Halkan lopakodik, túlterhelést is okozhat a csendes munkaerő-felvétel

Halkan lopakodik, túlterhelést is okozhat a csendes munkaerő-felvétel

Mint mindent, ezt is jól kell csinálni. Túlterhelést, kiégést is okozhat az állásgazdagítás

Fotó: Pexels.com

Úgy tűnik, egyelőre nem is megy ki a divatból a „quiet hiring”, vagyis a csendes munkaerő-felvétel, amely a 2023-as év egyik legelterjedtebb hívószava volt a munkaerőpiacon, szakértők szerint egyenesen forradalmasíthatja a munkahelyeket. Marschalkó Eszter Enikő munka- és szervezetpszichológussal, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem adjunktusával jártuk körül a tulajdonképpen annyira nem is újkeletű trendet, rávilágítva annak előnyeire, de a túlterheléssel járó veszélyekre is.

Bálint Eszter

2024. június 25., 18:262024. június 25., 18:26

Halkan forradalmasítja a munkahelyeket a quiet hiring, vagyis a csendes munkaerő-felvétel – fogalmazta meg nemrég az Euronews.ro portálon René Janssen, az amszterdami székhelyű Lepaya edtech (oktatástechnológiai) vállalat alapítója és vezérigazgatója, rámutatva, ahelyett, hogy folyamatosan külső felvétellel bővítenék a munkaerőt, a vállalatok egyre inkább a közvetlenül az orruk előtt levő tehetségek továbbképzésére és átképzésére összpontosítanak, hogy megfeleljenek a változó üzleti igényeknek.

Idézet
A „csendes munkaerő-felvétel” az idők jele, amely lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy mindkét cél elérése mellett áthidalják a szakemberhiányt

vélekedett a vállalkozó a quiet hiringről, amelyről a Businessinsider.com azt írta, hogy a 2023 egyik legnagyobb divatszava volt a munkaerőpiacon.

Quiet hiring: eszik-e vagy isszák?

Az átképzés, továbbképzés nem újkeletű a munkaerőpiacon, mitől is más a „csendes munkaerő-felvétel”, melyek az előnyei, illetve nem terhelik-e túl az újabb feladatok a munkavállalókat? – szegeztük neki kérdéseinket dr. Marschalkó Eszter Enikő munka- és szervezetpszichológusnak, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem adjunktusának. Beszélgetésünk a kályhától indult, vagyis a jelenség pontos meghatározásával kezdte szakértőnk.

A quiet hiring, vagyis a csendes munkaerő-felvétel azt jelenti, hogy az alkalmazók nyilvános meghirdetés nélkül töltenek be állásokat, látnak el új vagy nem ellátott feladatokat cégeken belül.

Ilyenkor a lefedést igénylő állásokat belső munkaerőből továbbképzés által vagy a cég kapcsolati hálózatból töltik be (pl. szakmai gyakorlatra jelentkezők, régi alkalmazottak stb.). A jelenség keretében az aktuális alkalmazottak továbbképzését és állásgazdagítását új feladatokkal is számításba veszik – magyarázta Marschalkó Eszter Enikő, aki egyben a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó ERGO Human Resources szakértője.

Galéria

Marschalkó Eszter Enikő

Fotó: Marschalkó Eszter Enikő személyes archívuma

Rámutatott: a szervezetek célja több és magasabb szintű felelősségek lefedése a már meglévő humánerőforrás-bázis a felhasználásával. A HR-osztályok ilyenkor az állást személyre szabottan kínáljak fel, és nem ritkán előléptetés keretében. A tartalom általában a külső médiacsatornákra ki sem jut, és belső körökben is csak ritkán hirdetik meg.

A jelenség hátterében szakemberek szerint stratégiai szempontból az ergonómia és a munkaerő hozzáértésének a növelése áll. Egy már bevált alkalmazott kompetenciája és korábbi teljesítménye megbízható ugyanis a jövőbeli sikerének előrejelzése szempontjából.

Idézet
Természetesen rizikó mindig van, de a külső körökből toborzott egyéneknél még nagyobb a kiszámíthatatlanság.

Ugyanakkor a stratégia hatékonyan szabályozza a toborzásra és kiválasztásra szánt befektetéseket is. Vállalatépítési keretekben stratégiailag biztosítja az alkalmazási tervek rejtését is a versenytársak elől, ami versenyszférai előnyt szolgál” – ecsetelte Marschalkó Eszter Enikő.

