Gyorsuló gazdasági növekedés

Egyedül Magyarország és Románia gazdasági növekedése gyorsulhat az idén 2007-hez képest az Európai Unió új, kelet- és közép-európai tagországai közül, ugyanakkor Magyarország Észtországgal és Lettországgal 2009-ig a növekedési rangsor sereghajtói közé fog tartozni – derül ki az ICEG European Center csütörtökön megjelent negyedéves előrejelzéséből. A magyar gazdaság 2008-ban 2,1 százalékkal, 2009-ben pedig 3,2 százalékkal fog növekedni az ICEG szerint.

Gazda Árpád

2008. július 25., 00:002008. július 25., 00:00

Ez jelentősen elmarad az összehasonlításban részt vevő országok tavalyi 7 százalékos és az idei 4,6 százalékosra jósolt növekedési átlagától. Románia gazdasága az idén várhatóan 7,2 százalékkal bővül. Az infláció csak Magyarországon mérséklődik az elemzésben szereplő országok közül 2008-ban. Az előrejelzések szerint a tavalyi 8 százalékról 6,4 százalékra lassul a drágulás az idén és 4,4 százalékra 2009-ben. A továbbra is magas – az országok átlagában az idén 8,5, jövőre pedig 6 százalékos – áremelkedési ráták miatt Szlovákián kívül az euróbevezetés mindenki számára „a jövő homályába vész”, fogalmaz az ICEG. Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a gazdasági elemezők és stratégák szerint a legközelebbi euróövezeti csatlakozás 2012-ben valósulhat meg, Észtország részéről. Az elemzők szerint Magyarország 2014-ben vezetheti be a közös valutát, Bulgáriával egy időben. A bevezetés dátumát illetően Románia áll a legutolsó helyen, ugyanis a várakozások szerint csak 2015-ben léphetünk be az euróövezetbe.
A gazdasági növekedés lassulásában ugyanakkor kedvező mellékhatásokat is lát az ICEG. A munkaerőhiány és a bérkövetelések csökkenésével ugyanis könnyebben letörhető a gazdasági teljesítményt jelentősen rontó infláció.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Elemzők: a csőd szélére sodorhatja Romániát egy esetleges leminősítés

Amennyiben Romániát augusztusban leminősítik, és bekerül a befektetésre nem ajánlott, vagy bóvli (angolul junk) minősítésű országok sorába, a 2009-eshez hasonló helyzet alakulna ki – figyelmeztet Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.

Elemzők: a csőd szélére sodorhatja Romániát egy esetleges leminősítés
2025. június 18., szerda

Mégsem rajtol el a héten a roncsautóprogram

A Környezetvédelmi Alap (AFM) szerdán bejelentette, hogy az új kormány megalakulásáig felfüggeszti finanszírozási programjainak elindítását.

Mégsem rajtol el a héten a roncsautóprogram
2025. június 18., szerda

USR: megállapodás van a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról

A Mentsétek meg Románát Szövetség (USR) parlamenti képviselője, Oana Țoiu szerint a jövendőbeli koalíciót alkotó pártok megállapodtak a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról.

USR: megállapodás van a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról
2025. június 18., szerda

Egyre csak dagad Románia államadóssága

Márciusban 56,1 százalékra nőtt Románia GDP-arányos államadóssága – közölte szerdán a pénzügyminisztérium.

Egyre csak dagad Románia államadóssága
Egyre csak dagad Románia államadóssága
2025. június 18., szerda

Egyre csak dagad Románia államadóssága

2025. június 17., kedd

Javaslat: 3000 eurós hektáronkénti támogatást kaphatnak a fagykárt szenvedett gyümölcs- és szőlőtermesztők

Rendkívüli támogatást igényel a román mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium az EU mezőgazdasági tartalékalapjából a gyümölcs- és szőlőtermesztőknek szánt kárenyhítő juttatásra.

Javaslat: 3000 eurós hektáronkénti támogatást kaphatnak a fagykárt szenvedett gyümölcs- és szőlőtermesztők
2025. június 17., kedd

Több millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére júliustól nyújtott támogatásból

Az energiaügyi minisztérium becslései szerint a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után mintegy 3,5 millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére nyújtott állami támogatásból.

Több millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére júliustól nyújtott támogatásból
2025. június 16., hétfő

Rekordméretű forgalmat bonyolítanak le Romániában az üzletláncok

Rekordméretű forgalmat könyvelhettek el 2024-ben a romániai élelmiszer‑kiskereskedelmi piacon tevékenykedő multinacionális üzletláncok. A néhány százalékos európai átlagot többszörösen meghaladó romániai növekedés éllovasa a piacvezető Lidl üzletlánc.

Rekordméretű forgalmat bonyolítanak le Romániában az üzletláncok
2025. június 16., hétfő

Dráguláshullám jöhet: többet fizethetünk egyes élelmiszerekért, a villanyáramért és kötelező gépjármű-biztosításért is

Miután a hónap végén több ársapka is hatályon kívül kerül, a július drágulásokat hozhat.

Dráguláshullám jöhet: többet fizethetünk egyes élelmiszerekért, a villanyáramért és kötelező gépjármű-biztosításért is
2025. június 16., hétfő

Évtizedek óta nem volt olyan a búzatermés, mint amilyennek az idei ígérkezik

Romániában idén az elmúlt 28 év legnagyobb búzatermése várható, ami azt jelenti, hogy a következő évben az ország Európa egyik vezető búzaexportőre lesz – írja az Argus Media tanácsadó cég elemzőire hivatkozva a Bloomberg.

Évtizedek óta nem volt olyan a búzatermés, mint amilyennek az idei ígérkezik
2025. június 16., hétfő

Rekordot döntött a napelemparkok termelése

Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn – írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.

Rekordot döntött a napelemparkok termelése