Az internetre „költöznek” az elkobzott áruk

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az országos adóhatóság (ANAF) vezetősége nemrég megerősítette azt a már évek óta tervezett döntését, hogy online üzletet indít, ahol az elkobzott, illetve lefoglalt tárgyakat értékesítik.

Gáspár Botond

Iszlai Katalin

2016. október 18., 13:592016. október 18., 13:59

Mint ismeretes, jelen pillanatban a nagyobb városokban, regionális központokban működtetnek saját üzletet a kisebb értékű termékek eladására, de hasonló helyiség és tevékenység létezik a legtöbb megyei pénzügyi igazgatóság székhelyén. Az adóhatóság által elkobzott javakat árverésre bocsátják, illetve üzletekben árusítják, megadva ezáltal a lehetőséget arra, hogy kedvezményes áron juthassanak hozzá a vásárlók az említett áruhoz, az értékesítés pedig a közpénzügy hatáskörébe tartozik. Marosvásárhelyen és Csíkszeredában néztünk szét, hogy milyen elkobzott árucikkeket és milyen árban lehet beszerezni.

Készül az online adatbázis

Marosvásárhelyen az adóhatóság Dózsa György 1–3. szám alatti székhelyén érdeklődtünk. A javak értékesítéséért felelős részleg munkatársa, Ramona Munteanu elmondta, éppen azon az adatbázison dolgozik, amelyet az online felület frissítéséhez kértek tőle, és amely a jelenleg értékesítésre váró termékeket tartalmazza. „Tőlünk, a kihelyezett egységektől rendszeresen bekérik az adatokat, ezeket összesítik, bekerülnek a pénzügyminisztérium adatbázisába is, majd közzéteszik az ANAF honlapján. Legutóbb pénteken frissítettük az információkat” – tájékoztatott az illetékes.

Elmondta, azokat a tárgyakat és eszközöket igyekeznek értékesíteni, amelyeket különböző állami hatóságok (rendőrség, csendőrség, bíróság, fogyasztóvédelmi hivatal stb.) foglaltak le, illetve koboztak el. Ezek közül a kisebb értékű javakat a raktárban tárolják, és közvetlen értékesítéssel próbálják eladni, a romlandó vagy nem időt álló (gyümölcsök, zöldségek, növények, állatok stb.) termékeket azonnal átadják szakosodott kereskedelmi egységeknek, és eladják, az ingatlanok és a drágakövek esetében versenytárgyalást kell hogy szervezzenek, a gépkocsikat és gépeket a minisztériumnak jelentik, ahonnan az információt továbbítják a kormány főtitkárságára, és általában ingyenesen közintézményeknek utalják át. Amennyiben azonban a gép legalább 75 százalékban elhasznált, akkor eladják.

Drágaköveket is, de nem mindenkinek

Gyémántot, aranyat, ezüstöt csak a fogyasztóvédelmi hivatal által engedélyezett jogi személy vásárolhat. „A törvény szerint az ingatlanok és a drágakövek esetében jogunk van reklámozni, hirdetést feladni. A napokban is lesz ilyen egy román és egy magyar nyelvű újságban. A felértékelést mindig egy hivatásos értékbecslő végzi. Ha nehezen értékesíthető tárgyról van szó, akkor lehetőségünk van újrabecsülni, de ezzel nem sietünk, mert az első értékelés szerinti áron akarjuk értékesíteni. Ha ez mégsem sikerül, akkor a második kihirdetésen 25 százalékos, a harmadikon 50 százalékos, a negyediken 75 százalékos árengedményt teszünk. Mindenre számlát és nyugtát adunk” – ismertette Ramona Munteanu.

Olcsó és silány

Ottjártunkkor azonban a készlet silány minőségű és kevés terméket tartalmazott: például 5 lejért kínáltak „furcsa” stílusú farmert, 2 lej 50 baniért gyerekcipőt, 5 lejért 50 milliliteres és 10 lejért 100 milliliteres parfümöt, 2 lejért különböző játékokat. Emellett volt 3191 darab csatornaszegélykő darabja 2 lejért, Opel Frontera 3100 lejért, többmotoros láncfűrész 37, 75 és 112 lejért, Mercedes Benz haszongépjármű 9300 lejért, Fiat haszongépjármű 1500 lejért, két BMW személygépkocsi 1312 és 1500 lejért – ezek legtöbbje működésképtelen, használhatatlan. „A készlet egy része itt van a raktárban, a többiből csak minta vagy fénykép van nálunk, és letétbe helyeztük cégeknél” – mondta a szakember.

