Marcel Ciolacu kormányfő az üzletláncok képviselőivel
Fotó: Gov.ro
Az alapélelmiszerek árának csökkentését célzó mechanizmus kidolgozásáról tárgyalt kedden Marcel Ciolacu miniszterelnök a kiskereskedelmi üzletláncok szövetségének képviselőivel – tájékoztatott a bukaresti kormány.
2023. június 20., 18:572023. június 20., 18:57
2023. június 20., 19:272023. június 20., 19:27
A találkozót követően Marcel Ciolacu rámutatott, az üzleti szféra nyitott arra, hogy párbeszéd útján létrehozzanak egy „életképes, egyszerű és világos mechanizmust”, amely a kormány többi ez irányú intézkedése mellett hozzájárul majd az infláció csökkentéséhez és a vásárlóerő növeléséhez. Hozzátette, a kabinetnek eltökélt szándéka egy számjegyűre csökkenteni az inflációt az év végéig.
A kiskereskedelmi hálózatok szövetségének képviselői méltányolták a párbeszédre való nyitottságot, és elvi hozzájárulásukat adták egy ilyen mechanizmus kidolgozásához – közölte a kormány. A tájékoztatás szerint csütörtök reggelig még egyeztetnek a konkrét intézkedésekről.
A Victoria-palotában tartott találkozón a miniszterelnökön kívül részt vett Marian Neacşu kormányfőhelyettes, Florin Barbu mezőgazdasági miniszter, továbbá a Versenytanács, az adóhatóság (ANAF), az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA), valamint az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) képviselői is.
A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét – írta az Economica.net gazdasági portál az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) adatai alapján.
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
Nem hagyta jóvá a Közvetlen Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar állami energetikai vállalat, az MVM átvenné a német E.On romániai gáz- és villamosenergia-ellátási üzletágát.
A deficitcsökkentő csomagok gyors egymásutánban történő elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják – írta hétfő este a Facebook-oldalán a gazdasági miniszter.
Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Románia fúziója – közölte az UniCredit Bank.
Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.
A GDP 9 százalékát meghaladó tavalyi költségvetési hiány lefaragása érdekében meghozandó megszorító intézkedések az állami hatóságokat sem kerülik el.
Nem az eredeti formájában fogadják el a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló törvénytervezetet, miután az heves vitákat váltott ki a társadalomban és politikai körökben – értesült az Economica.net.
A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.
Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.
szóljon hozzá!