Mennyivel csökkennek a tarifák?

Az Európai Parlament alacsonyabb roamingdíjat szeretne, a tagállamok óvatosabbak. Bár az Európai Parlament (EP) ipari bizottsága az elmúlt héten megszavazta az Európai Unió területén alkalmazott roamingdíjak csökkentését, a tagországok továbbra sem tudnak megegyezésre jutni abban a kérdésben, hogy pontosan mennyivel kelljen kevesebbet fizetniük azon EU-polgároknak, akik egy másik tagállam területén kívánják használni maroktelefonjukat.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. április 25., 00:002007. április 25., 00:00

Míg ugyanis korábban abban állapodtak meg, hogy a külföldön kezdeményezett hívások maximális percdíja 52 eurócent legyen (áfa nélkül), a fogadott hívásoké pedig 25, a tagállamok képviselőinek legutóbbi egyeztetésén már 60, illetve 30 eurócentes maximális percdíjról esett szó. Az EP azonban ezeknél jóval kisebb díjszabást szeretne, a törvényhozás illetékes szakbizottsága elsöprő többséggel fogadta el azt a javaslatot, amely szerint a hívó félnek 40, a hívott félnek pedig 15 eurócentet kéne fizetnie percenként. Ez még az Európai Bizottság által javasolt összeghez képest is alacsonyabb összeget jelent, az EU végrehajtó testülete ugyanis a kezdeményezett hívásokra 44 eurocentes díjszabást alkalmazott volna. Mint arról beszámoltunk, a roamingdíjak csökkentésének ügye heves felzúdulást váltott ki a két idén csatlakozott tagállamban, Ekaterina Batzeli görög EP-képviselő ugyanis azt javasolta, hogy Romániát és Bulgáriát két évre zárják ki a tarifacsökkentésből, mivel ebben a két országban még nem kellőképpen fejlett a mobilkommunikáció. A bizottság azonban elvetette ezt a javaslatot.

Most a tagállamoknak minél hamarabb megállapodásra kell jutniuk a csökkentés konkrét mértékéről, mivel a tervek szerint május 20-án tartják a végszavazást a törvénykezdeményezésről, és június elejére már alkalmazni szeretnék a rendelkezéseit, mivel a cél az, hogy a külföldi szabadságra utazó EU-polgárok már ezen a nyáron élvezhessék az olcsóbb telefonálás előnyeit. A roamingdíjak egyébként tekintélyes összeget jelentenek, 2005-ös adatok szerint az Unió tagországaiban összesen 8,53 milliárd eurós bevételt könyvelhettek el a szolgáltatók a barangolási díjakból. Ez a teljes bevétel 5,7 százalékát jelentette.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Javaslat: 3000 eurós hektáronkénti támogatást kaphatnak a fagykárt szenvedett gyümölcs- és szőlőtermesztők

Rendkívüli támogatást igényel a román mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium az EU mezőgazdasági tartalékalapjából a gyümölcs- és szőlőtermesztőknek szánt kárenyhítő juttatásra.

Javaslat: 3000 eurós hektáronkénti támogatást kaphatnak a fagykárt szenvedett gyümölcs- és szőlőtermesztők
2025. június 17., kedd

Több millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére júliustól nyújtott támogatásból

Az energiaügyi minisztérium becslései szerint a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után mintegy 3,5 millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére nyújtott állami támogatásból.

Több millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére júliustól nyújtott támogatásból
2025. június 16., hétfő

Rekordméretű forgalmat bonyolítanak le Romániában az üzletláncok

Rekordméretű forgalmat könyvelhettek el 2024-ben a romániai élelmiszer‑kiskereskedelmi piacon tevékenykedő multinacionális üzletláncok. A néhány százalékos európai átlagot többszörösen meghaladó romániai növekedés éllovasa a piacvezető Lidl üzletlánc.

Rekordméretű forgalmat bonyolítanak le Romániában az üzletláncok
2025. június 16., hétfő

Dráguláshullám jöhet: többet fizethetünk egyes élelmiszerekért, a villanyáramért és kötelező gépjármű-biztosításért is

Miután a hónap végén több ársapka is hatályon kívül kerül, a július drágulásokat hozhat.

Dráguláshullám jöhet: többet fizethetünk egyes élelmiszerekért, a villanyáramért és kötelező gépjármű-biztosításért is
2025. június 16., hétfő

Évtizedek óta nem volt olyan a búzatermés, mint amilyennek az idei ígérkezik

Romániában idén az elmúlt 28 év legnagyobb búzatermése várható, ami azt jelenti, hogy a következő évben az ország Európa egyik vezető búzaexportőre lesz – írja az Argus Media tanácsadó cég elemzőire hivatkozva a Bloomberg.

Évtizedek óta nem volt olyan a búzatermés, mint amilyennek az idei ígérkezik
2025. június 16., hétfő

Rekordot döntött a napelemparkok termelése

Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn – írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.

Rekordot döntött a napelemparkok termelése
2025. június 16., hétfő

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett

Nicușor Dan államfő hétfőn a Facebook-oldalán közölte, azért hívta meg a szakszervezetek képviselőit a Cotroceni-palotába, hogy nyíltan megvitassák a költségvetési egyensúlyt biztosító lehetséges megoldásokat.

Nicușor Dan: Románia fordulóponthoz érkezett
2025. június 16., hétfő

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be

Március 3-ától a június 13-i határidőig 708 012 agrártámogatási kérelmet nyújtottak be a romániai gazdák összesen 9 875 710,11 hektár területre – tájékoztatott hétfőn a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).

Több mint 700 ezer agrártámogatási kérelmet nyújtottak be
2025. június 16., hétfő

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe

A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) hétfőn közleményben jelentette be, hogy az üzemeltető a nyilvánosságban elhnagzott állításokkal ellentétben nem függeszti fel tevékenység&am

Román Vasúttársaság: nem függesztjük fel a tevékenységünket, nem megyünk csődbe
2025. június 16., hétfő

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus

Hétfőn újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt a júniusban.

Felfelé hajtja az üzemanyagárakat a közel-keleti konfliktus