Megnyitják a sepsiszentgyörgyi inkubátorházat

Vállalkozók ünnepe Kovács Zsolt • Üzletember-találkozóval, díjkiosztással, autóversennyel és az üzletemberek báljával ünnepli a hétvégén a háromszéki Asimcov kis- és középvállalkozók szövetsége fennállásának tizedik évfordulóját. Bagoly Miklós, a vállalkozói szövetség elnöke elmondta, szeptember 29–30. között nyolcadik alkalommal szervezik meg a Kovászna Megyei Vállalkozói Napokat.

Gazda Árpád

2006. szeptember 29., 00:002006. szeptember 29., 00:00

A pénteken kezdődő rendezvényen a tervek szerint jelen lesz Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Borbély László területrendezési és középítkezési tárcavezető, Winkler Gyula kereskedelmi miniszter, illetve Eugen Ovidiu Chirovici, a Kis- és Középvállalkozások, Szövetkezetek Országos Ügynökségének elnöke.
A kétnapos rendezvény pénteken 10 órától a sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglő kertjében megrendezett őszi vásár és kiállítás megnyitójával kezdődik. Azt követően 11 órától ugyancsak a Sugás vendéglőben zajlik a Románia gazdasági fejlődése az EU küszöbén, kis- és középvállalkozók szerepe és lehetőségei címmel megrendezett szakmai konferencia. A háromszéki vállalkozói napok keretében nyitják meg 13 órakor a sepsiszentgyörgyi inkubátorházat, amely mintegy 20 kezdő vállalkozónak ad otthont. Péntek este Árkoson az Asimcov tizedik évfordulója alkalmából mintegy 50 kitüntetést adnak át azoknak a helyi vállalkozóknak, önkormányzati vezetőknek, külföldi vendégeknek, akik az elmúlt években segítették a vállalkozói szövetség munkáját, mondta Bagoly Miklós.
A vállalkozói napok szombaton a Minőségi beruházások felé című konferenciával folytatódnak. Szombat délután 16 órakor a Sugás áruház előtti téren ügyességi autóversenyt szerveznek, amelyre az esemény előtt bárki benevezhet, tájékoztatta lapunkat Kádár Rezső szervező, aki hozzátette: az eseményen élménybeszámolót tart Szilveszter Zsolt motoros, a Mol–Dakar Team versenyzője. A kétnapos rendezvényt szombaton este a vállalkozók bálja zárja.

-----------

• Õszi vásár Székelyudvarhelyen
Keresik az ügyfelek kegyeit

Kovács Csaba • A tizennegyedik őszi vásárt nyitották meg csütörtökön a székelyudvarhelyi sportcsarnokban. Nyolcvan kiállító négy napon át 2000 négyzetméteren mutatja be termékeit, szolgáltatásait. A háromnapos rendezvény során az állandó vásár mellett más-más események is zajlanak: csütörtökön Befektetési lehetőségek a Székelyföldön címmel szakmai konferenciát rendeztek, pénteken a harmadik borkiállítás és vásár is megnyílik, szombaton pedig a százéves Nagyküküllő vadász- és horgászegyesület jubileumi kiállítását láthatják az érdeklődők, ez utóbbit a művelődési házban.
Orosz Pál Levente, a szervező Prima Press Kft. igazgatója a hazai résztvevők nagy számát tartotta fontosnak kiemelni, hiszen a kiállítóknak csak 10 százaléka külföldi, anyaországi. „A kis- és közepes vállalatok vannak többségben a résztvevők között, és örvendetes módon a szolgáltatást nyújtó kiállítók száma is nőtt tavalyhoz képest. Ez erősíti a rendezvény vásár jellegét” – mondta Orosz Pál Levente.
A szervezők koncertekkel is várják a vásárlátogató közönséget. Pénteken a Bumeráng, szombaton a Zanzibár a sztárvendég. A vásáron öt pénzintézet is bemutatkozik, jelezve, hogy lassan megfordul a trend: immár nem az ügyfél keresi a bankot, hanem a pénzintézetek keresik fel az igénylőket, igények után alakítva a kínált banki termékskálát.

---------

Megnyílt a jubileumi Varadinum Expó

B. L.• Négyszáz négyzetméteren százötven kiállító várja termékeivel péntektől az idei Varadinum Expó látogatóit Nagyváradon. A jubileumi rendezvény – idén tizedik alkalommal nyitotta meg kapuit a kiállítás – a már megszokott helyszínen, a városi sportcsarnokban várja az érdeklődőket, az ünnepi alkalomra való tekintettel nagyszabású nyereményakcióval: minden tizedik belépőjeggyel nyerni is lehet majd.
A Varadinum Expót ezúttal is a békéscsabai Körös Trade Kft.-vel közös szervezésben hozták tető alá, a százötven kiállítóból több mint harminc Magyarországról érkezett. Nóvé Zoltán, a Körös Trade Kft. vezérigazgatója elmondta, a magyarországi kiállítók részvételét az ITD Hungary is jelentős öszszeggel támogatja, és az eddigi szereplés sikeresnek nevezhető: az elmúlt tíz évben ugyanis az expón való részvételnek köszönhetően 250 vegyes tőkéjű vállalat alakul Bihar megyében.
Immár öt éve hagyomány, hogy a Varadinum Expóval egy időben élelmiszer- és gasztronómiai vásárt is rendeznek, de divatbemutató és gokartverseny is várja a vendégeket. Az expóval veszi kezdetét egyébként a Nagyváradi Õsz elnevezésű rendezvénysorozat is, amelynek keretében mintegy két héten keresztül különböző kulturális rendezvényekkel, bor- és pálinkafesztivállal, légi bemutatóval és filmvetítésekkel várják az érdeklődőket.