Nincs új a nap alatt

Kérdésünkre válaszolva ugyanakkor aláhúzta: bár egzotikusabb nevet kapott, a jelenség mindig is létezett. Hiszen az állások jó része – főleg kisebb cégekben – az elmúlt évtizedekben sem volt meghirdetve, inkább szájról szájra terjedt az információ, vagy már ott dolgozó alkalmazottak vállaltak más szerepeket is, esetleg nőttek bele más szerepekbe. „Történelmi áttekintésben az online média megjelenésével és fejlődésével lett egyre elterjedtebb a sok csatornán történő hirdetés, marketingkampány, employer brandig stb. Most pedig kezd megjelenni a visszalépés ebből a nagy hirdetésfókuszból, és jobban koncentrálunk a meglévő alkalmazottak potenciáljára és teljesítményére” – magyarázta a szakember.

Galéria

Sokszor előnyösebb a már bevált csapatban gondolkozni

Fotó: Pixabay

Meglátása szerint a csendes munkaerő-felvétel egyik legnagyobb előnye az elő- vagy az új munkakörbe léptetett személy karrierjének gazdagítása, a személyes és szakmai fejlődés biztosítása új képzések által. Marschalkó Eszter Enikő azt vallja, mindez növelheti a munkahelyi elégedettséget, motivációt, az úgynevezett bevonódást, és természetesen jobb fizetést is biztosíthat az egyéneknek.

A munkáltató számára a már említett ergonómia és befektetés-hatékonyság mellett előnyt jelent, hogy az új lehetőségek motivációs befolyása miatt nőhet a termelékenység.

Idézet
A quiet hiring stratégia sokszor gazdasági válságok idején erősödik,

és természetesen optimalizálási célból (pénzügyileg is)” – fogalmazta meg a munka- és szervezetpszichológus.

Mi a kapcsolat a quiet quitting és quiet hiring között?
A kapcsolat főleg névleges, holott vannak olyan vélemények, melyek szerint a quiet quitting, vagyis a csendes kilépés lehet a csendes munkaerő-felvétel eredménye, amennyiben a feladatkör túlzott feltöltése nem méltányos. A quiet hiring azonban szakértőnk szerint nem a quiet quitting megoldására született, hanem nagyjából egymás mellett jelent meg a kettő 2021 után, de a quiet quitting – ami az Y és Z generációkkal asszociálnak – több kutatásban kopott eddig helyet, mint a quiet hiring.

korábban írtuk

Hódít a fiatalok körében a „csendes kilépés”
Hódít a fiatalok körében a „csendes kilépés”

Egyre több szó esik mostanság a „quiet quitting”, azaz a csendes kilépés jelenségéről, amely főként a fiatalok körében hódít. 

Nem csupa móka és kacagás

Ám egyúttal a veszélyekre is ráirányította figyelmünket. Hiszen amennyiben az új felelősségek a régiek mellé kerülnek, az alkalmazottak megterheltsége a magánélet és munka egyensúlyának felbomlásához vezethet. A túlterhelés és a nagyobb elvárásoknak való megfelelés pedig hosszú távon kiégést is eredményezhet.

Idézet
Ha a pluszfeladatokat csak állásgazdagítás céljából róják ki, és az új fizetési csomag nem tűnik igazságosnak a munkavégző számára, hosszú távon elégedetlenséghez is vezethet,

és azt érezheti, hogy a munkába bevitt erőforrásai (INPUT) nincsenek egyensúlyban a nyert erőforrásokkal (OUTPUT), ami hosszútávon kivonuláshoz vezethet” – figyelmeztetett a szakember.

Aki éppen ezért a munkáltatóknak azt ajánlja, hogy az új feladatokkal együtt az alkalmazott szempontjából is alaposan vizsgálják meg a fizetés és juttatások, a méltányosság kérdését. A mérlegelés ilyenkor meglehetősen szubjektív – Mit adunk? Mit kapunk? –, és fontos ismerni az alkalmazott minél őszintébb véleményét ahhoz, hogy motivációját hosszútávon tudjuk megtartani és jó teljesítményét biztosítsuk – fogalmazta meg.

Galéria

Új feladat vagy plusz feladat? Ha az új felelősségek a régiek mellé kerülnek, az alkalmazottak megterheltsége a magánélet és munka egyensúlyának felbomlásához vezethet

Fotó: Pixabay

„A munkavolumen figyelembevétele és annak változásai vagy szezonalitása magasabb volumen mellett megkövetelheti az új munkahelyek létrehozását azért, hogy az aktuális csapatot ne fenyegesse a kiégés vagy egészségkárosodás veszélye, ami minden bizonnyal a teljesítményét is befolyásolni fogja. Ha új felelősségek kerülnek a régi alkalmazottak munkakörébe, a szükséges képzés ne maradjon el csak azért, mert azt feltételezzük, hogy mindent tud »látásból és hallásból«. A megfelelő képzések, mentoring, shadowing és hasonló stratégiák szükségesek az új feladatok megfelelő felkarolásához” – tanácsolta a vállalkozóknak Marschalkó Eszter Enikő, aki szerint nem javallott a csendes munkaerő-felvétel „tudattalan” használata.

