2010. augusztus 29., 11:562010. augusztus 29., 11:56
A törökországi Samsun városban és a bajorországi Haimingban tervezett hasonló technológiát alkalmazó erőművekkel „2015-ig 15 terawattóra elektromos áramot leszünk képesek előállítani, ami megfelel az osztrák áramfelhasználás egy negyedének” - jelentette ki az OMV Power International igazgatója Martin Thomas újságíróknak az OMV új stratégiáját bemutató hétvégi tájékoztatón.
„A gáz-üzletágól egyenes út vezet az áramtermelés, további nyereségek felé” - mutatott rá Martin Thomas. Alapjában véve a hozzáadott érték előállításnak növeléséről van szó a földgáztól egészen az elektromos áramig kiterjesztett vertikumban, amit gáz-, illetve megújítható energiaforrásokra épülő erőmű-portfolió bővítésével kíván a vállalat elérni.
Jövőre három OMV erőmű kezdi meg az áramtermelést. A brazi-i gáz-kombinált 860 MW-os teljesítményű és évi 5 ezer gigawattóra áramtermelési kapacitású erőmű mellett üzembe helyezik az ugyancsak romániai Dorobanțu melletti évi 113 gigawattóra áramtermelési kapacitású szélerőművet, valamint a hővisszanyerő technológiát alkalmazó évi 75 gigawattóra áramtermelési kapacitású erőművet az ausztriai Weitendorf mellett. Az OMV általában 13 százalékos nyereségkulcsot vár el minden egyes új projektjétől és ezt a brazi-i erőmű is hozni fogja - mondta Martin Thomas.
A gáz-kombinált erőmű a törökországi Samsunban egy-két évvel a brazi-i után készül majd el, és 600 millió eurós kivitelezési költségével valamivel többe kerül majd az 535 millió eurós brazi-i beruházásnál, az idő közben bekövetkezett áremelkedések, valamint az erőműhöz vezető hosszabb gázvezeték miatt. A Samsun erőmű áramtermelési kapacitása nagyobb lesz a brazi-i erőműnél, évi 6500 gigawattóra, és hatásfoka is jobb lesz a brazi-i 57 százalékánál. A Samsun orosz gázt kap majd a Kék Áramlat gázvezetékből az erőművet a tengerparttal összekötő 60 kilométer hosszú bekötő vezetéken keresztül.
A brazi-i erőmű éves áram- és távhő termeléséből nagyjából egy terawattórát használ majd fel a Petrom közelben elhelyezkedő Petrobrazi olajfinomítója - közölte Karl Dietrichstein, az erőmű projektvezetője. „Évente nagyjából egymilliárd köbméter gázt tüzelünk majd el, a román belföldi gáztermelés mintegy ötödét, és eközben csak harmadannyi széndioxidot bocsátunk ki, mint amennyit egy hasonló teljesítményű szénerőmű” - mondta a Bukaresttől jó egy órányi autózásra északra fekvő építési területen 700 ember munkáját felügyelő projektigazgató. A projekt kivitelezését a General Electric (GE) és a görög Metka építőipari konszern konzorciuma végzi. Az üzembe helyezést követően az erőmű 40 főnek ad majd munkát.
A brazi-i erőműben két, egyenként 280 MW teljesítményű gázturbina és egy 300 MW teljesítményű gőzturbina termel majd áramot. „A gázturbinák működési elve nagyjából megegyezik a repülőgép hajtóművekével” - magyarázta Karl Dietrichstein. „Azzal a különbséggel, hogy a repülőgép hajtóművének tolóereje a gépet mozgatja, míg a szilárdan rögzített gázturbina sugara az áramfejlesztő generátor turbinalapátjait hajtja meg.” Egyetlen ilyen gázturbina a teljesítménye egy Airbus A380-as óriásgép négy hajtóművének teljesítményével vethető össze. Az erőművet az országos energiaellátó hálózattal összekötő 8 kilométeres távvezeték szakasz tartóoszlopai már állnak, csak a vezetékeket kell kifeszíteni. Az OMV Petrom Gas és az állami Transgaz gázvezeték üzemeltető vállalat együttműködésében már lefektették az erőművet földgázzal ellátó 30 kilométeres vezetéket is.
Az OMV áramtermelés felé történő profilbővítésének keretében további erőművek építése van tervbe véve, ezekről azonban még korai lenne beszélni - monda Martin Thomas. A következő ilyen projekt valószínűleg egy Törökországban épülő gáz-, vagy szélerőmű beruházás lesz. A bajorországi Haimingban tervezett erőműről a végső döntést az összes engedély beszerzése után, valószínűleg 2012 vége előtt hozzák meg.
Idén júliusban 16 276 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 26 százalékkal többet, mint a tavalyi hetedik hónapban – közölte pénteken a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete (APIA).
Lesz pénz a fizetésekre és a nyugdíjakra az év végéig – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A munkaerőpiac kihívásai Székelyföldön és tágabb értelemben Erdélyben is érezhetőek: a fiatalok gyakran kivándorolnak, a tapasztalt munkaerő pedig nem mindig találja a helyét a helyi gazdasági viszonyok között.
Már augusztus elsején mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha vásárlásra adjuk a fejünket.
Románia lezárta a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal az országos helyreállítási tervének (PNRR) felülvizsgálatáról – jelentette ki csütörtökön Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.
A szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2025 júniusában a májusival egyenlő 5,8 százalékos munkanélküliségi rátát regisztráltak Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Royal FrieslandCampina N.V. eladja a Napolact márkát, illetve a kolozsvári és marosvásárhelyi gyárai a magyar Bonafarm Groupnak – értesült az Economica.net. A tranzakcióra azonban még a Versenytanácsnak is rá kell bólintania.
Romániában épít gyárat a német repüléstechnikai vállalat, a Diehl Aviation – adta hírül a Profit.ro gazdasági portál.
Akár 15 százalékos villanyszámla-csökkenést remél Bogdan Ivan energiaügyi miniszter attól az átfogó intézkedéscsomagtól, amelynek három fő pillérét szerdán ismertette.
Egyre több ázsiai vendégmunkást foglalkoztató romániai munkáltató szembesül egy kényes és gyakran nem egyértelmű jogi problémával: mi történik abban az esetben, ha egy nem uniós állampolgár illegálisan elhagyja Romániát?