Nem erősítette meg a Brassó megyei önkormányzat elnöke az új repülőtérre bejelentett külföldi járatokat

•  Fotó: Brassó megyei tanács

Fotó: Brassó megyei tanács

Egyelőre úgy tűnik, elhamarkodottan jelentette be múlt héten a Dan Air légitársaság, hogy több európai városba is járatokat indít az idén elkészülő brassói repülőtérről.

Krónika

2023. március 23., 15:152023. március 23., 15:15

Adrian Veștea, a megyei önkormányzat elnöke a román közszolgálati rádió területi stúdiójának úgy nyilatkozott: meglepte a légitársaság bejelentése, azt megelőzően ugyanis sem vele, sem a repülőtér igazgatójával nem tárgyaltak.

Azt is hozzátette, hogy az ilyen bejelentéseket közösen, sajtótájékoztató keretében kell megtenni.

Hozzátette ugyanakkor: lesznek külföldi járatok, mivel több fapados légitársaság is érdeklődött, azonban az új járatokra vonatkozó bejelentéseket majd „a megfelelő időben” teszik meg.

Eddig törökországi és görögországi charterjáratok indulását erősítették meg.

Mint arról beszámoltunk, a Boardingpass.ro portál exkluzív értesülésként tálalta múlt héten, hogy már idén júniustól hat országba indít járatokat a légikikötőből a román érdekeltségű Dan Air társaság, amely korábban Just Us Air néven futott.

Értesüléseik szerint a Dan Air Airbus A320 repülőgépekkel közlekedik majd ezeken az útvonalakon, amelyeken 174 ülőhely lesz, 162 a turista (economy), 12 pedig a business osztályon.

A kiszivárgott információk szerint a következő járatok máris biztosra vehetők:

• Brassó–Barcelona–Brassó (minden kedden);

• Brassó–Brüsszel– Brassó (minden szerdán);

• Brassó–Budapest–Brassó (kedden és vasárnap);

• Brassó–London LGW–Brassó (péntekenként);

• Brassó– Milánó LIN–Brassó (hétfőnként);

• Brassó–München–Brassó (szombatonként);

• Brassó–Nürnberg–Brassó (csütörtökönként);

• Brassó– Stuttgart–Brassó (minden csütörtökön).

Mint ismeretes, a korábbi bejelentések értelmében a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtéren június 15-én indulhat a légi forgalom. Menetrendszerinti járatokat még nem hivatalosan jelentettek be, de nyári charter járatokra már kínálják a repülőjegyeket az utazásszervezők. A brassói lesz az első rendszerváltás után megépült romániai repülőtér. A nagyjából 130 millió eurós beruházásból megépült légikikötő kapacitása és az utasterminál is bővíthető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Igényelhető a villanyszámlába „belepótoló” energiautalvány

Az állami támogatásra jogosult áramfogyasztók szerdától igényelhetik az elektronikus energiakártyát az EPIDS (epids.mmuncii.ro) online platformon. Az alkalmazást a Különleges Távközlési Szolgálat dolgozta ki.

Igényelhető a villanyszámlába „belepótoló” energiautalvány
2025. augusztus 20., szerda

Lendületben a román építőipar

A nyers adatok szerint júniusban 8,8 százalékkal nőtt az építőipari termelés Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Lendületben a román építőipar
Lendületben a román építőipar
2025. augusztus 20., szerda

Lendületben a román építőipar

2025. augusztus 19., kedd

Egyre nő a napenergia jelentősége a romániai áramtermelésben

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét – írta az Economica.net gazdasági portál az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) adatai alapján.

Egyre nő a napenergia jelentősége a romániai áramtermelésben
2025. augusztus 19., kedd

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját

A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját
2025. augusztus 19., kedd

Ellenzi az E.On Románia MVM általi átvételét egy fontos állami hatóság

Nem hagyta jóvá a Közvetlen Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar állami energetikai vállalat, az MVM átvenné a német E.On romániai gáz- és villamosenergia-ellátási üzletágát.

Ellenzi az E.On Románia MVM általi átvételét egy fontos állami hatóság
2025. augusztus 19., kedd

Gazdasági miniszter: nem szabad többé megkerülni a kiváltságok megszüntetését

A deficitcsökkentő csomagok gyors egymásutánban történő elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják – írta hétfő este a Facebook-oldalán a gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: nem szabad többé megkerülni a kiváltságok megszüntetését
2025. augusztus 19., kedd

Újabb fúzió zárult le a romániai bankpiacon

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Románia fúziója – közölte az UniCredit Bank.

Újabb fúzió zárult le a romániai bankpiacon
2025. augusztus 18., hétfő

Ingatlanpiac: inkább Nagyvárad, mint Kolozsvár

Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.

Ingatlanpiac: inkább Nagyvárad, mint Kolozsvár
2025. augusztus 18., hétfő

Három fontos állami hatóságnál is csökkenteni kell a béreket és az alkalmazottak létszámát

A GDP 9 százalékát meghaladó tavalyi költségvetési hiány lefaragása érdekében meghozandó megszorító intézkedések az állami hatóságokat sem kerülik el.

Három fontos állami hatóságnál is csökkenteni kell a béreket és az alkalmazottak létszámát
2025. augusztus 18., hétfő

Meghátrálhat a kormány, nagyobb összeghez biztosíthat hozzáférést egyben a magánnyugdíjból

Nem az eredeti formájában fogadják el a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló törvénytervezetet, miután az heves vitákat váltott ki a társadalomban és politikai körökben – értesült az Economica.net.

Meghátrálhat a kormány, nagyobb összeghez biztosíthat hozzáférést egyben a magánnyugdíjból