Mint rámutatott: amennyiben a pénzspórolás motiválja ezt a stratégiát, főleg, általában a méltányosság problémája kerül elő a szervezeti klímában. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató többet akar az alkalmazottól anélkül, hogy kellőképpen fejlessze, anélkül, hogy egyszerűbb felelősségeket elvegye tőle vagy jobban megfizesse. Ilyenkor az úgynevezett állásgazdagítás, promoválás inkább a szervezetnek old meg problémákat és az alkalmazott kiszolgáltatottan kész tények elé van állítva, ami

veszélyezteti a teljesítményét és a pszichológiai jóllétét is, kiégés, kimerülés léphet fel.

Ugyanakkor ha az állásgazdagítás nem olyan alkalmazottnál történik, aki képes a feladatok ellátásra, az új szerepben megjelenhet az inkompetencia is, ami sajnos az utólagos kezelésben több kihívást hozhat – figyelmeztet a szakember.

De jól jár, aki jól csinálja

Aki szerint abban az esetben, ha olyan cégben alkalmazzák a technikát, ahol fontos az emberek teljesítményén túl a pszichológiai jóllétük és az egészségük is, akkor csupa jó sülhet ki a dologból. „Szerencsére a fejlődő cégek többsége egyre nagyobb hangsúlyt fektet a jóllétre is a teljesítmény mellett, illetve a tapasztalattal rendelkező vezetők már rég ismerik a jóllét fontosságát a teljesítményben.

Galéria

Ha olyan cégben alkalmazzák a technikát, ahol fontos az emberek pszichológiai jólléte és az egészsége is, akkor csupa jó sülhet ki a dologból

Fotó: 123RF

Idézet
A technika akkor optimális, ha az egyén munkaköre megengedi neki az magánélet-munka egyensúlyt

– amit mostanság életegyensúlynak (life balance) neveznek. Ez azt jelenti, hogy új feladatok mellett, a régiekből át lehet adni, vagyis kerülik a »túlfeltötöttséget«. Emellett figyelnek a méltányosság kérdésre – mit miért?, befektetés/nyereség/méltányosság – és a szükséges betanítási és képzési intézkedésekre is” – emelte ki a pszichológus.

korábban írtuk

Fontosabbá válik munka és magánélet egyensúlya, mint a pénz a fiatal nemzedék számára
Fontosabbá válik munka és magánélet egyensúlya, mint a pénz a fiatal nemzedék számára

„Miért dolgozunk?” – ez volt a címe a felmérésnek, amelyet fiatalok körében készítettek a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) politikai, közigazgatási és kommunikációtudományi karán (FSPAC).

Erdélyben is felütötte már a fejét

Kérdésünkre Marschalkó Eszter Enikő úgy vélekedett, nálunk is erősödőben van a trend, főleg a nagyvárosokra, illetve a nagyobb cégekre, multinacionális vállalatokra jellemző.

Idézet
A globális tendencia hozzánk is elér. Az 2022-től emlegetett válság kapcsán számos cégben – az IT-szektorban is – kevés új munkahelyet hoztak ki, ellenben előreléptettek hatékony alkalmazottakat, és főleg a szenior szintű szakemberek kaptak új lehetőségeket”

– osztotta meg velünk tapasztalatait a szakember.

Rámutatott: a helyi – főként kolozsvári – munkaerőpiac egyik jellemzője, hogy olykor elég nehezen lehet betölteni meghirdetett pozíciókat, a fizetési igények/kérelmek, valamint az ajánlatok között pedig eléggé nagy a távolság. „Nem ritka, hogy egy kívülről érkező új alkalmazott sokkal drágábban jön, mint amennyit egy már betanult kap. Van egy furcsa fordulat a fizetések és az elvárások terén, ami megnehezítik a szelekciós folyamatokat, ha az alkalmazók nem rugalmasak. Emiatt a már meglevő alkalmazottakat előre léptetik vagy új feladatokkal látják el. Mivel a toborzás és kiválasztás piaci specifikuma eléggé szokatlan, az egyének motiválása, fejlesztése, megtartása egyre nagyobb prioritás. Az igény pedig megoldást szül, már létezik is Kolozsváron specifikus szolgáltatás – például STAY IN megközelítés – ami egyebek mellett motivációs pilléreket keres külsős szakemberekkel, karriertervezeteket készít, szervezeti klímát mér fel.

korábban írtuk

Egyelőre olcsóbb emberi erővel, mint mesterséges intelligenciával végeztetni munkahelyi feladatokat
Egyelőre olcsóbb emberi erővel, mint mesterséges intelligenciával végeztetni munkahelyi feladatokat

A mesterséges intelligencia jelenleg nem tudja költséghatékony módon helyettesíteni a munkahelyek többségét – állapította meg a Massachusetts Institute of Technology (MIT) egy tanulmányban a Bloomberg beszámolója szerint.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 25., kedd

Kinéz egy adó- és áfaemelés 2025-ben az elszabadult államháztartási hiány és a csökkenő bevételek miatt

Különböző adók és illetékek emelését, a költségvetési kiadások lefaragását célzó forgatókönyveken dolgoznak a román kormánykoalíció szakértői sajtóértesülések szerint. Elemzők szerint a gazdaság állapota miatt jövőre elkerülhetetlenek a megszorítások.

