Hatvanöt esetben merült fel a csalás gyanúja a nyugtalottó első fordulójában – tájékoztatott szerdán a pénzügyminisztérium, közleményében jelezve egyúttal, hogy a 17 837 nyertes szelvény tulajdonosának hétfőn folyósították a nyeremény összegét.
2015. július 15., 19:362015. július 15., 19:36
Mint tájékoztattak, összesen 18 215-en jelentkeztek a nyereményekért. Az adóhatóság által végzett előzetes vizsgálatok során 313 kérésről állapították meg, hogy nem teljesítik a 2015/10-es számú, a nyugatlottó megszervezéséről szóló kormányrendeletben rögzített feltételeket – például a kért adatok nem voltak kiolvashatóak, vagy éppen nem minősült nyugtának az a dokumentum, amelylyel bejelentkeztek a nyereményre.
Miután az első húzásra kiutalt nyereményalap 1 millió lej volt, azt osztották 17 902 felé – így egy nyertes szelvény 56 lejt ér. 17 837 nyugta után folyósították is a nyeremény összegét, a 65 gyanús nyugta esetében megvárják a bűnvádi eljárás lezárulását.
A pénzügyminisztérium a csalás három formáját jelöli meg közleményében. Felmerült a gyanú, hogy akadt, aki az elektronikus pénztárgépből szedte ki a kasszaszalagot, ezzel próbálva hozzájutni a nyereményhez. Volt, aki olyan cég által kibocsátott nyugtával próbált hozzájutni a nyereményhez, amit olyan cég adott ki, amely már a nyugtán szereplő időpontot megelőzően felfüggesztette tevékenységét, így adót sem fizetett. Akadtak, akik olyan nyugtákat adtak le, amelyeket olyan elektronikus pénztárgép adott ki, ami nem volt bejelentve az adóhatóságnál.
Mint ismeretes, az ortodox húsvét alkalmából megtartott, első és egyben rendkívüli húzáson a február másodika és március 28. között kibocsátott nyugták vettek részt. Azok jelentkezhettek a felajánlott nyereményért, akik megőrizték február 7-én kiállított, 6 és 6,99 lej közötti értékű pénztári nyugtáikat. A sorsolásokon ugyanis egy dátumot és egy – 1 és 999 lej közötti – nyertes összeget határoznak meg.
Hogy többé ne fordulhasson elő, hogy ilyen kis összeget kapnak a kisorsolt nyugták tulajdonosai, a kormány változtatott a módszertanon, a vonatkozó kormányrendeletet pedig június végén Klaus Johannis államfő ki is hirdette. Ennek értelmében – akárcsak a június végi sorsoláskor – a legközelebbi sorshúzáskor is legfeljebb száz nyertes lesz – ezzel garantálják a nagy pénznyereményt.
A rendelet szerint az egy vagy több nyertes nyugtával rendelkező fogyasztóknak továbbra is az adóhatóság (ANAF) helyi kirendeltségénél kell jelentkezniük, ahol kapnak egy másolatot a számláról, valamint egy egyéni számsort, amellyel bekerülnek egy országos adatbázisba, ezek alapján pedig újabb sorsolást tartanak. Az átláthatóság érdekében a száz nyertes nyugta kódját a pénzügyminisztérium és az ANAF honlapján is közzéteszik.
A nyertesek számának korlátozását Eugen Teodorovici pénzügyminiszter kezdeményezte, az ügyben döntéshozó képviselőház pedig május végén fogadta el a módosító rendeletet. Az akcióra továbbra is egymillió lejt különít el a kormány, ezt az öszszeget osztják majd százfelé, így a garantált nyeremény 10 ezer lej lesz.
Ismét drágítja a Vodafone a mobil-előfizetéseket Romániában.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Mindössze 200 millió lejes költségvetéssel, de mégis indul idén a magánszemélyeknek szóló roncsautóprogram – jelentette be szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
A Bevándorlási Főfelügyelőség (IGI) eddig ebben az évben több mint 42 500 munkavállalási engedélyt adott ki külföldi állampolgároknak – számolt be egy szerdai szakmai rendezvényen Daniel Titirigi.
Hatlejes euróárfolyamot és legalább 30 százalékos munkanélküliséget hozott volna, ha a kormány július 8-ig nem dolgozta volna ki a jelentős adóemeléseket tartalmazó megszorító csomagot a tavalyi 9,3 százalékos költségvetési hiány lefaragására.
A béreket és a nyugdíjakat idén nem indexálják az infláció mértékével, a prioritás az, hogy 2025 végéig biztosítsák a kifizetéseket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Csak az ország északi felében az év első hat hónapjában 8,5 millió lej értékben loptak áramot és gázt – közölte a Delgaz Grid szolgáltató.
Románia nem tud befejezni a megszabott határidőig a helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt mintegy 6,3 milliárd euró értékű projekteket – jelentette ki kedden Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.
A fejlesztési minisztérium alárendeltségébe tartozó minden intézmény esetében felülvizsgálták a vezetők fizetését és az igazgatótanácsok tagjainak tiszteletdíját – és ahol szükséges volt, módosították azokat – tájékoztatott kedden az RMDSZ sajtóirodája.
Előbb-utóbb bevezetik a progresszív adót Romániában – vélekedik Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
szóljon hozzá!