Fotó: Képernyőmentés
Bár az országos közútkezelő társaság (CNAIR) már tavaly kiírta a közbeszerzési eljárást a Nagyszeben és Brassó közötti A13-as autópálya Nagyszeben és Fogaras közötti szakaszának megtervezésére és megépítésére, nem hogy az építési munkálatok kezdetének időpontja vész homályba, de még azt sem tudni, mikor kezdődhet a tervezés.
2023. január 25., 15:582023. január 25., 15:58
2023. január 25., 16:382023. január 25., 16:38
Az ok: a négy ütemre osztott sztráda esetében három szakasz kapcsán is problémák merültek fel a tervdokumentációval, az érdeklődő cégek hibákat jeleztek, illetve további magyarázatot kértek, emiatt pedig fel is függesztették az eljárást.
Mindez úgy történt, hogy a román nyelvű pályázatban az ideiglenes gátat jelentő batardou kifejezés helyett bardout írtak, ami öszvért jelent.
Bár az észak-erdélyi autópálya kapcsán már az is jó hírnek számít, hogy az év elején ismét kiírták a közbeszerzési eljárást a Bihar megyei Berettyószéplak–Bisztraterebes-szakasz kivitelezésére, sok örömünk idén sem lesz az autópályából.
Nem sokkal jobb a helyzet a Bojca és Mirsa közötti szakasz esetében sem: ott a tavalyi év végén az olasz WeBulid-Astaldi nyújtott be óvást.
Azért panaszolták be a CNAIR-t az Óvásokat Elbíráló Országos Tanácsnál (CNSC), mert az vagy nem volt hajlandó megadni a kért magyarázatokat a dokumentáció kapcsán, vagy ellentmondásos magyarázatokat adott, emellett a dokumentáció hiányos volt, és homályos elemeket is tartalmaz.
Egyedül a Felsőszombatfalva és Fogaras közötti szakasz építése körül nem adódtak gondok – legalábbis egyelőre.
Ennek a megépítésére március elsejéig várják a pályázókat, amelyekből eddig nem volt hiány: összesen hat konszern nyújtotta be jelentkezését.
Amúgy a Nagyszeben és Fogaras közötti, 68 kilométeres szakasz építése már hét éve húzódik: 2015-ben írták ki a pályázatot a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, amit a bürokrácia nehezített, később a források hiánya miatt nem tudták kiírni a pályázatot a sztrádaszakasz megtervezésére és kivitelezésére.
A szakasz megépítése várhatóan mintegy nyolcmilliárd lejbe (1,6 milliárd euró) kerül, amit vissza nem térítendő európai uniós támogatásból finanszíroznak.
Immár hagyománynak számít, hogy az év első napjaiban a romániai közúti és vasúti infrastruktúra fejlesztését árgus szemekkel követő Pro Infrastruktúra Egyesület prognózissal rukkol elő.
Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
szóljon hozzá!