Képünk illusztráció
Fotó: Jakab Mónika
A március elsejei határidőig öt ajánlat érkezett az észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának megtervezésére és megépítésére kiírt versenytárgyalásra – jelentette be Facebook-oldalán Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.
2023. március 02., 08:402023. március 02., 08:40
Közölte: romániai, magyarországi, törökországi és ausztriai vállalatok és konzorciumok nyújtottak be ajánlatot a több mint 28 kilométeres sztrádaszakasz megépítésére.
A jelentkezők között találjuk a számos Bihar megyei építkezésről ismert Construcții Erbașu Rt.-t, a Duna Group International Kft. – ING Service Kft. – Duna Contrucții Ro Kft. alkotta társulást, a Makyol Insaat Sanayi Turizm VE Ticaret vállalkozást, a Precon Transilvania Kft. – Citadina 98 Rt. alkotta konzorciumot, valamint a Strabag Kft. – Antrepriza De Reparații Și Lucrări ARL Cluj Kft. társulást.
A kivitelezőnek ugyanakkor legalább öt évre garanciát kell vállalnia a munkálatokért, ezt az ajánlattevők akár 10 évre is meghosszabbíthatják.
Immár hagyománynak számít, hogy az év első napjaiban a romániai közúti és vasúti infrastruktúra fejlesztését árgus szemekkel követő Pro Infrastruktúra Egyesület prognózissal rukkol elő.
Mint ismeretes, a Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú A3-as észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban közbeszerzési eljárás és európai uniós támogatás nélkül írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután – az állami finanszírozás akadozása miatt – a Bechtel hat év alatt csak 52 kilométer pályát épített meg 1,3 milliárd euróért, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést.
Nagyon nehéz, de nem lehetetlen küldtetés még idén befejezni az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Maroskece közötti szakaszát a Pro Infrastruktúra Egyesület szerint.
Jelenleg a pályából három szakasz használható, a három együtt mintegy 107 kilométer. A magyar–román államhatáron áthaladó 5,3 kilométeres szakasz rávezeti a romániai forgalmat a magyarországi M4-es autópályára. Emellett a Kolozsvártól nyugatra fekvő Magyarnádas és Marosvásárhely között eddig 102 kilométernyi autópályát adtak át a forgalomnak. Az Aranyosgyéres és Maroskece közötti hiányzó részen az autósok a párhuzamosan haladó E60-as országúton közlekednek, de a legoptimistább becslések szerint akár már idén is elkészülhet a Marosvásárhely és Kolozsvár közötti pályarész hiányzó szakasza.
Az aktualizált terv révén 2025 áprilisáig meghosszabbították az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas (Kolozs megye) és Magyarzsombor (Szilágy megye) közötti 30 kilométeres szakaszának kivitelezési határidejét.
Ismét elérhetők a Wizz Air online szolgáltatásai – közölte péntek éjszaka a légitársaság.
Egy meghibásodás miatt automatikusan leállt péntek este a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorblokkja – tájékoztatott a Nuclearelectrica vállalat.
Egyre nagyobb az érdeklődés országszerte a betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) által nyújtott lehetőségek iránt, olyannyira, hogy akadnak, akik abbahagyták a lopást, és az újrahasznosításból keresnek pénzt.
Több mint 300 000 autót adott el a Dacia 2024 első félévében Európában, ami 3,6 százalékos növekedést jelent.
A nyers adatok szerint 1,3 százalékkal csökkent a lakossági szolgáltató szektor árbevétele Romániában az év első öt hónapjában - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az év első öt hónapjában 21,5 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) csütörtökön közzétett adatai szerint júniusban 3,6 százalékkal emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma Európában a tavalyi hatodik hónaphoz képest; Románia jelentette a legnagyobb arányú növekedést.
Májusban 1 294 311 betöltött álláshelyet tartottak számon a romániai közintézményekben és közhatóságoknál, 1762-vel többet, mint egy hónappal korábban; az álláshelyek csaknem 64 százaléka a központi közigazgatáshoz tartozott.
Az Európai Unióban a májusi 2,7 százalékról júniusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal Belgiumban volt a legmagasabb az inflációs ráta, miután öt egymást követő hónapon át Románia volt ebben a helyzetben.
Aszálybiztosítási mechanizmust kíván életbe léptetni a 6,7 millió hektárnyi őszi és tavaszi vetésű területre a mezőgazdasági miniszter, aki tárgyalásokat folytat a Pénzügyi Felügyelet és a biztosítótársaságok képviselőivel a részletek véglegesítéséről.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)