2012. január 10., 09:262012. január 10., 09:26
„Hatmilliárd eurót kívánunk lehívni a kohéziós és a mezőgazdasági alapokból az ország korszerűsítése érdekében. Emellett, mivel gazdasági szempontból problémás időszakban vagyunk, és azt is látjuk, mit történik Európában, a közberuházások nagymértékű támogatásáról döntöttünk, erre 38,1 milliárd lejt szánunk. A cél az, hogy be lehessen fejezni a korábban elkezdett projekteket, amelyek több munkahelyet is jelentenek majd” – mondta a miniszterelnök.
Boc hozzátette, hogy a kormány további uniós pénzeket is szán fejlesztésre, a prioritást a panelházak hőszigetelése jelenti. Azt is elmondta, hogy a kabinet idén is fenntartja az üzleti szféra támogatását célzó intézkedéseket, így a befektetőket és a kis- és középvállalkozásokat is támogatja állami garanciák és különböző programok révén, hogy biztosítsa a hitelforrásokhoz való hozzáférés és a munkahelyteremtés lehetőségét.
A kormányfő közölte, a 2012-es évben is folytatódik a lakásvásárlás támogatását célzó Első otthon program, és a vállalkozók számára bevezetett Kogălniceanu-kártya is érvényben marad. Kifejtette, össze kívánják hangolni a fiskális politikát a jegybank monetáris politikájával annak érdekében, hogy megkönnyítsék a cégek hitelhez jutását. Emil Boc azt is elmondta, hogy a kormány idén még nagyobb erőfeszítéseket tesz az adócsalás visszaszorítása érdekében, ezzel kívánják ugyanis növelni az állami költségvetés bevételeit.
A kormányfő arról is beszélt, hogy a kabinet az állami vállalatok átszervezését is fontos feladatnak tekinti. Ezt vagy privatizáció, vagy a magánszférából érkező menedzsment révén kívánja megvalósítani, ez ugyanis szerinte lehetőséget biztosít arra, hogy az érintett vállalatok kikerüljenek a politikum befolyása alól. A cégek által felhalmozott veszteségek visszaszerzéséről kifejtette: minden egyes igazgató törvény előtt felel majd mindazért, amit eddig tett. Boc kijelentette: a kormány emellett a fiskális reform megvalósítása és a költségvetési hiánycél tartása mellett is elkötelezett, emellett 2,1 százalékos éves gazdasági növekedést szeretne elérni.
Rekordméretű forgalmat könyvelhettek el 2024-ben a romániai élelmiszer‑kiskereskedelmi piacon tevékenykedő multinacionális üzletláncok. A néhány százalékos európai átlagot többszörösen meghaladó romániai növekedés éllovasa a piacvezető Lidl üzletlánc.
Miután a hónap végén több ársapka is hatályon kívül kerül, a július drágulásokat hozhat.
Romániában idén az elmúlt 28 év legnagyobb búzatermése várható, ami azt jelenti, hogy a következő évben az ország Európa egyik vezető búzaexportőre lesz – írja az Argus Media tanácsadó cég elemzőire hivatkozva a Bloomberg.
Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn – írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Facebook-oldalán közölte, azért hívta meg a szakszervezetek képviselőit a Cotroceni-palotába, hogy nyíltan megvitassák a költségvetési egyensúlyt biztosító lehetséges megoldásokat.
Március 3-ától a június 13-i határidőig 708 012 agrártámogatási kérelmet nyújtottak be a romániai gazdák összesen 9 875 710,11 hektár területre – tájékoztatott hétfőn a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) hétfőn közleményben jelentette be, hogy az üzemeltető a nyilvánosságban elhnagzott állításokkal ellentétben nem függeszti fel tevékenység&am
Hétfőn újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt a júniusban.
Nicușor Dan államelnök hétfőn kora reggel találkozott az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti Szövetség (CSDR) képviselőivel.
Nagy rössel dolgoznak az elmúlt 35 év legnagyobb romániai energetikai projektjén Dél-Erdélyben, a Hunyad megyei Marosnémetiben, ahol Európa legnagyobb, legmodernebb és leghatékonyabb gázerőműve épül.