Fotó: Facebook/Marcel Boloș
Az államháztartás konszolidálására kidolgozott intézkedéscsomagnak már 2023-ban mintegy 12 milliárd lejes megtakarítást kellene eredményeznie a költségvetésben – jelentette ki Marcel Boloş pénzügyminiszter.
2023. augusztus 03., 11:112023. augusztus 03., 11:11
A tárcavezető egy Facebook-bejegyzésben kifejtette, a Marcel Ciolacu miniszterelnökkel és a pénzügyminisztérium szakértői csoportjával folytatott megbeszélésen arra a következtetésre jutottak, hogy a költségvetési hiány komoly veszélyt jelent, és itt az ideje a határozott cselekvésnek.
Emlékeztetett, hogy Románia „az egyetlen olyan ország az EU-ban, amelyet azért tartanak ellenőrzés alatt, mert folyamatosan többet fogyaszt, mint amennyit termel”, és
„Az első létfontosságú lépés, hogy az állam csökkentse a közkiadásokat és hatékonyabban használja fel a közpénzeket” – írta.
„Nem akarjuk felzaklatni sem a versenyszférát, sem a lakosságot, átláthatóan és integráltan fogjuk bemutatni mindazokat a javaslatokat és döntéseket, amelyeket a Ciolacu-kormány e téren hoz majd” – ígérte. Hozzátette: a végső tervnek olyan intézkedéseket kell tartalmaznia, amelyek átsegítik Romániát ezen a kritikus időszakon, és lehetővé teszik a 75 milliárd euró összértékű beruházások megvalósítását.
Ötven intézkedést magába foglaló sürgősségi rendelettel készül csökkenteni a kormány a költségvetési kiadásokat – jelentette be a pénzügyminiszterrel tartott szerdai találkozója utáni sajtótájékoztatóján a miniszterelnök.
Mint ismeretes, Marcel Ciolacu miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy a kormány ötven intézkedést magába foglaló sürgősségi rendelettel készül csökkenteni a költségvetési kiadásokat. Ciolacu szerint a koalícióban egyeztetett intézkedéscsomag a hazai közszféra „első valós reformját” jelenti. „Itt az ideje, hogy azok, akik dolgoznak, megfelelő fizetést és bérpótlékokat kapjanak. Azok pedig, akik évtizedek óta pasziánszot játszani járnak be a munkahelyükre, nézzenek más állás után. Több mint 50 fajta bérpótlék van. Hihetetlen, hova jutott ez a jelenség (…)” – jelentette ki a kormányfő. Ciolacu szerint az intézkedéscsomag célja a makrogazdasági egyensúly megteremtése annak érdekében, hogy Románia növekedési kilátásai stabilak maradjanak. Alapelve pedig az, hogy a költségvetési kiadások lefaragásával párhuzamosan növelni kell az állam bevételeit is.
Marcel Ciolacu miniszterelnök arról beszélt szerdai sajtótájékoztatóján, hogy Románia államháztartási hiánya 2019-ben a bruttó hazai termék 2,7-2,9 százaléka volt, de ,,két szerencsétlen kormányzás után” 9,2 százalékra nőtt a deficit.
Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
szóljon hozzá!