Összesen 439 500 lejre bírságolta az eMAG tulajdonosát a fogyasztóvédelem
Fotó: Bálint Eszter
Az eMAG romániai, illetve részben a magyarországi és bulgáriai érdekeltségének egy részét, valamint a Fashion Days-t is magáénak tudó Dante International céget az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) összesen 439 500 lejes bírsággal sújtotta 2024. január 1. és szeptember 1. között, a fogyasztók által benyújtott panaszok, illetve az intézmény ellenőrzései nyomán.
2024. október 29., 19:092024. október 29., 19:09
„A megfogalmazott panaszok között a gyakori esetek, amelyek miatt szankciókat alkalmaztak:
– derül ki a fogyasztóvédelemnek a Profit.ro gazdasági portál birtokába jutott dokumentum-ból.
Amely szerint ugyanakkor
illetve olyan helyzeteket, amelyekben nem állapították meg a fogyasztói jogok megsértését.
A portál szerint a Dante International forgalma 2023-ban 7,72 milliárd lej volt, ami 8 százalékkal több, mint a 2022-ben regisztrált. A nettó nyereség viszont 3,8 százalékkal 119,06 millió lejre csökkent.
Ugyanakkor hátra van még az idei fekete péntek, amelyet az eMAG idén november 8-án tart, és amikor rendszerint meg szoktak sokasodni a fogyasztói panaszok valamennyi webáruházzal szemben.
Soha nem volt ilyen korán a kedvezményes árakkal – és sok esetben átverésekkel – kecsegtető Black Friday.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság elnöke, Sebastian Hotca szombaton arra intette Facebook-oldalán a vásárlókat, hogy csak alaposan tájékozódás után költekezzenek a nagy árleszállítások időszakában, mint amilyen a fekete péntek (Black Friday).
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint júliusban az Európai Unióban 2,4 százalékra nőtt a júniusi 2,3 százalékról az éves infláció, a tagállamok közül pedig továbbra is Romániában a legmagasabb, 6,6 százalék.
Hivatalossá vált, hogy a közvetlen külföldi befektetéseket vizsgáló bukaresti bizottság (CEISD) a magyar MVM Csoport és E.ON Energie Románia közötti tranzakció elutasítását javasolja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak (CSAT).
Az állami támogatásra jogosult áramfogyasztók szerdától igényelhetik az elektronikus energiakártyát az EPIDS (epids.mmuncii.ro) online platformon. Az alkalmazást a Különleges Távközlési Szolgálat dolgozta ki.
A nyers adatok szerint júniusban 8,8 százalékkal nőtt az építőipari termelés Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét – írta az Economica.net gazdasági portál az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) adatai alapján.
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
Nem hagyta jóvá a Közvetlen Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar állami energetikai vállalat, az MVM átvenné a német E.On romániai gáz- és villamosenergia-ellátási üzletágát.
A deficitcsökkentő csomagok gyors egymásutánban történő elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják – írta hétfő este a Facebook-oldalán a gazdasági miniszter.
Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Románia fúziója – közölte az UniCredit Bank.
Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.
szóljon hozzá!