Fotó: Rostás Szabolcs
A bankokra két évre kivetett 2 százalékos árbevétel-arányos adó 350 millió lej, az olaj- és földgázipari vállalatokra kivetett, forgalmuk 0,5 százalékának megfelelő többletadó pedig további 600 millió lej többletbevételt biztosítana az államkasszának – jelentette ki szerdán Marcel Boloş pénzügyminiszter.
2023. szeptember 27., 19:572023. szeptember 27., 19:57
2023. szeptember 27., 20:032023. szeptember 27., 20:03
A tárcavezető azt is elmondta, hogy az ásványi nyersanyagok kitermeléséért fizetett bányajáradékokat érintő módosítások egy következő intézkedéscsomag részét képezik majd. Mint kiemelte:
Ugyanúgy az is méltánytalan, hogy a román állam tulajdonában lévő 300 ezer hektár termőföld mindössze 2,5 millió lejt hozzon évente. Ez a nyugdíjakra, a tanári, orvosi fizetésekre költhető kereteket szűkíti le – idézte a pénzügyminisztert az Agerpres hírügynökség.
A deficitcsökkentő intézkedéseket tartalmazó törvénytervezet értelmében, amelyért kedden felelősséget vállalt a kormány, a következő két évben (2024-ben és 2025-ben) az árbevételük 2 százalékának megfelelő adót vetnének ki a bankokra.
Enyhe pánik tört ki a romániai bankszektorban, miután a kormány – olasz és magyar mintára – meglebegtette, hogy extraprofitadót vet ki a pénzintézetekre. Az intézkedést az indokolja, hogy nem a várt mértékben folynak be az államkasszába a bevételek.
Romániai céget vásárol fel Andrej Babis volt cseh miniszterelnök vállalata – írja az Economedia.ro.
Éves összevetésben 3,7 százalékkal csökkent a román export az első negyedévben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Jóváhagy a kormány csütörtöki ülésén egy közel 100 millió eurós beruházást, amelynek keretében országszerte mintegy 1000 településen építenek ki nagysebességű internetkapcsolatot biztosító hálózatot.
Helyes volt a kormány energiaár-korlátozásra vonatkozó döntése, ezt bizonyítja, hogy áprilisban csökkent a gáz és az elektromos energia ára – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején.
Románia a 89. helyen áll a legvonzóbb munkavállalási célpontok között, ami előrelépés a 2020-as 92. helyhez mérten, ám elmarad a 2018-as 78. helyezéstől – derül ki egy felmérés eredményeiből.
Az év első három hónapjában 2,47 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 2,4 százalékkal többet a 2023 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Bár első hallásra jól hangzik a negatív áramár fogalma, a mélypontra süllyedt fogyasztás és a megújuló energia előretörésének együttes hatása óhatatlanul kedvezőtlenül érintheti a lakossági fogyasztókat is.
Az állami tulajdonban lévő Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) 2024-re 1,026 milliárd lejes veszteséget becsül, ami 464 százalékkal magasabb a 2023. december 31-i szintnél.
A Versenytanács jóváhagyta azt a tranzakciót, amelynek keretében az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb bankja átveszi a First Bank Romániát – adta hírül kedden a Profit.ro gazdasági szakportál.
szóljon hozzá!