és Görögországgal, Bulgáriával, illetve más érintett tagállamokkal közösen kompenzációkat fognak kérni az árkülönbözet miatt. „Ez így korrekt és normális” – szögezte le.
A miniszter hangsúlyozta,
„Ha ugyanazok a szabályok érvényesek mindenkire, akkor az előnyökből is részesüljünk egyformán. Ellenkező esetben míg egyesek az előnyöket élvezik, másokat költségek terhelnek” – idézi az Agerpres.
Egyeseknek nem tetszik, hogy Románia erős, energiafüggetlen ország legyen – reagált hétfőn este a Facebook-oldalán az energiaügyi miniszter.
Az idei első öt hónapban éves viszonylatban 5 százalékkal csökkent Románia primerenergia-termelése, illetve 2,4 százalékkal a villamosenergia-termelése – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Két nappal az előző drágítás után, pénteken újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt az Izrael és Irán között dúló háború kitörése óta.
Az európai uniós statisztikákban amúgy is sereghajtó Romániában nemhogy javult volna, hanem romlott a hulladék újrahasznosításának aránya – figyelmeztetett a környezetvédelmi őrség (GNM).
Alin Andrieș pénzügyi államtitkár fogja képviselni Romániát az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának (ECOFIN) pénteki ülésén.
A román állam 18 új pályázati felhívást közölt bányászati koncessziós jog megszerzésére. A többek között arany-, grafit-, lignit-, feketekőszén-, érc- és sólelőhelyek közül hét helyszín Erdélyben található.
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege túlélésre rendezkedett be: nem megy csődbe, nem állítja le a vonatokat, viszont a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a vállalat vezérigazgatója.
Az eladó nélküli önkiszolgáló, más néven okosboltok olyan üzletek, amelyekben nincs szükség hagyományos kiskereskedelmi eladókra a vásárlók kiszolgálásához.
Ahhoz képest, hogy milyen villanyárak voltak két-három évvel ezelőtt, a most ajánlott díjszabások nagyon barátságosnak tűnnek, jókor liberalizálják a villamosenergia-piacot – jelentette ki a Krónikának Nagy-Bege Zoltán energetikai szakértő.
Amennyiben Romániát augusztusban leminősítik, és bekerül a befektetésre nem ajánlott, vagy bóvli (angolul junk) minősítésű országok sorába, a 2009-eshez hasonló helyzet alakulna ki – figyelmeztet Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.
A Környezetvédelmi Alap (AFM) szerdán bejelentette, hogy az új kormány megalakulásáig felfüggeszti finanszírozási programjainak elindítását.
A Mentsétek meg Románát Szövetség (USR) parlamenti képviselője, Oana Țoiu szerint a jövendőbeli koalíciót alkotó pártok megállapodtak a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról.
szóljon hozzá!