Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Túl magasnak tartja Alex Florenţa legfőbb ügyész az egymillió eurós összeghatárt, amely alatt megszűnne az adócsalás büntethetősége, ha az elkövető kifizeti az okozott kárt.
2024. február 07., 09:332024. február 07., 09:33
Alex Florenţa a TVR Infónak nyilatkozva kedd este elmondta, „nem feltétlenül elhibázott” a kezdeményezés, hogy a kár megtérítése esetén egy bizonyos összeg alatt megszűnik az adócsalás büntethetősége, de a megszabott összeghatár „vitás”.
„Én úgy gondolom, hogy az egymillió eurós küszöb túl magas, legalábbis a jelenlegi romániai szinthez képest” – idézte a legfőbb ügyész televíziós nyilatkozatát az Agerpres.
attól függően, hogy a büntetőeljárás melyik szakaszában dönt úgy az elkövető, hogy kifizeti a kárt. Ha a vádemelés előtt teszi ezt meg, a büntetőkamatnak kisebb arányúnak, ha a bírósági per folyamán, akkor nagyobbnak kellene lennie – vélekedett.
Egyik előírása szerint nem büntetendő az adócsalás, ha a költségvetésnek okozott kár nem haladja meg az egymillió eurót, és az elkövetője a 15 százalékkal megnövelt adóhátralékát a kamatokkal és büntetőkamatokkal együtt a bűncselekmény megállapítását követő 30 napon belül kifizeti. A tervezetnek egy másik előírása szerint megfelezhető az adócsalásért kiszabott börtönbüntetés, ha az elkövető az első bírósági tárgyalásig teljes mértékben megtéríti a költségvetésnek okozott kárt. Ha pedig a kár nem haladja meg az egymillió eurót, az ítélet szabadságvesztés helyett pénzbüntetés is lehet.
Két ellenzéki alakulat, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Jobboldal Ereje megtámadta a törvényt az alkotmánybíróságon. A testület decemberben azt közölte, hogy február 7-én tárgyalja a beadványt.
Románia a 89. helyen áll a legvonzóbb munkavállalási célpontok között, ami előrelépés a 2020-as 92. helyhez mérten, ám elmarad a 2018-as 78. helyezéstől – derül ki egy felmérés eredményeiből.
Az év első három hónapjában 2,47 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 2,4 százalékkal többet a 2023 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Bár első hallásra jól hangzik a negatív áramár fogalma, a mélypontra süllyedt fogyasztás és a megújuló energia előretörésének együttes hatása óhatatlanul kedvezőtlenül érintheti a lakossági fogyasztókat is.
Az állami tulajdonban lévő Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) 2024-re 1,026 milliárd lejes veszteséget becsül, ami 464 százalékkal magasabb a 2023. december 31-i szintnél.
A Versenytanács jóváhagyta azt a tranzakciót, amelynek keretében az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb bankja átveszi a First Bank Romániát – adta hírül kedden a Profit.ro gazdasági szakportál.
Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában – közölte kedden a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
Közel 3000 ukrán állampolgár talált munkát Romániában a háború kitörése óta az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség (ANOFM) közvetítésével.
Idén április végén 4 748 274 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4274-gyel kevesebbet, mint egy hónappal korábban; az átlagnyugdíj 2248 lej volt – közölte vasárnap az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) közzétett adataiból.
Lassú emelkedésbe kezdtek a hónapokig mélyponton álló szalmás gabonafelvásárlási árak, de ennél látványosabb drágulás elé néz a két legkeresettebb olajos növény, a repce és a napraforgó.
szóljon hozzá!