2007. október 24., 00:002007. október 24., 00:00
A leköszönt elnök egyike volt azoknak, akiknek irányítása alatt jött létre az legfontosabb belföldi pénzügyi csoportként nyilvántartott BCR, és szintén ebben az időben, pontosabban 2006-ban került sor az 1990-ben létrehozott bank privatizálására, amely Románia, valamint Közép- és Kelet-Európa közelmúltban végrehajtott legnagyobb összegű magánosításának tekinthető. A BCR részvényeinek 69 százalékát az osztrák Erste Group vette át, 25 százalékos részesedést szerezve ezáltal a romániai bankpiacon. A volt elnök nem részletezte lemondásának okait, mindössze annyit nyilatkozott, hogy a bank többségi tulajdonosával született közös megegyezés alapján távozik december 1-jétől. Helyére Manfred Wimmer, a bank vezetőtanácsának alelnöke kerül. Az 51 éves Wimmer vezette az Erste-csoport küldöttségét a privatizációs tárgyalások során, illetve jelenleg a csoporthoz való csatlakozás felelőse a BCR-nél. Andreas Treichl, az Erste ügyvezető elnöke szerint Wimmer a legmegfelelőbb a tisztség betöltésére, lévén, hogy mind az Erste, mind a csoport romániai tevékenységével tisztában van. Ezáltal könnyedén átsegítheti a bankot az Erste-csoporthoz való csatlakozás esetleges nehézségein – tette hozzá Treichl. Dănilă egyébként a második BCR-vezetőségi tag, aki lemond, miután Dan Bunea ügyvezető alelnök még augusztusban távozott.
Nicușor Dan államfő kihirdette az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvényt.
Felvásárolta a kolozsvári EnergoBitet a francia energetikai nagyvállalat, a Vinci – adta hírül az Economica.net gazdasági portál a cég közleménye alapján.
A kormány elfogadta a fejlesztési minisztérium javaslatát, amelynek értelmében augusztus 1-jétől megszűnik az ülésjáradék a területi közrendi hatóság (ATOP) tagjai számára – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ sajtóirodája.
Jelentősen csökkent júniusban a román gazdasággal szembeni bizalom indexe, a mutató jelenlegi szintje a recesszió kockázatát jelzi – közölte csütörtökön a pénzügyi elemzőket tömörítő CFA Románia Egyesület.
Az S&P Global nemzetközi hitelminősítő szerdán megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és a hozzá rendelt negatív kilátás is maradt.
Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes szerda este a B1 televízióban nyilvánosan bírálta a CFR személyszállító ágazata vezérigazgatójának, Traian Preoteasának a közelmúltban tett kijelentéseit a havi 11 ezer eurót meghaladó jövedelméről.
Új időszámítást jelent a romániai idegenforgalomban, hogy a kormány idén módosította a közalkalmazottak üdülési csekkjeire vonatkozó rendelkezést, és nem jár automatikusan mindenkinek az összeg.
Elkezdődhet az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának építése, miután a közúti beruházásokért felelős társaság szerdán kiadta az engedélyt a munkálatok elindítására.
Idén júniusban 4 693 581 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4132-vel többet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2766 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szerdán közzétett adataiból.
Az APIA igazolásokat állít ki az állattartó gazdálkodóknak, akik banki hiteleket szeretnének igénybe venni a folyó tevékenységeik finanszírozására.