2007. november 30., 00:002007. november 30., 00:00
A módosításokkal szeretnék elérni, hogy a magánosítás szabályai összhangba kerüljenek az európai uniós előírásokkal, és ezáltal elkerülhetők legyenek a brüsszeli székhelyű Európai Bizottság (EB) Románia ellen indított vizsgálatai. Botez ezzel a Rompetrol, a craiovai autógyár és a szintén craiovai Electroputere részvénytöbbletének magánkézbe juttatására
utalt. Az EB ugyanis mindhárom tranzakció esetében vizsgálatot indított, törvénytelenségekkel vádolva a román kormányt. A Rompetrol és az Electroputere esetében azt kifogásolták, hogy a testület nem értesült időben a privatizációról, míg a Ford által megvásárolt, egykoron a Daewoo tulajdonát képező craiovai autógyár magánosítása esetében a bizottság úgy vélte, hogy a kormány olyan engedményeket tett a vásárlónak, amelyek állami támogatásnak minősülnek. Ez pedig az uniós normák szerint tilos, mivel ellentmond a szabad versenyre vonatkozó szabályoknak. Az AVAS vezetőinek elképzelése szerint a privatizációk ezentúl nyílt árverés formájában történnének, kizárva az előzetes tárgyalásokat az esetleges vásárlókkal.
Az új magánosítási szerződések megkötésénél csak az árra és a már előzetesen jóváhagyott esetleges állami támogatásra vonatkozó feltételeket veszik figyelembe – magyarázta Botez. Az igazgatóhelyettes arra is rámutatott, hogy az Electroputere privatizálása volt az első, ahol az állam nem támasztott olyan feltételeket, mint az alkalmazottak számának megőrzése, vagy az addigi tevékenység fenntartása. Mivel ez a „kísérlet” sikeres volt, így a soron következő magánosítás, a jászvásári Antibiotice gyógyszergyár eladása már nyílt árveréssel fog történni. Botez kifejtette: az AVAS szerint az összes privatizációs eljárás az uniós normáknak megfelelően zajlott. Az intézmény ennek ellenére hajlandó ezekre a változtatásokra, hogy ezáltal is felgyorsítsa a privatizációs folyamatot, és megvalósítsa a tervet, miszerint 2008 végéig túladjon a maradék 65 vállalaton, amely még a portfóliójában van.
A Versenyhivatal időközben kritikákkal illette az AVAS vezetőségét, azzal vádolva őket, hogy az EB-vizsgálatok többségéért az intézmény okolható, mivel nem tartotta be a vonatkozó közösségi előírásokat.
Nicușor Dan államfő kihirdette az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvényt.
Felvásárolta a kolozsvári EnergoBitet a francia energetikai nagyvállalat, a Vinci – adta hírül az Economica.net gazdasági portál a cég közleménye alapján.
A kormány elfogadta a fejlesztési minisztérium javaslatát, amelynek értelmében augusztus 1-jétől megszűnik az ülésjáradék a területi közrendi hatóság (ATOP) tagjai számára – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ sajtóirodája.
Jelentősen csökkent júniusban a román gazdasággal szembeni bizalom indexe, a mutató jelenlegi szintje a recesszió kockázatát jelzi – közölte csütörtökön a pénzügyi elemzőket tömörítő CFA Románia Egyesület.
Az S&P Global nemzetközi hitelminősítő szerdán megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és a hozzá rendelt negatív kilátás is maradt.
Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes szerda este a B1 televízióban nyilvánosan bírálta a CFR személyszállító ágazata vezérigazgatójának, Traian Preoteasának a közelmúltban tett kijelentéseit a havi 11 ezer eurót meghaladó jövedelméről.
Új időszámítást jelent a romániai idegenforgalomban, hogy a kormány idén módosította a közalkalmazottak üdülési csekkjeire vonatkozó rendelkezést, és nem jár automatikusan mindenkinek az összeg.
Elkezdődhet az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának építése, miután a közúti beruházásokért felelős társaság szerdán kiadta az engedélyt a munkálatok elindítására.
Idén júniusban 4 693 581 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4132-vel többet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2766 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szerdán közzétett adataiból.
Az APIA igazolásokat állít ki az állattartó gazdálkodóknak, akik banki hiteleket szeretnének igénybe venni a folyó tevékenységeik finanszírozására.