Jóval több autó gördült ki a gyárakból Romániában, mint Magyarországon, Európa élén a román bővülés

•  Fotó: Facebook/Dacia

Fotó: Facebook/Dacia

Románia immár az Európai Unió hatodik legnagyobb személygépkocsi-gyártó országa; tavaly 20,6 százalékkal bővült az autóipar termelése, ami a legnagyobb fejlődés az uniós „top 10-ben”. Az eredmény még inkább kimagasló annak ismeretében, hogy a teljes öreg kontinensre tekintve az újautó-gyártás nemhogy nőtt, hanem visszaesett. Románia az évente legyártott új járművek száma tekintetében már 2020 óta maga mögött tudja az autóiparáról híres Magyarországot, tavaly pedig Olaszországot is megelőzte.

Páva Adorján

2023. február 21., 12:412023. február 21., 12:41

Az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA) az S&P Global Mobility nemzetközi adatelemző cég statisztikáira hivatkozva közölte a 2022-es év autóipari termelésére vonatkozó jelentését. Eszerint Európában tavaly 1,6 százalékkal visszaesett a személygépkocsi-gyártás – nagyrészt az ukrajnai és oroszországi piac bedőlése miatt.

Ehhez képest az EU-ban 7,1 százalékkal nőtt a termelés, leginkább a kimagasló romániai adatoknak köszönhetően: itt ugyanis 20,6 százalékos növekedést jegyeztek tavaly.

Az Európai Unió autóipari érdekeit képviselő egyesület jelentése szerint – melyet az Economica.net portál idézett – 2022-ben javultak az ellátási láncban azt megelőzően tapasztalt problémák, ám a félvezetőhiány továbbra is gondok okoz a gyártóknak. A 7,1 százalékos bővülés ugyanakkor viszonylagos, hiszen ha nem 2021-hez, hanem 2020-hoz viszonyítjuk a tavalyi „termést” (10,76 millió autó), akkor látható, hogy utóbbi nem éri el a 2020-ban jegyzett 10,77 milliós darabszámot. A pandémia előtti 2019-es évhez képest pedig még mindig 24 százalékos a visszaesés (akkor 14,09 millió gépkocsit gyártottak az EU-ban).

Elemzők szerint a lassú felzárkózás azzal is magyarázható, hogy a gépkocsigyártók jelenlegi árpolitikájuk révén inkább kevesebb darabból kívánnak nagyobb profitot elérni, mintsem több olcsóbb autót gyártsanak.

Az uniós lista élén hagyományosan Németország áll: tavaly 3,33 millió gépkocsi gördült ki gyáraiból (2019-ben még 4,49 millió). Az éllovast Spanyolország (1,7 millió), Csehország (1,19 millió) és Szlovákia követi – utóbbi az egyetlen uniós tagország, amelyben csökkenést jegyeztek (0,96 millió). Az ötödik helyen Franciaország áll 0,94 millió új autóval.

A hatodik helyen változás történt 2021-hez képest: Románia az 507 269 darab új gépkocsival megelőzte a 476 929-et gyártó Olaszországot.

Egy évvel korábban Romániában – a mioveni-i Dacia- és a craiovai Ford-gyárban – csupán 420 755-öt, Itáliában pedig 447 673-at állítottak össze.

•  Fotó: ACEA Galéria

Fotó: ACEA

A nyolcadik helyen Magyarország áll: 441 776 új autó gördült ki a gyárkapukon, ami hatszázalékos növekedést jelent a korábbi évhez képest. 2021-ben ugyanakkor az anyaországi termelés csupán kevesebb mint 4000 darabbal maradt el a romániaitól – szemben a tavalyi több mint 65 ezerrel –, és 2020-ban is hasonló volt a különbség, mintegy 4500 darab.

Románia ekkor hagyta le Magyarországot, hiszen 2019-ben utóbbi még jelentős előnnyel rendelkezett (524 348 a 490 412-höz képest).

