Fotó: Kiss Előd Gergely
Csütörtökön délelőtt 11 órakor leszállt a Turkish Airlines első Isztambul–Kolozsvár-járata a kincses város nemzetközi repülőterén.
2016. szeptember 01., 19:332016. szeptember 01., 19:33
Mint ismeretes, az eredeti tervek szerint július végén kellett volna megérkeznie a légitársaság első gépének Kolozsvárra, ám az időközben kialakult törökországi rendkívüli állapotok miatt elhalasztották a járat beüzemelését.
Szeptember elsejétől kezdve a légitársaság heti négy alkalommal, hétfőn, kedden, csütörtökön és szombaton indít mindkét irányba járatokat a két város között. Az isztambuli Atatürk-reptérről induló járaton a jegyárak 99 dollártól kezdődnek, visszafelé, Kolozsvárról Isztambulig 99 euró a legolcsóbb jegyár, de utóbbiban már a különféle illetékek is benne vannak. Ziya Taşkent, a Turkish Airlines értékesítési alelnöke elmondta: a járat leegyszerűsíti a közel- és távol-keleti városok irányába is az utazást, ugyanis ezután elég lesz Kolozsvárról indulva egyszer átszállni, míg korábban két átszállásra volt szükség.
A kormány deficitcsökkentő csomagjába foglalt intézkedések ellen tiltakoznak hétfőn a nyugdíjpénztárak, a román vízügyi igazgatóság (ANAR) és a mezőgazdasági minisztérium alkalmazottai.
Félrekezelt súlyos beteghez hasonlította Romániát Radu Miruță gazdasági miniszter .
Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.
Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.
Nagyváradon nyit termelési központot a közel 17 000 alkalmazottat foglalkoztató és évente mintegy 5 milliárd eurós forgalmat bonyolító finn ipari gépgyártó, a Metso – közölte a Profit.ro gazdasági portál.
Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves összevetésben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Ilie Bolojan csütörtök esete kijelentette: Nicușor Dan államfő a kormány beiktatásakor arra kérte őt, hogy tegyen meg mindent az adóemelések elkerülésért, de a költségvetés állapota ezt nem tette lehetővé.
Az OMV Petrom új gázlelőhelyre bukkant Dél-Romániában, a Craiovától 70 kilométerre fekvő Spineni-ben.
Mindenki megkapja a keserű pirulát, de nem egyformán fog fájni – fogalmazta meg Rácz Béla Gergely közgazdász, amikor csütörtökön a Bolojan-kormány által közvitára bocsátott deficitcsökkentő intézkedéscsomagról kérdeztük.
szóljon hozzá!