Ciolacu szerint az adóhatóság azokat a személyeket ellenőrzi, akiknek nincs bevallott jövedelmük, de nagy összegeket utalnak át a rokonoknak
Fotó: Orbán Orsolya
A rokonok közötti pénzajándékozás nem adóköteles – szögezte le a csütörtöki kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.
2025. március 13., 13:222025. március 13., 13:22
Marcel Ciolacu – amint arról korábban írtunk – kijelentésével arra utalt, hogy a bukaresti sajtóban a napokban olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint az Országos Adóhatóság (ANAF) rászállt a rokonok által egymásnak adott pénzösszegekre, amelyekre 70 százalékos adót vetne ki azzal az indoklással, hogy nem lehet dokumentumokkal bizonyítani, hogy már egyszer azok után ki volt fizetve minden szükséges adó és illeték.
A kormányfő erre reagálva leszögezte:
Elmondása szerint az adóhatóság azokat a személyeket ellenőrzi, akiknek nincs bevallott jövedelmük, de nagy összegeket utalnak át, amelyeket nem tudnak igazolni.
„Akik becsületesek, azoknak nincs miért aggódniuk” – idézte szavait az Agerpres hírügynökség.
Az adóhatóság közleményében hangsúlyozta: a rokonok között adott pénz a legtöbb esetben nem adóköteles, ám „ha megállapítást nyer, hogy az ellenőrzési eljárás során benyújtott adóbevallások, dokumentumok és információk helytelenek, hiányosak vagy hamisak, az adóhatóság megállapítja a jövedelemadó korrigált adóalapját és kiadja az adófizetést elrendelő határozatot”.
„A tisztességesen szerzett jövedelmek szabadon átadhatók családon belül, adózás nélkül! Semmitől sem kell tartaniuk azoknak, akik gyerekeiknek vagy szüleiknek pénzt utalnak vagy készpénzt adnak a jogszerűen megszerzett jövedelmükből. Az adóhatóságok célja az adóelkerülés visszaszorítása, nem pedig azok megbüntetése, akik családtagjaiktól pénzt kaptak. Ugyanakkor fontos, hogy az érintett személyek együttműködjenek a hatóságokkal, ha egy esetleges ellenőrzés során erre felkérést kapnak” – írta eközben a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében Tánczos Barna.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) rászállt a rokonok által egymásnak adott pénzösszegekre, amelyekre 70 százalékos adót vetne – kongatta meg a vészharangot a bukaresti sajtó. Az ANAF és Tánczos Barna pénzügyminiszter tiszta vizet öntött a pohárba.
A gazdasági adatok az év folyamán romlottak, mert Románia költségvetése egy 2,5 százalékos hipotetikus növekedésen alapul, amelyet nem fog elérni, de a recesszió elkerülhető – jelentette ki Radu Burnete elnöki tanácsadó szombaton este az Antena 3 hírcsatornának.
Csúcson lesz ősszel a változó kamatlábak kiszámításához viszonyítási alapként használt index, a fogyasztói hitelek irányadó mutatója (IRCC), így a változó kamatú bankkölcsönt törlesztő ügyfeleknek havirészlet-növekedésre kell számítaniuk októberben.
Nincs más megoldás a 9 százalékos költségvetési hiány leszorítását célzó gazdasági megszorító intézkedések helyett – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy vas&a
Románia fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem csökkenti gyorsan az elmúlt évek túlzott kiadásait – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy, a Bloombergnek adott interjúban.
A Fitch nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia szuverén minősítését BBB-/ F3 szinten a hosszú és rövid lejáratú devizahitelek tekintetében, de negatív kilátásokat jelez, közölte a pénzügyminisztérium.
Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.
Az idei év első felében látványosan megváltozott a romániai lakáspiac képe: egyre többen döntenek a régi építésű, azonnal beköltözhető lakások mellett, és mind gyakrabban készpénzzel fizetik ki az ingatlant.
Megszűnik az 50 000 lejes minimális bevételi küszöb, és minden kereskedőnek biztosítania kell mind a készpénzes fizetés, mind az elektronikus eszközökkel történő fizetés lehetőségét – jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Az előző három hónaphoz viszonyítva Romániában nőtt a legnagyobb mértékben a bruttó hazai termék (GDP) 2025 második negyedévében az Európai Unióban – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
A külföldön egy évnél hosszabb ideig dolgozó román állampolgárok által hazautalt pénzösszegek 2025 második negyedévének végén 1,07 milliárd eurót tettek ki, ami növekedést jelent az előző időszakhoz képest.
szóljon hozzá!