Kinéz egy adó- és áfaemelés 2025-ben az elszabadult államháztartási hiány és a csökkenő bevételek miatt
2024. június 25., kedd

Nyakunkon a jövő a munkaerőhiány miatt: megérkezett Erdélybe a „távollévő” pincér

A munkaerőhiány miatt új munkakör jelent meg Romániában, egészen pontosan elsőként Kolozsváron: a pincéré, akinek nem muszáj az étteremben rohangálnia, ugyanis az ország bármely pontjáról dolgozhat.

Nyakunkon a jövő a munkaerőhiány miatt: megérkezett Erdélybe a „távollévő” pincér
2024. június 25., kedd

A magyar EU-elnökség kiemelten fogja kezelni az uniós mezőgazdaság helyzetét

A július 1-jén kezdődő magyar EU-elnökség arra törekszik, hogy a mezőgazdaság bekerüljön a következő uniós ciklus legfontosabb szakpolitikái közé – jelentette ki Nagy István magyar agrárminiszter Luxemburgban.

A magyar EU-elnökség kiemelten fogja kezelni az uniós mezőgazdaság helyzetét
2024. június 24., hétfő

Tenyészállatok vásárlásának jóváhagyását kéri a mezőgazdasági miniszter az Európai Bizottságtól

Románia ismét kérni fogja az Európai Bizottságot, hogy a gazdákat súlyosan korlátozó környezetvédelmi előírások felülvizsgálata után tegye lehetővé a tenyészállatok vásárlását – nyilatkozta hétfőn az Agerpresnek a mezőgazdasági miniszter.

Tenyészállatok vásárlásának jóváhagyását kéri a mezőgazdasági miniszter az Európai Bizottságtól
2024. június 24., hétfő

Az erdélyi gazdák számára is fontos védővámokat vezetett be az Európai Unió

Védővámokat vezetett be az Európai Unió Ukrajnából származó zab behozatalára, így az engedélyezett kontingens túllépése után az EU vészféket léptethet életbe. A rendelkezés 2025. június 5-ig érvényes.

Az erdélyi gazdák számára is fontos védővámokat vezetett be az Európai Unió
2024. június 24., hétfő

Ha a főnök megfeledkezne róla: többféleképpen támogatható az alkalmazottak nyaralása

A munkaadók több módon támogathatják az alkalmazottak nyaralását, ha ily módon is kifejeznék hálájukat a dolgozóknak.

Ha a főnök megfeledkezne róla: többféleképpen támogatható az alkalmazottak nyaralása
2024. június 24., hétfő

Egyre több nyugat-európai gabonakereskedő vásárol ismét magyar búzát, de a romániait is kedvelik

Jó hírrel szolgált a budapesti Agrárminisztérium: a hagyományos nyugat-európai felvevőpiacokon idén ismét megugrott a kereslet Közép-Kelet-Európa egyik legjobb minőségű kenyérgabonájára, a Magyarországon megtermelt búzára.

Egyre több nyugat-európai gabonakereskedő vásárol ismét magyar búzát, de a romániait is kedvelik
2024. június 23., vasárnap

Tovább nőtt a román államadósság, a 845,098 milliárd lejes összeg nagy részét kötvények alkották

Idén márciusban 845,098 milliárd lejre nőtt az államadósság az előző havi 841,292 milliárd lejről – közölte vasárnap a pénzügyminisztérium.

Tovább nőtt a román államadósság, a 845,098 milliárd lejes összeg nagy részét kötvények alkották
2024. június 21., péntek

Több tíz millió eurós erdélyi beruházás megkezdésével ünnepel az autóipari óriás

Csaknem félszáz millió eurós befektetéssel épít újabb termelőegységet Erdélyben a világ egyik legnagyobb autóipari konszernje. Az első kapavágást szülinapi ünnepséggel is összekötötték a Continental képviselői.

Több tíz millió eurós erdélyi beruházás megkezdésével ünnepel az autóipari óriás
2024. június 21., péntek

Több mint félmilliárd lejjel jut több a gazdáknak kedvezményes hitelt nyújtó programra

A bukaresti kormány pénteki ülésén 646 millió lejjel kiegészítette a Gazdahitel program költségvetését.

Több mint félmilliárd lejjel jut több a gazdáknak kedvezményes hitelt nyújtó programra