Fotó: Erdély Bálint Előd
Hozzávetőlegesen 30 millió eurót kaphat Románia abból a második kompenzációs csomagból, amelyet az ukrán gabonakérdésben érintett öt államnak szán az Európai Bizottság – jelentette be szerdán Nicolae Ciucă kormányfő.
2023. május 03., 13:092023. május 03., 13:09
2023. május 03., 13:122023. május 03., 13:12
A miniszterelnök egy Facebook-bejegyzésben azt írta, a romániai, lengyelországi, szlovákiai, magyarországi és bulgáriai mezőgazdasági termelőknek szánt támogatások ügyében rövidesen döntést hoznak az illetékes európai intézmények.
A kormányfő felidézte, az Európai Bizottság korábban jóváhagyott már 10 millió eurót Románia számára az ukrán gabonaimport okozta károk enyhítésére, a kormány pedig elkülönített még 10 millió eurót erre a célra.
Nicolae Ciucă emlékeztetett arra is, hogy a brüsszeli testület rendkívüli védintézkedés alkalmazásával lehetővé tette a búza, kukorica, napraforgó és repce Ukrajnából e tagállamok területére történő behozatalának tilalmát. Az intézkedés egyelőre június 5-éig érvényes, ezután tárgyalnak az esetleges meghosszabbításáról.
„A többi érintett tagállammal ellentétben Románia korrekt álláspontot képviselt ebben a kérdésben, és nem hozott egyoldalú döntéseket, szem előtt tartotta mind az európai szabályokat, mind a román gazdák érdekeit” – idézte a miniszterelnököt az Agerpres.
Az Európai Bizottság ideiglenes megelőző intézkedéseket fogadott el az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek uniós behozatalára vonatkozóan, hogy enyhítsék az ukrajnai gabonát érintő uniós importkorlátozás feloldása okozta nehézségeket.
Elvi megállapodás született az Európai Bizottság, valamint Magyarország, Lengyelország, Románia, Bulgária és Szlovákia között az Ukrajna felől érkező agrár-élelmiszeripari termékek behozatali tilalmával összefüggésben.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint júliusban az Európai Unióban 2,4 százalékra nőtt a júniusi 2,3 százalékról az éves infláció, a tagállamok közül pedig továbbra is Romániában a legmagasabb, 6,6 százalék.
Hivatalossá vált, hogy a közvetlen külföldi befektetéseket vizsgáló bukaresti bizottság (CEISD) a magyar MVM Csoport és E.ON Energie Románia közötti tranzakció elutasítását javasolja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak (CSAT).
Az állami támogatásra jogosult áramfogyasztók szerdától igényelhetik az elektronikus energiakártyát az EPIDS (epids.mmuncii.ro) online platformon. Az alkalmazást a Különleges Távközlési Szolgálat dolgozta ki.
A nyers adatok szerint júniusban 8,8 százalékkal nőtt az építőipari termelés Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét – írta az Economica.net gazdasági portál az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) adatai alapján.
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
Nem hagyta jóvá a Közvetlen Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar állami energetikai vállalat, az MVM átvenné a német E.On romániai gáz- és villamosenergia-ellátási üzletágát.
A deficitcsökkentő csomagok gyors egymásutánban történő elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják – írta hétfő este a Facebook-oldalán a gazdasági miniszter.
Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Románia fúziója – közölte az UniCredit Bank.
Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.
szóljon hozzá!