Ponta félti az ország gazdasági függetlenségét

Az adótörvénykönyvet politikai konszenzus mellett fogadta el a parlament, és széles körű konzultáció előzte meg, ám a „gazdasági függetlenségünk ellenségei” bármire készek, hogy blokkolják az intézkedéseket – jelentette ki Victor Ponta kormányfő pénteken a Facebook közösségi portálon közzétett bejegyzésében.

Krónika

2015. július 05., 19:212015. július 05., 19:21

2015. július 05., 19:362015. július 05., 19:36

„Valamennyi jóhiszemű románt arra kérek, hogy alkossunk közös frontot valamennyi hasonló, egyértelműen az országunk és társadalmunk ellen irányuló kísérlet ellen” – fogalmazott a miniszterelnök. Ponta bejegyzése abban a kontextusban is érdekes, hogy aznap Alekszisz Ciprasz görög kormányfő arra szólította fel országa lakosságát a vasárnapi népszavazás kapcsán, hogy ne engedjenek a hitelezők „zsarolásának”.

A görög referendum egyébként vasárnap este zárul. A nap folyamán mintegy 9,8 millió választásra jogosult személyt vártak az urnák elé. A referendum érvényességéhez legalább 40 százalékuknak voksolnia kell.

Mint beszámoltunk, az elmúlt napokban számos európai politikus megismételte, hogy a görögök valójában az euróövezeti tagságukról szavaznak. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és Jánisz Varufakisz pénzügyminiszter viszont kilátásba helyezte, hogy lemond, ha a szavazók támogatják a hitelezők követeléseit.

Ciprasz pénteken egy kormánypárti nagygyűlésen úgy nyilatkozott, hogy „a görögök eltökélték, hogy saját kezükbe veszik sorsukat”. A legutóbb, pénteken közzétett közvélemény-kutatási eredmény szerint a megkérdezettek 44,8 százaléka szavazott volna igennel, és 43,4 százalékuk nemmel, ha aznap lett volna a szavazás. A határozatlanok aránya 11,8 százalék. A felmérésben részt vevők 74 százaléka azt mondta: szeretne az eurózónában maradni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben

Nagy rössel dolgoznak az elmúlt 35 év legnagyobb romániai energetikai projektjén Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Marosnémetiben, ahol Európa legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb gázerőműve épül.

Rohamtempóban épül Európa legnagyobb gázerőműve Dél-Erdélyben
2025. június 15., vasárnap

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól

A rászorulók közvetlen pénzügyi támogatást kapnak áramszámlájuk kifizetésére a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után, az eddigi általános árplafont egy „célzottabb, hatékonyabb és szociális szempontból korrektebb megközelítés” váltja fel.

Burduja: az eddigi általános energiaár-plafont egy korrektebb megközelítés fogja felváltani júliustól
2025. június 13., péntek

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája

Az idei első negyedévben a munkaképes korú – 15 és 64 év közötti – lakosság foglalkoztatási rátája 62,7 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csökkent a munkaképes korú lakosság foglalkoztatási rátája
2025. június 13., péntek

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek

A magánszemélyek június 19-étől igényelhetnek állami támogatást a Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján új gépkocsi vásárlására a 2025-ös roncsautóprogram keretében. Az AFM közzétett egy magyarázó videót az eljárásról.

Roncsautóprogram: videós segítség az érdeklődőknek
2025. június 13., péntek

Nőtt az átlagnyugdíj, két erdélyi megye a legnagyobb juttatások toplistáján

Az idei első negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 20,6 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,9 millióra csökkent – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Nőtt az átlagnyugdíj, két erdélyi megye a legnagyobb juttatások toplistáján
2025. június 13., péntek

Van ágazat, ahol 2,5-ször magasabb az átlagbér, mint az országos

Áprilisban márciushoz képest 44 lejjel, azaz 0,8 százalékkal 5647 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Van ágazat, ahol 2,5-ször magasabb az átlagbér, mint az országos
2025. június 13., péntek

Bedöntheti a romániai juhágazatot az élőállat-szállításra vonatkozó szigorításokkal az Európai Bizottság

Igen nehéz helyzetbe kerülhet a romániai juhágazat, ha az Európai Bizottság módosítja az élőállat-exportra vonatkozó szabályokat, amellyel gyakorlatilag lehetetlenné tennék a juhoknak a muszlim államokba történő tengeri szállítását.

Bedöntheti a romániai juhágazatot az élőállat-szállításra vonatkozó szigorításokkal az Európai Bizottság
2025. június 12., csütörtök

Jól indult az év a romániai bankrendszer legnagyobb szereplői számára

A romániai bankrendszer hat legnagyobb bankja – kivéve a CEC Bankot, amely csak éves és féléves alapon számol be pénzügyi eredményeiről – 2025 első negyedévében 3,1 milliárd lejes nettó nyereséget ért el.

Jól indult az év a romániai bankrendszer legnagyobb szereplői számára
2025. június 12., csütörtök

A bolgár és a romániai fiatalok körében a legmagasabb a nélkülözők aránya

A 15 és 29 év közötti romániai fiatalok 14,7 százaléka súlyos anyagi és szociális nélkülözésben élt 2024-ben; az európai uniós átlag 5,8 százalék volt – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.

A bolgár és a romániai fiatalok körében a legmagasabb a nélkülözők aránya
2025. június 12., csütörtök

Ismét nőtt az infláció, látványosan megdrágultak a gyümölcsök és a vasúti közlekedés

Májusban az áprilisi 4,9 százalékról 5,45 százalékra nőtt az éves infláció Romániában, a legjelentősebb mértékű, 7,09 százalékos árnövekedést a szolgáltatási szektorban regisztrálták – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). 

Ismét nőtt az infláció, látványosan megdrágultak a gyümölcsök és a vasúti közlekedés