Fotó: Kiss Judit
Az állami tulajdonban lévő Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR) pénzt fizettetne más vasúttársaságokkal az állomások használatáért, mivel egyre égetőbb szüksége van nagy összegekre az elavult hálózat javításához.
2024. május 24., 19:502024. május 24., 19:50
Mivel a román állam nem ad elég pénzt a vasutak javítására, a vasúti infrastruktúrát kezelő vállalat vezetői olyan vonalak bezárását követelik, ahol a vonatok nem tudnak biztonságosan közlekedni. Rámutatnak, hogy a pályakarbantartásra és -javításra kapott összegek az elmúlt években elenyészőek voltak ahhoz képest, mint amennyire szükség lenne. A digi24.ro hírportál állásfoglalást kért a közlekedési minisztérium vezetőségétől a vasutak aggasztó állapotáról, de egyelőre nem kapott választ. A hírportál beszámolója szerint
Viszont nem ez volt az egyetlen, sokat késő szerelvény, három másik vonat is hosszú késéssel közlekedett. A CFR-nek a digi24 által idézett jelentése rámutatott, hogy nem is kell szélsőséges időjárás ahhoz, hogy a romániai vasútnál problémák üssék fel a fejüket, hiszen tulajdonképpen az 1990-es évek óta nem különítettek el jelentős összegeket a javításokra és karbantartásra. A problémák így sokasodtak, és most már hatalmas összegekre van szükség ahhoz, hogy a vasút újra „sínen legyen”. Idén például a korábbiakhoz képest 4 milliárd lejjel többet kellett volna elkülöníteni javításokra. Ez azért van, mert a vonalak több mint 71%-ánál elmaradt a javítás. Az alagutak közel 54%-a, a töltések és hidak 64%-a, a berendezések és daruk 85%-a van ugyanebben a helyzetben.
Fotó: Kiss Judit
A tragédiák megelőzése érdekében több száz helyen sebességkorlátozás van érvényben, amelyektől úgy tűnik, hogy nem fognak egyhamar megszabadulni az utasok és mozdonyvezetők. Ha nem jut több pénz a vasúthálózat korszerűsítésére, a CFR vezetői ideiglenes lezárásokat javasolnak azokon a vonalakon, ahol a vonatok nem tudnak biztonságosan közlekedni, ezt az ötletet nem utasítják el a vasúti szakszervezet egyes tagjai. Grigore Mare, az egyik vasúti szakszervezet elnöke azt nyilatkozta, el kell dönteniük, hány kilométernyi pályán kell nagymértékű beruházásokat eszközölni. Mások szerint
Rodrigo Maxim, a Romániai Vasúti Fuvarozók Szakszervezetei Szövetségének elnöke úgy nyilatkozott, hogy ő maga Olaszországban 300 km/órás sebességgel utazott Rómából Nápolyba, egy óra és 10 perc alatt 350 kilométert haladt a vonat. „Romániában 350 kilométert minimum 2 óra alatt lehet megtenni vonattal, de az is előfordul, hogy hosszabb idő alatt” – mondta a szövetség elnöke. Az évtizedek alatt leromlott állapotú vasút javításához az európai alapok nem elegendőek – áll a CFR jelentésében. Az állami költségvetésből is nagy összegű juttatásokra van szükség, valamint a saját bevételek növelésére. Az egyik megfontolás tárgyát képező lehetőség, hogy több vonalat adjanak bérbe magánüzemeltetőknek.
Fotó: Kiss Judit
Az állami tulajdonban lévő Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) 2024-re 1,026 milliárd lejes veszteséget becsül, ami 464 százalékkal magasabb a 2023. december 31-i szintnél, elsősorban az állami költségvetésből származó kompenzáció közel 30 százalékos csökkenése és a bérköltségek közel 1,8 milliárd lejre való növekedése miatt.
Az állami tulajdonban lévő Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) 2024-re 1,026 milliárd lejes veszteséget becsül, ami 464 százalékkal magasabb a 2023. december 31-i szintnél.
A tervezettnél közel egy évvel korábban, már 2026-ban elkezdődhet a kitermelés a Fekete-tenger kontinentális talapzatának Romániához tartozó részén található Neptun Deep lelőhelyen. Erről a projektet ismerő személyek nyilatkoztak a sajtónak.
Romániában 8,66 százalékkal nőtt az autóipari termelés az év első hat hónapjában – közölte pénteken a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
A romániaiak átlagosan alig több mint 32 évet dolgoznak a nyugdíjba vonulás előtt, ezzel kivívták maguknak a legrövidebb munkaidővel rendelkező ország címet – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) a tervezettnél 1,2 milliárd lejjel több adót gyűjtött be az idei első félévben – számolt be kedden a Facebook-oldalán Marcel Boloş pénzügyminiszter.
Elsőként a romániai piacra lép be a Gránit Bank, amely várhatóan még a harmadik negyedévétől első magyarországi bankként nyújt majd határon átnyúló, úgynevezett cross border szolgáltatást.
Talán csütörtökre sikerül visszakapcsolni az országos villamos áram-hálózatra a cernavodai atomerőmű egyes blokkját, amely pénteken este állt le meghibásodás miatt.
Bár az úgynevezett luxusadóról szóló törvény már az év eleje óta hatályban van, az adóhatóság júliusban tette közzé a „luxuscikkek” bejelentésére és azok adóztatására kidolgozott 216-os nyomtatvány mintájára és tartalmára vonatkozó első utasításokat.
Egyik legnagyobb európai tesztlaboratóriumát nyitotta meg a Continental Temesváron – közölte a vállalat.
Románia hónapról hónapra növekvő hőmérsékletben forrong, és az ügyfelek olyan megoldásokba fektetik pénzüket, melyek termikus kényelmüket és a megfelelő minőségű levegőt biztosítják számukra, és ez az eMAG-nál regisztrált eladások számában is tükröződik.
Az egyik legnagyobb romániai autóipari cég, a Leoni 10 százalékkal csökkenti dolgozói számát a több mint 3600 személyt foglalkoztató besztercei gyárában – adta hírül a G4media.ro.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)