Fotó: Rostás Szabolcs
Valamennyi romániai kiskereskedelmi üzletlánc megerősítette részvételét abban az önkéntes megállapodásban, amelynek értelmében május 1-jétől legalább 20 százalékkal csökkentik a tej árát, amely jelenleg több mint 7 lejbe kerül – jelentette be pénteki közleményében Bogdan Chirițoiu, a Versenytanács elnöke. Jelezte egyúttal: ami a feldolgozókat illeti, eddig csak a Fabrica de Lapte Brașov, az Olympus márka tulajdonosa jelentette be, hogy részt vesz a megállapodásban.
2023. április 28., 15:112023. április 28., 15:11
„Május folyamán jelentős árcsökkenéseket fogunk látni a friss tej esetében a boltok polcain, mivel a kiskereskedők megerősítették részvételüket az önkéntes megállapodásban. Néhány napba telhet, mire az intézkedést minden üzletben alkalmazzák, mivel újratárgyalják a szerződéseket az egyes termelőkkel, ugyanakkor a meglévő készleteket ki kell meríteni” – mutatott rá a Versenytanács elnöke.
A kiskereskedők és a feldolgozók közötti, a friss tej fogyasztói árának csökkentéséről szóló önkéntes megállapodás hat hónapra szól, és május elsejétől lesz érvényben – erről Nicolae Ciucă miniszterelnök, a mezőgazdasági termelők, az élelmiszeripari feldolgozók, a romániai nagy kiskereskedelmi hálózatok szövetsége és a romániai áruelosztó vállalatok szövetsége képviselőinek találkozóján született döntés.
A mezőgazdasági minisztérium az idéntől életbe léptetett tejtörvénnyel támogatja a hazai gazdák és tejfeldolgozó üzemek boldogulását. Barabási Antal RMDSZ-es államtitkár szerint zéró toleranciát képviselnek a a törvényt megszegőkkel szemben.
A feldolgozók és a kiskereskedők közötti megállapodásnak meghatározott paramétereken belül kell maradnia: a tárgyalásoknak kétoldalúnak kell lenniük minden beszállító és minden kiskereskedő között, és az utóbbiaknak lehetőségük van legalább 10 százalékos árengedményt alkalmazni.
A Versenytanács részt vett a megállapodás végrehajtásában, hogy a folyamatot úgy alakítsa, hogy ne kockáztassák a versenyszabályok megsértését.
A megfigyelés eredményeitől függően a Versenytanács a kormány képviselőivel megvitatja, hogy milyen intézkedésekre van szükség.
Ellenőrző akcióra indultak hétfőn a romániai boltokban a megyei állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóságok állatorvosai a fogyasztóvédelmi felügyelőkkel és az adóellenőrökkel.
„Arra számítunk, hogy a megállapodás érvényességének hat hónapja alatt a fogyasztás növekedni fog. Emellett a gazdasági előrejelzések azt mutatják, hogy az infláció csökkenni fog, és nem fogunk ilyen magas élelmiszerár-emelkedést látni” – adott hangot derűlátásának a Versenytanács elnöke.
Tiltakozásból egy tartálykocsinyi tejet öntöttek el tüntető gazdák szerdán a szilágysági Szurdukon. A Krónika által megkérdezett állattenyésztési szakember szerint ma a termelőktől önköltségi áron vásárolják fel a tejet a feldolgozó üzemek.
A pénzügyminisztérium vasárnap közzétett adatai szerint tavaly decemberben 964,345 milliárd lejre nőtt az államadósság az előző havi 936,995 milliárd lejről.
A Moody's hitelminősítő ügynökség pénteken stabilról negatívra módosította Románia államadós-osztályzatának kilátását.
Úgy tűnik, komolyan fontolgatja a román állami tulajdonban levő Romgaz a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát megvásárlását: szakértők bevonásával kívánják felmérni a kiszemelt célpont helyzetét.
A hónap végétől árat emel a Román Vasúttársaság (CFR): a legtöbb esetben néhány lejjel drágulnak a különböző díjszabások, de a rövidebb utak esetében jelentős drágítás jöhet.
Ilie Bolojan szerint Romániának nagyon magas a költségvetési deficitje, emiatt az államapparátus reformja, a költségek csökkentése és a bevételek növelése elkerülhetetlen.
Januárban tavaly decemberhez képest 5,6 százalékkal 5328 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). A bruttó átlagbér 8910 lej volt januárban, 341 lejjel kevesebb, mint az előző hónapban.
A minimálbérnél magasabb, tisztességes megélhetést biztosító új bérfogalom, egyfajta új létminimum hivatalos bevezetését kéri az Országos Szakszervezeti Tömb.
A tavalyi negyedik negyedévben az előzőhöz viszonyítva 12,2 százalékkal 2898 lejre emelkedett az átlagnyugdíj Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
A margarin, a higiéniai és kozmetikai szolgáltatások, valamint a postai szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben februárban a múlt év első második hónapjához képest.
A Donald Trump amerikai elnök által szerdán az amerikai acél- és alumíniumimportra kivetett vámok nem kis mértékben érintik Romániát is.
szóljon hozzá!