Negyven százalékkal drágult a fogyasztói kosár, a román átlagbér viszont csak 17 százalékkal emelkedett

•  Fotó: 123RF

Fotó: 123RF

Negyven százalékkal drágult egy év és három hónap alatt az alapvető élelmiszereket tartalmazó fogyasztói kosár Bukarestben, miközben az országos nettó átlagbér 17 százalékkal emelkedett a Ziarul Financiar számítása szerint.

MTI

2023. január 26., 15:062023. január 26., 15:06

A gazdasági lap online kiadása csütörtökön azt közölte, hogy a Versenytanács által üzemeltetett árfigyelőre támaszkodva elemezték a fogyasztói kosárba foglalt élelmiszerek árának változását, amit a három legnagyobb élelmiszerüzlet-láncban alkalmazott árak alapján számoltak ki. A lap számításai szerint 2021 októberében a fogyasztói kosár 80 lejbe került, míg az idén januárban 110 lejbe. Ez azt jelenti, hogy

egy bukaresti lakos kevesebb, mint másfél év alatt 40 százalékkal fizetett többet a fogyasztói kosárba foglalt alapélelmiszerekért.

Az országos nettó átlagbér eközben 2021 októberében 3544 lej volt, míg tavaly novemberben – jelenleg ugyanis ez a legfrissebb adat – 4141 lejre emelkedett. Ez 17 százalékos növekedést jelent.

Mint ismeretes, tavaly decemberben 16,4 százalék volt az éves inflációs ráta Romániában úgy, hogy az élelmiszerek 22 százalékkal drágultak. Az újság által a fogyasztói kosárban használt alapélelmiszerek közül a kenyér 25 százalékkal, a liszt 30 százalékkal, a tej 70 százalékkal drágult, míg az étolaj ára megduplázódott.

korábban írtuk

Drágulások éve: a cukor, a villanyáram és az étolaj ára nőtt tavaly a legnagyobb mértékben
Drágulások éve: a cukor, a villanyáram és az étolaj ára nőtt tavaly a legnagyobb mértékben

A cukor 62,79 százalékkal került többe 2022 decemberének végén, mint egy évvel korábban – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Üzemanyagárakban már az európai „felsőházban” Románia

Románia egyre feljebb kerül az európai üzemanyagárak rangsorában a jövedéki adó és az áfa emelése után, különösen a gázolaj esetében.

Üzemanyagárakban már az európai „felsőházban” Románia
2025. augusztus 23., szombat

Drágítást lebegtetett be, majd cáfolt a Hidroelectrica

Egy nappal azután, hogy a legolcsóbb áramszolgáltató, a Hidroelectrica bejelentette, az ellátási ár emelkedése várható, Románia legnagyobb áramtermelője cáfol, és azt állítja, hogy nem fontolgat semmilyen áremelést.

Drágítást lebegtetett be, majd cáfolt a Hidroelectrica
2025. augusztus 22., péntek

Hemzsegnek az állami vállalatoknál vezetői pozíciókra jelentkezők

Huszonnégy óra alatt több mint 600 önéletrajzot töltöttek fel a gazdasági minisztérium honlapjára az állami vállalatoknál vezetői pozíciók iránt érdeklődő szakemberek – közölte pénteken a szaktárca.

Hemzsegnek az állami vállalatoknál vezetői pozíciókra jelentkezők
2025. augusztus 22., péntek

Szakszervezetek: a PNRR a politikai és közigazgatási tehetetlenség szimbólumává vált

A PNRR-be foglalt beruházások egy részének a felfüggesztése gazdaságilag kockázatos és politikailag problematikus, ugyanakkor gyengíti Románia brüsszeli tárgyalási pozícióját – figyelmeztetett pénteken az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).

Szakszervezetek: a PNRR a politikai és közigazgatási tehetetlenség szimbólumává vált
2025. augusztus 22., péntek

Jövő héten jöhet a második deficitcsökkentő csomag a kormányfő szerint

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint adottak a feltételek ahhoz, hogy a kormánykoalíció jövő héten felelősséget vállaljon a parlamentben a második deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Jövő héten jöhet a második deficitcsökkentő csomag a kormányfő szerint
2025. augusztus 22., péntek

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető

Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető
2025. augusztus 22., péntek

Bolojan: elhalasztják az ingatlanadók piaci áron alapuló megemelését

Elhalasztja a kormány az ingatlanadó piaci alapon történő kiszámítását.

Bolojan: elhalasztják az ingatlanadók piaci áron alapuló megemelését
2025. augusztus 21., csütörtök

A polgárok veszítenének, a lobbisták nyernének a magánnyugdíj-kifizetések tervezett szabályozásával?

Bírálta csütörtökön a Facebook-oldalán a magánnyugdíj-kifizetéseket szabályozó törvénytervezetet Claudiu Năsui volt gazdasági miniszter.

A polgárok veszítenének, a lobbisták nyernének a magánnyugdíj-kifizetések tervezett szabályozásával?
2025. augusztus 21., csütörtök

Küszöbön a recesszió, de nem lesz annyira durva a Krónikának nyilatkozó elemző szerint

Tényleg nyakunkon a recesszió? Ha igen, milyen hatással lesz a mindennapjainkra? – tettük fel a kérdést Bálint Csabának, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa tagjának, akit a deficitcsökkentő intézkedések hatásairól is faggattunk.

Küszöbön a recesszió, de nem lesz annyira durva a Krónikának nyilatkozó elemző szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Romániában terjeszkedik egy osztrák acélipari nagyvállalat

Román céget vásárolt fel az osztrák acélipari nagyvállalat, a Voestalpine Group – számolt be Economedia.ro gazdasági portál.

Romániában terjeszkedik egy osztrák acélipari nagyvállalat