----------

Megjelent a Dacia Logan Break

A Párizsi Autószalonban mutatták be csütörtökön a Dacia Logan kombiváltozatát: az öt-, illetve hétszemélyes változatban készülő modell romániai forgalmazása október 4-étől indul. A Logan Breaket négy motorral (1,3 literes, 75 lóerős, valamint 1,5 literes, 90 és 105 lóerős benzines, illetve 1,5 literes, 70 lóerős dízel) kínálják, ára 8200 és 11 600 euró között mozog.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 25., péntek

Zöld jelzés a megszorításoknak: kihirdette Nicușor Dan az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagot

Nicușor Dan államfő kihirdette az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvényt.

Zöld jelzés a megszorításoknak: kihirdette Nicușor Dan az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagot
2025. július 25., péntek

Kolozsvári vállalatot vásárolt fel egy francia energetikai nagyvállalat

Felvásárolta a kolozsvári EnergoBitet a francia energetikai nagyvállalat, a Vinci – adta hírül az Economica.net gazdasági portál a cég közleménye alapján.

Kolozsvári vállalatot vásárolt fel egy francia energetikai nagyvállalat
2025. július 24., csütörtök

Üléspénzek megnyirbálásával kezdte a kiadások csökkentését a fejlesztési tárca

A kormány elfogadta a fejlesztési minisztérium javaslatát, amelynek értelmében augusztus 1-jétől megszűnik az ülésjáradék a területi közrendi hatóság (ATOP) tagjai számára – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ sajtóirodája.

Üléspénzek megnyirbálásával kezdte a kiadások csökkentését a fejlesztési tárca
2025. július 24., csütörtök

Egyre kevésbé bíznak a román gazdaságban

Jelentősen csökkent júniusban a román gazdasággal szembeni bizalom indexe, a mutató jelenlegi szintje a recesszió kockázatát jelzi – közölte csütörtökön a pénzügyi elemzőket tömörítő CFA Románia Egyesület.

Egyre kevésbé bíznak a román gazdaságban
Egyre kevésbé bíznak a román gazdaságban
2025. július 24., csütörtök

Egyre kevésbé bíznak a román gazdaságban

2025. július 24., csütörtök

Az S&P Global szerint továbbra is negatívak Románia gazdasági kilátásai, de még nem vágja bóvliba az országot

Az S&P Global nemzetközi hitelminősítő szerdán megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és a hozzá rendelt negatív kilátás is maradt.

Az S&P Global szerint továbbra is negatívak Románia gazdasági kilátásai, de még nem vágja bóvliba az országot
2025. július 24., csütörtök

Tánczos a 11 ezer eurót meghaladó CFR-vezérigazgatói jövedelemről: egy kis alázatra lenne szükség

Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes szerda este a B1 televízióban nyilvánosan bírálta a CFR személyszállító ágazata vezérigazgatójának, Traian Preoteasának a közelmúltban tett kijelentéseit a havi 11 ezer eurót meghaladó jövedelméről.

Tánczos a 11 ezer eurót meghaladó CFR-vezérigazgatói jövedelemről: egy kis alázatra lenne szükség
2025. július 23., szerda

Hogyan tovább, romániai turizmus? Felfelé hajtották az árakat az üdülési csekkek a gazdasági miniszter szerint

Új időszámítást jelent a romániai idegenforgalomban, hogy a kormány idén módosította a közalkalmazottak üdülési csekkjeire vonatkozó rendelkezést, és nem jár automatikusan mindenkinek az összeg.

Hogyan tovább, romániai turizmus? Felfelé hajtották az árakat az üdülési csekkek a gazdasági miniszter szerint
2025. július 23., szerda

Csütörtökön kezdődhet az észak-erdélyi autópálya egy szakaszának építése

Elkezdődhet az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának építése, miután a közúti beruházásokért felelős társaság szerdán kiadta az engedélyt a munkálatok elindítására.

Csütörtökön kezdődhet az észak-erdélyi autópálya egy szakaszának építése
2025. július 23., szerda

A 2800 lejt sem éri el az átlagnyugdíj, valamivel jobb a helyzet a teljes öregségi nyugdíjra jogosultak körében

Idén júniusban 4 693 581 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4132-vel többet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2766 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szerdán közzétett adataiból.

A 2800 lejt sem éri el az átlagnyugdíj, valamivel jobb a helyzet a teljes öregségi nyugdíjra jogosultak körében
2025. július 23., szerda

Állattartó gazdák számára állít ki hiteligényléshez igazolást az APIA

Az APIA igazolásokat állít ki az állattartó gazdálkodóknak, akik banki hiteleket szeretnének igénybe venni a folyó tevékenységeik finanszírozására.

Állattartó gazdák számára állít ki hiteligényléshez igazolást az APIA