Fotó: 123RF
Április elsejétől Belgiumban havi 2029,88 euróra nő a minimálbér, és ezzel ötre nő azoknak az európai uniós országoknak a száma, ahol a havi bruttó minimálbér meghaladja a 2 000 eurót – írja az Euractiv.
2024. március 28., 18:112024. március 28., 18:11
A cikk ugyanakkor emlékeztet, hogy az EU statisztikai hivatala 22 országban vizsgálja a minimálbér alakulását, máshol nem létezik ennek az intézménye.
A rangsorban Franciaország következik, ahol a 2024. január 1-jei emelést követően a minimálbér elérte az 1766,92 eurót.
Az Eurostat által közzétett adatsorok szerint a rangsorban szereplő 22 uniós tagállam közül még kilenc olyan akad, ahol a havi bruttó minimálbér meghaladja az 1000 eurót, míg három országban – Bulgáriában, Romániában és Magyarországon – havi 700 euró alatt van.
Románia a 27. helyen áll abban a globális kitekintésű rangsorban, melyben többtucatnyi ország nettó minimálbérének növekedési arányát hasonlítják össze.
A Románia makrogazdasági egyensúlyhiányát elemző, hétfőn közzétett elemzésében az Európai Bizottság azt ajánlja a romániai döntéshozóknak, hogy vonjanak be szakértőket az országos minimálbér megállapításának folyamatába.
Idén nyáron nem emelkedik az általános áfakulcs – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Legkésőbb hétfő reggelre elkészül a deficitcsökkentő intézkedéscsomag végleges változata Dragoș Anastasiu elnöki tanácsadó szerint.
Az uniós alapokhoz való hozzáférésének felfüggesztését kockáztatja Románia, ha október 15-ig nem tesz hatékony lépéseket a költségvetési hiány csökkentésére – jelentette ki pénteken Alin Andrieș pénzügyi államtitkár.
Két nappal az előző drágítás után, pénteken újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt az Izrael és Irán között dúló háború kitörése óta.
Az európai uniós statisztikákban amúgy is sereghajtó Romániában nemhogy javult volna, hanem romlott a hulladék újrahasznosításának aránya – figyelmeztetett a környezetvédelmi őrség (GNM).
Alin Andrieș pénzügyi államtitkár fogja képviselni Romániát az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának (ECOFIN) pénteki ülésén.
A román állam 18 új pályázati felhívást közölt bányászati koncessziós jog megszerzésére. A többek között arany-, grafit-, lignit-, feketekőszén-, érc- és sólelőhelyek közül hét helyszín Erdélyben található.
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege túlélésre rendezkedett be: nem megy csődbe, nem állítja le a vonatokat, viszont a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a vállalat vezérigazgatója.
Az eladó nélküli önkiszolgáló, más néven okosboltok olyan üzletek, amelyekben nincs szükség hagyományos kiskereskedelmi eladókra a vásárlók kiszolgálásához.
Ahhoz képest, hogy milyen villanyárak voltak két-három évvel ezelőtt, a most ajánlott díjszabások nagyon barátságosnak tűnnek, jókor liberalizálják a villamosenergia-piacot – jelentette ki a Krónikának Nagy-Bege Zoltán energetikai szakértő.
szóljon hozzá!