Archív felvétel
Fotó: Facebook/ Asociația Pro Infrastructură
Az aktualizált terv révén 2025 áprilisáig meghosszabbították az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas (Kolozs megye) és Magyarzsombor (Szilágy megye) közötti 30 kilométeres szakaszának kivitelezési határidejét. A Dorinel Umbrărescu üzletember irányította konzorcium által épített szakasznak az eredeti tervek szerint 2024-ben kellett volna elkészülnie.
2023. január 31., 18:062023. január 31., 18:06
Az Economica.net gazdasági portál úgy tudja, hogy 2022 novemberében aktualizálhatták a terveket, miután a kivitelező előre nem várt akadályokba ütközött a terepmunka során: földcsuszamlások, erdők és egy temető is hátráltatja a munkát.
A Magyarnádas és Magyarzsombor közötti szakasz kivitelezési szerződését még 2020 decemberében aláírták a versenytárgyalásból győztesként kikerült Spedition UMB – Tehnostrade – Electromontaj társulás és az útügyi hatóság képviselői. A kivitelezőnek a dokumentum értelmében 12 hónapja lett volna a tervezésre és 24 hónapja a sztárdaépítésre.
Ez amúgy az első olyan romániai autópálya-szakasz, amelynek megvalósítását az országos helyreállítási tervből (PNRR) finanszírozzák.
Ezzel szemben korábban a szakértők még úgy számoltak, hogy valószínűleg a határidő előtt elkészülhet a két megyét összekötő pályaszakasz. 2021 júliusában arról adtunk hírt, hogy csupán két hónap munka után látványosak az eredmények Magyarnádas és Magyarzsombor között, a közlekedési nagyberuházásokat monitorozó Pro Infrastruktúra Egyesület szakemberei akkor úgy vélték, ha ilyen ütemben haladnak a munkálatokkal, akkor 2023 után át is lehet adni a forgalomnak a 30 kilométeres szakaszt.
Újabb versenytárgyalást hirdetett meg a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) az észak-erdélyi autópálya Vaskapu és Zilah, illetve Zilah és Szilágynagyfalu közötti szakaszának a kivitelezésére.
Amint arról korábban írtunk, az észak-erdélyi autópálya egyetlen szakasza készülhet el idén, mégpedig a Szilágynagyfalu és Berettyószéplak közötti, 13 és fél kilométeres aszfaltcsík, amely Bihar és Szilágy megyét köti össze. A kivitelező, a török Nurol már a munkálatok 70 százalékával elkészült, és tartja a határidőket. A gond csupán az, hogy egyik irányban sem lesz folytatása még egy jó ideig.
Igencsak merész kijelentést tett Sorin Grindeanu közlekedési miniszter: szerinte lehetséges, hogy akár évi 150 kilométernyi autópálya is épüljön Romániában.
Mint ismert, a Borstól Brassóig tervezett észak-erdélyi autópálya kivitelezési munkálatait pályáztatás nélkül ítélték oda az amerikai Bechtel cégnek a 2000-es évek elején, amit sokan a román NATO-csatlakozás „árának” minősítenek. A Bechtel azonban a Gyalu és Aranyosgyéres közötti, Kolozsvárt elkerülő szakasz megépítése után távozott, azóta pedig szakaszokra bontva próbálják megépíttetni a sztrádát a román hatóságok, ám számos szakasz esetében már többször is fel kellett bontani a szerződést a kijelölt győztessel, és új pályázatot kellett kiírni. Az eredeti tervek szerint a teljes, 450 kilométeresre megálmodott sztrádának már 2012-re el kellett volna készülnie.
Nyílt levélben kérték a román kormányt az Északnyugati Fejlesztési Régióhoz tartozó megyék tanácselnökei hétfőn, hogy támogassa az észak-erdélyi autópálya befejezését.
Több mint 300 000 autót adott el a Dacia 2024 első félévében Európában, ami 3,6 százalékos növekedést jelent.
A nyers adatok szerint 1,3 százalékkal csökkent a lakossági szolgáltató szektor árbevétele Romániában az év első öt hónapjában - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az év első öt hónapjában 21,5 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) csütörtökön közzétett adatai szerint júniusban 3,6 százalékkal emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma Európában a tavalyi hatodik hónaphoz képest; Románia jelentette a legnagyobb arányú növekedést.
Májusban 1 294 311 betöltött álláshelyet tartottak számon a romániai közintézményekben és közhatóságoknál, 1762-vel többet, mint egy hónappal korábban; az álláshelyek csaknem 64 százaléka a központi közigazgatáshoz tartozott.
Az Európai Unióban a májusi 2,7 százalékról júniusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal Belgiumban volt a legmagasabb az inflációs ráta, miután öt egymást követő hónapon át Románia volt ebben a helyzetben.
Aszálybiztosítási mechanizmust kíván életbe léptetni a 6,7 millió hektárnyi őszi és tavaszi vetésű területre a mezőgazdasági miniszter, aki tárgyalásokat folytat a Pénzügyi Felügyelet és a biztosítótársaságok képviselőivel a részletek véglegesítéséről.
Az IKEA tűzveszély miatt visszahív több VARMFRONT hordozható töltőt – tájékoztatta szerdán az IKEA – többek között romániai és magyarországi – ügyfeleit.
Ukrajna szomszédai közül továbbra is Románia a legnagyobb gabonaimportőr, a behozott gabona mennyisége azonban több mint 60 százalékkal kevesebb, mint korábban.
Az infláció és a tisztességtelen verseny jelentik idén a legfőbb problémákat a romániai vállalkozói szféra számára – jelentette ki kedden Florin Jianu, a Romániai Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) elnöke.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)