Fotó: Jakab Mónika
A kormány meg fogja hosszabbítani a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (RCA) árának befagyasztását – jelentette be Mihai Constantin kormányszóvivő.
2023. szeptember 29., 08:292023. szeptember 29., 08:29
2023. szeptember 29., 08:332023. szeptember 29., 08:33
A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón Mihai Constantin elmondta, csütörtökön első olvasatban tárgyalt a kormány egy határozattervezet, amellyel év végéig meghosszabbítanák a kgfb árának befagyasztását, figyelembe véve, hogy a korábbi határozat október 10-én hatályát veszti.
A kormány még a határidő előtt elfogadja az újabb jogszabályt – idézte a bejelentést az Agerpres.
Mint ismeretes, a bukaresti kormány április elején hat hónapra fagyasztotta be a következő hat hónapra a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát, és erre az időszakra a biztosítási brókerek jutalékát is – a kötvények értékének 8 százalékára – korlátozták.
Az intézkedéstől a piac megnyugtatását és a kgfb-árak drasztikus növelésének megelőzését remélték, miután március közepén az ASF fizetésképtelenség miatt bevonta a kgfb terén piacvezető Euroins Romania biztosító működési engedélyét, és csődeljárást kezdeményezett ellene. Az Astra (2015), a Carpatica (2016), és a City Insurance (2021) után az Euroins volt nyolc év alatt már a negyedik nagy biztosító, amely tönkrement Romániában, valamennyiük portfóliójának jelentős részét a – dömpingáron kínált – gépjármű-felelősségbiztosítások tették ki. A bebukott biztosítókkal szembeni kárigények rendezését a biztosítási garanciaalap (FGA) veszi át.
Befagyasztotta a következő hat hónapra a bukaresti kormány a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA) árát.
Magyarország legkorszerűbb petrolkémiai gyárát avatták fel a Borsod megyei Tiszaújvárosban Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében. A Mol Poliol Komplexum avatóünnepségére számos kelet-európai országból érkeztek újságírók.
A kormány „eltökélt szándéka” 3700 lejre emelni a minimálbért – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A teljes munkaidőben foglalkoztatott romániai alkalmazottak 15 százalékát az országos bruttó minimálbérrel javadalmazzák a munkaadóik – mutat rá az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) kedden közzétett elemzésében.
A márciusi 6,61 százalékról 5,9 százalékra csökkent áprilisban az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Továbbra sem találni elegendő mezőgazdasági gépkezelőt Romániában, annak ellenére, hogy egyes helyeken – főleg Erdélyben – már 2-3 ezer eurós fizetéseket kínálnak.
Izrael élelmezésbiztonságának erősítése érdekében Avi Dichter mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter vészhelyzeti búzaellátási megállapodást kötött Bukarestben román hivatali partnerével, Florin Barbuval.
A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa hétfői ülésén úgy döntött, hogy 7 százalékon tartja az alapkamatot.
Bukarestben szervezett tiltakozó megmozdulást hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) és 29 tagszervezete. A tüntetők 10 órától a kormánypalota előtt gyűltek össze, majd dél körül elindultak a gazdasági, a munkaügyi és a pénzügyminisztérium felé.
Idén áprilisban 33,2 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma Romániában 2023 negyedik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 46,8 százalékos növekedést jegyeztek.
Csigalassúsággal halad az öntözhető mezőgazdasági területek növelése Romániában. Napjainkban mindössze 500 ezer hektárra jutott öntözővíz. A bukaresti szaktárca az izraeli mezőgazdasági minisztériummal tárgyal új irrigációs beruházásokról.
szóljon hozzá!