Az Unió 2022-es top 10-es listáját Svédország (257 446) és Belgium (235 385) zárja. Világviszonylatban továbbra is Kína kimagaslóan vezet (23,17 millió autó), miközben az Egyesült Államokban 2022-ben 7,06 millió, Japánban pedig 6,62 millió új autót gyártottak. Tavaly a világon összesen 68 161 802 új gépkocsi készült el az ACEA adatai szerint, ami 7,9 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest.

korábban írtuk

Lendületben az autópiac: csaknem tíz százalékkal nőtt a gépkocsigyártás Romániában
Lendületben az autópiac: csaknem tíz százalékkal nőtt a gépkocsigyártás Romániában

Az év első hónapjában 9,65 százalékkal nőtt a gépkocsigyártás Romániában a tavalyi hasonló időszakhoz képest – derül ki a Romániai Gépkocsigyártók Egyesületének (ACAROM) adataiból.

korábban írtuk

Európában csökkent, Romániában viszont nőtt a forgalomba írt új autók száma 2022-ben
Európában csökkent, Romániában viszont nőtt a forgalomba írt új autók száma 2022-ben

2022-ben 4,1 százalékkal csökkent a forgalomba írt új személygépkocsik száma Európában, Románia viszont 6,7 százalékos növekedést regisztrált tavaly – közölte az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Ingatlanpiac: inkább Nagyvárad, mint Kolozsvár

Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.

Ingatlanpiac: inkább Nagyvárad, mint Kolozsvár
2025. augusztus 18., hétfő

Három fontos állami hatóságnál is csökkenteni kell a béreket és az alkalmazottak létszámát

A GDP 9 százalékát meghaladó tavalyi költségvetési hiány lefaragása érdekében meghozandó megszorító intézkedések az állami hatóságokat sem kerülik el.

Három fontos állami hatóságnál is csökkenteni kell a béreket és az alkalmazottak létszámát
2025. augusztus 18., hétfő

Meghátrálhat a kormány, nagyobb összeghez biztosíthat hozzáférést egyben a magánnyugdíjból

Nem az eredeti formájában fogadják el a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló törvénytervezetet, miután az heves vitákat váltott ki a társadalomban és politikai körökben – értesült az Economica.net.

Meghátrálhat a kormány, nagyobb összeghez biztosíthat hozzáférést egyben a magánnyugdíjból
2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan: Romániának be kell tartania a vállalt kötelezettségeket, hogy visszanyerje a hitelességét

A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.

Bolojan: Romániának be kell tartania a vállalt kötelezettségeket, hogy visszanyerje a hitelességét
2025. augusztus 18., hétfő

„Bolojan hibát követett el” egy PSD-s szenátor szerint, aki azt is elárulta: nem Iliescu miatt nem tárgyalnak a koalícióval

Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.

„Bolojan hibát követett el” egy PSD-s szenátor szerint, aki azt is elárulta: nem Iliescu miatt nem tárgyalnak a koalícióval
2025. augusztus 17., vasárnap

Elnöki tanácsadó: a várt gazdasági növekedés elmarad, de a recesszió elkerülhető, szükség van a megszorításokra

A gazdasági adatok az év folyamán romlottak, mert Románia költségvetése egy 2,5 százalékos hipotetikus növekedésen alapul, amelyet nem fog elérni, de a recesszió elkerülhető – jelentette ki Radu Burnete elnöki tanácsadó szombaton este az Antena 3 hírcsatornának.

Elnöki tanácsadó: a várt gazdasági növekedés elmarad, de a recesszió elkerülhető, szükség van a megszorításokra
2025. augusztus 17., vasárnap

Bolojan a megszorításokról: nincs más megoldás, nélkülük ugyanoda jutunk, ahonnan elindultunk

Nincs más megoldás a 9 százalékos költségvetési hiány leszorítását célzó gazdasági megszorító intézkedések helyett – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy vas&a

Bolojan a megszorításokról: nincs más megoldás, nélkülük ugyanoda jutunk, ahonnan elindultunk
2025. augusztus 16., szombat

Bolojan: a megszorító intézkedések nélkül fizetésképtelenné válhat Románia

Románia fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem csökkenti gyorsan az elmúlt évek túlzott kiadásait – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy, a Bloombergnek adott interjúban.

Bolojan: a megszorító intézkedések nélkül fizetésképtelenné válhat Románia
2025. augusztus 16., szombat

Fitch: Románia gazdasága még nem bóvli, de nem biztatóak a kilátások

A Fitch nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia szuverén minősítését BBB-/ F3 szinten a hosszú és rövid lejáratú devizahitelek tekintetében, de negatív kilátásokat jelez, közölte a pénzügyminisztérium.

Fitch: Románia gazdasága még nem bóvli, de nem biztatóak a kilátások
2025. augusztus 15., péntek

Eltörpül az országos átlagbér a közalkalmazottak fizetése mellett

Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.

Eltörpül az országos átlagbér a közalkalmazottak fizetése mellett