Céget bíztak meg az értékesítéssel

Jelenleg Hargita megyében az adóhatóság nem árusít elkobzott javakat, ezzel ugyanis egy megbízott cég foglalkozik. Kedves Imre, a hatóság ügyvezető igazgatója megkeresésünkre elmondta, az értékesítés sok fejtörést okozott számukra. „Hargita megyében mostanáig nem igazán voltak elkobzások, csak annyi, amit a rendőrség vagy az ügyészség lefoglalt. Miután az ANAF elkezdte a tevékenységét a térségben, a székelyudvarhelyi Merkúr áruház üzleteiben és a csíkszeredai kínai üzletben történtek nagyobb értékű elkobzások. Mivel ezek nagyobb mértékűek voltak, meghaladta az erőnket, hiszen nem volt elég személyzetünk és megfelelő helyünk sem az értékesítéshez.

Egy adott pillanatban az a helyzet állt elő, hogy kollégáink, akik köztisztviselők, és nem árusítók, a berendezett gyűléstermünkben árultak. A helyzet rendezéseként, mivel az ANAF kitért arra, hogy van lehetőség bizományi üzletbe továbbadni ezeket a lefoglalt javakat, szerződést kötöttünk a csíkszeredai Bohóc and Gombóc használt áruval kereskedő üzlettel, és ez a cég fog az eladással foglalkozni – avatott be az igazgató, aki szerint egyébként Hargita megyében nincsenek olyan áruk, amelyek az online értékesítésre alkalmasak lennének

Mituleci Katalin, a csíkszeredai pénzügyi hivatal vezetője érdeklődésünkre elmondta, kétféle eljárásról lehet beszélni a téma kapcsán: az egyik azokra a javakra vonatkozik, amelyeket azoktól foglalnak le, akiknek tartozásuk van az állam felé, a másik pedig az állami szervek által elkobzott javakat foglalja magában. „Az utóbbiak értékesítésének céljából meghirdettünk egy licitet, ezt a Bohóc and Gombóc Kft. nyerte meg, a szerződés pedig október 20-ától lép érvénybe. Mi nem vagyunk árusítók, értelmetlen volt az az elképzelés, hogy itt áruljuk a tárgyakat. Most az következik, hogy átadjuk az üzletnek a készletet, és gondolom, hogy jövő héttől el is kezdik árusítani azt. Az árakat nem ők, hanem mi határozzuk meg, a bevételt pedig visszajuttatják hozzánk – ecsetelte az igazgatónő. Mint ismertette, a kínai üzletből lefoglalt javakat Böjte Csaba ferences rendi szerzetes alapítványának és a katolikus egyháznak adományozták, a jelenleg árulásra bocsátott készlet kizárólag ruházati cikkekből áll.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
2025. július 07., hétfő

Újra utcára vonultak a megszorításokat ellenző a közalkalmazottak

A kormány deficitcsökkentő csomagjába foglalt intézkedések ellen tiltakoznak hétfőn a nyugdíjpénztárak, a román vízügyi igazgatóság (ANAR) és a mezőgazdasági minisztérium alkalmazottai.

Újra utcára vonultak a megszorításokat ellenző a közalkalmazottak
2025. július 07., hétfő

Gazdasági miniszter: Románia olyan, mint egy intenzív osztályon fekvő beteg

Félrekezelt súlyos beteghez hasonlította Romániát Radu Miruță gazdasági miniszter .

Gazdasági miniszter: Románia olyan, mint egy intenzív osztályon fekvő beteg
2025. július 07., hétfő

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára

Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára
2025. július 07., hétfő

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament

Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.

Tovább nőttek a lakásárak Romániában
Tovább nőttek a lakásárak Romániában
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

2025. július 04., péntek

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban

Nagyváradon nyit termelési központot a közel 17 000 alkalmazottat foglalkoztató és évente mintegy 5 milliárd eurós forgalmat bonyolító finn ipari gépgyártó, a Metso – közölte a Profit.ro gazdasági portál.

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma

Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves összevetésben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma

2025. július 04., péntek

Bolojan: ez a deficitcsökkentő csomag volt az egyetlen megoldás az államkassza gyors gyarapítására

Ilie Bolojan csütörtök esete kijelentette: Nicușor Dan államfő a kormány beiktatásakor arra kérte őt, hogy tegyen meg mindent az adóemelések elkerülésért, de a költségvetés állapota ezt nem tette lehetővé.

Bolojan: ez a deficitcsökkentő csomag volt az egyetlen megoldás az államkassza gyors gyarapítására
2025. július 03., csütörtök

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom

Az OMV Petrom új gázlelőhelyre bukkant Dél-Romániában, a Craiovától 70 kilométerre fekvő Spineni-ben.

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom
Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom
2025. július 03., csütörtök

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom